Átadás-átvétel a gyulai Egészségtudományi Intézetben - Szent István Egyetemet érintő változás
Gyula, 2017. január 31.
Kormánydöntés alapján 2017. február 1-től a Szent István Egyetem (SZIE) gyulai Egészségtudományi Intézete, ahol 250 hallgató tanul, a Szeged-Csanádi Egyházmegye által fenntartott Gál Ferenc Főiskola (GFF) részeként működik tovább. Január 31-én a gyulai intézetben dr. Tőzsér János, a SZIE és dr. Kozma Gábor, a GFF rektora értekezlet keretében tájékoztatták a munkatársakat és a hallgatókat, majd a Polgármesteri Hivatal tanácstermében ünnepélyes keretek között ismertették a változásokat.
A Városházán tartott ünnepségen Görgényi Ernő polgármester számolt be a SZIE-vel folytatott együttműködésről, majd arról a folyamatról, aminek végén a GFF-be integráltan tudja megőrizni felsőoktatását a város. Elmondta, hogy a Szeged-Csanádi Egyházmegye hosszabb ideje fenntartója Gyulán óvodának, általános és középiskolának, továbbá szakképző iskolának. Február elsejétől óvodától a diplomáig terjed az egyházi oktatás kínálata. Mivel a térségben 10 ezer fiatal jár ilyen iskolákba, véleménye szerint a helyi felsőoktatás hallgatói háttere hosszú időre biztosított lesz.
Kovács József országgyűlési képviselő felsorolta, hogy negyedszázados fennállása óta hány intézményhez tartozott a gyulai főiskola, s megnyugvással értékelte a fenntartóváltást, méltatva az egyházmegye eddigi szerepvállalását a városi oktatásban.
Dr. Tőzsér János rektor az ünnepségen kifejtette, a mostani átalakulás olyan esemény a hazai felsőoktatás világában, aminek mindkét érintettje nyertese lehet. A GFF oktató- és kutatómunkája az egészségtudományi területen erősödik, a SZIE képzési és kutatási profilja pedig mindinkább az agrárképzésre koncentrál. Mint a rektor utalt rá, már vannak kedvező tapasztalatok a SZIE és a GFF között, hiszen a szegedi székhelyű egyházi felsőoktatási intézmény 2014-ben átvette a szarvasi Pedagógiai Intézetet.
Dr. Kozma Gábor a gödöllői székelyű egyetem együttműködését méltatta a fenntartóváltási folyamat előkészítésében. Leszögezte, a GFF keretén belül működő intézet fejlődésének új ciklusa kezdődhet el, az eddigi értékek, eredmények megőrzésével. A főiskola rektora intézetigazgatói megbízást adott át dr. Fodor Lajos egyetemi tanárnak.
Dr. Fodor Lajos kiemelte: a gyulai kórház az ország 4. legnagyobb kórházaként ad hátteret az intézet egészségügyi és szociális képzéseihez, emellett pedig az egészségturizmushoz kapcsolódó gyakorlati helyek nagyobb számban történő bevonását hangsúlyozta.