Európai együttműködésből jeles - nívódíjat kapott a Szent István Egyetem

Gödöllő, 2013. május 27.

Nemzetközi együttműködési kultúráért nívódíjat kapott a Szent István Egyetem. Az Erasmus program minőségi lebonyolításáért járó rangos elismerést a Tempus Közalapítvány május 23-i rendezvényén vehette át dr. Tarr Zsuzsanna külkapcsolati irodavezető.

 

Nemzetközi együttműködési kultúráért nívódíjat az Európai Unió Egész életen át tartó tanulás programja keretében megvalósított, kiemelkedő színvonalú oktatási és képzési projektek kaphatnak. Idén 11 intézménynek ítélték oda a nívódíjat. A díjazott Comenius, Leonardo, Grundtvig és Erasmus intézményi együttműködések példaértékű és színvonalas munkájuk eredményeképpen részesülhettek a Tempus Közalapítvány legrangosabb elismerésében.

 

Magyarországon 52 felsőoktatási intézmény vesz részt az Erasmus programban. Közülük idén a Szent István Egyetem nyerte el a nívódíjat.

Az intézmény segíti a hallgatókat, hogy fogadóintézményt találjanak, valamint az utazás megszervezésében, szakmai kérdésekben, illetve a nyelvi felkészítésben is támogatást nyújt. Oktatási tevékenységükre és az Erasmus program lebonyolítására nézve egyaránt minőségi fokmérő, hogy a Szent István Egyetemen a bejövő hallgatók száma néhány éve folyamatosan magasabb, mint a kiutazóké.

A Nemzetközi együttműködési kultúráért nívódíjjal elismert Comenius, Leonardo, Grundtvig és Erasmus projektek bemutatására kiadvány is készült, amely az Egész életen át tartó tanulás program hazai koordinálását végző Tempus Közalapítvány honlapján érhető el (http://www.tpf.hu).