Három év alatt több mint 65 millió forintos Bosch támogatás

2012. július 25.

Július 24-én, kedden, három évre szóló együttműködési szerződést kötött a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft., a gödöllői Szent István Egyetem és a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem. A szerződést a régió legnagyobb egyetemén a hatvani Bosch gyár részéről Volker Schilling gazdasági ügyvezető igazgató, Roger Seemeyer műszaki ügyvezető igazgató, a Szent István Egyetem részéről Dr. Beke János és Dr. Daróczi Miklós, valamint a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar dékánja, dr. Vajta László írták alá ünnepélyes keretek között.

Az együttműködésnek köszönhetően a szeptemberben induló tanévtől a SZIE Gépészmérnöki Szakán alapszintű képzés keretében új, Járműelektronika Szakirány kezdi meg működését, amely a Bosch igényeinek megfelelően alkalmassá teszi a hallgatókat a vállalat termelő tevékenységében való hatékony, tevékenység-specifikus részvételére. A szakirány hatékony, és az iparág elvárásaihoz igazodó működtetését előirányozó szerződés értelmében a Robert Bosch Elektronika Kft. az idei évben 4,2 millió forint, jövőre két részletben 29,2 millió, majd 2014-ben ugyancsak két részletben fizetve 31 millió forint támogatásban részesíti a gödöllői egyetemet.
 

Az új szakirányon a tanulmányaikat a nyári szünet elteltével megkezdő első hallgatók olyan ismereteket szerezhetnek meg, amelyek jelentősen megkönnyítik a Bosch munkavállalójaként történő elhelyezkedést. A Járműelektronikai Szakirány tematikájának, tananyagának kidolgozását, folyamatos karbantartását és hozzáigazítását a Bosch, illetve a felsőoktatási és ipari környezet változó igényeihez, a Szent István Egyetem vezetősége a nagyvállalattal egyeztetve, a világcég döntéshozóinak javaslatait figyelembe véve végzi majd. A megegyezés értelmében a szorgalmi időszak alatti gyakorlatról a SZIE gondoskodik, míg a nyári szünetekben a gyakorlati helyet 10 fő részére a Robert Bosch Elektronika Kft. biztosítja. A képzés a BME-vel szoros szakmai együttműködés keretében zajlik. A Budapesti Műszaki Egyetem szerepvállalása az együttműködés szakmai hátterét erősíti a kezdeményezésben, hiszen a fővárosi felsőoktatási intézmény regionálisan is meghatározó elektronikai kompetenciájával, és a kutatás-fejlesztés terén megszerzett nélkülözhetetlen tapasztalataival tevőlegesen tud hozzájárulni a most induló képzés sikereihez. „Meggyőződésünk szerint olyan rugalmas képzési rendszerre van szükség, amely érzékenyen reagál a húzóágazatok folyamatosan gyarapodó szakmai igényeire, sőt, maga is képes a fejlesztési irányokat az egyetemi kutatólaboratóriumok elért eredményeire támaszkodva befolyásolni. Ehhez azonban elengedhetetlen, hogy a képzést irányító egyetemi tanárok a kutatás-fejlesztés nemzetközi véráramához kapcsolódva képesek legyenek a legkorszerűbb ismereteket átadni a fiatal műszaki értelmiség számára.(...) Ezért döntöttünk a gödöllői Szent István Egyetemmel hosszú évekre visszanyúló kapcsolataink további, jelentős fejlesztése mellett.” – emelte ki Roger Seemeyer, a hatvani Robert Bosch Elektronika Kft. műszaki ügyvezető igazgatója.
Közismert, hogy a társadalmi, gazdasági fejlődés talán legfontosabb pillére a helyi tudásalapú társadalom megteremtése, amelynek alapja a magas színvonalú oktatás. Ehhez olyan rugalmas képzési rendszerre van szükség, amely érzékenyen reagál a húzóágazatok folyamatosan gyarapodó szakmai igényeire. Ennek megfelelően a Bosch évek óta jelentős erőforrásokat biztosít a hazai műszaki felsőoktatás támogatására. A gödöllői egyetemen induló képzés a célkitűzések szerint tovább emeli a magyarországi felsőoktatás rangját és színvonalát, miközben a Bosch hatvani gyárának hosszú távú, stabil mérnök-utánpótlását is képes lesz biztosítani. A felsőoktatási intézmény és a Bosch közötti, valamint a diákokkal folytatott hatékony együttműködést a legjobb hallgatóknak nyújtott ösztöndíjprogram, külföldi gyárlátogatások, és előszerződések segítik majd.

Forrás: http://onkormanyzat.mti.hu