Idén is eredményesen zárták tanulmányaikat a Szent István Egyetem székelyföldi hallgatói

Sikeres záróvizsgát tettek a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar vidékfejlesztési agrármérnök mesterszakának csíkszeredai képzésében részt vevő hallgatói a Szent István Egyetemen (SZIE) június 06-án, Gödöllőn. Idén – kiemelt vendégként – az agrártárca nemrég kinevezett minisztere, dr. Nagy István is tagja volt a székelyföldi hallgatók tudását elbíráló bizottságnak. Az agrárminiszter nem először állt a Szent István Egyetem külhoni képzéseinek ügye mellé, ugyanis a korábbi években már erősítette az államvizsga-bizottságot, továbbá rendszeres vendége a SZIE székelyföldi képzési helyszínén rendezett programoknak.

 

A Magyar Kormány nemzetstratégiai alapelveiben is kifejezve elhivatott a Kárpát-medencei magyar társadalmi, gazdasági, oktatási tér kialakítása és fejlesztése mellett.  A Szent István Egyetem (SZIE) számára kiemelten fontos stratégiai tényező a külhoni magyarság szülőföldön boldogulásának elősegítése, a Kárpát-medencei területeken élő magyarság anyanyelven történő oktatása. Ezt bizonyítja, hogy a SZIE csíkszeredai központja révén immáron huszonhét éve van jelen a székelyföldi térségben. Az egyetem egy olyan innovatív, öt országra kiterjedő hálózatban értelmezi Kárpát-medencei jelenlétét, mely az anyaországi kampuszok és a székelyföldi képzési helyszín mellett magába foglalja az intézmény kárpátaljai, vajdasági és felvidéki képzési helyeit is. Az egyetem a külhoni rendszer koordinálására létrehozta a Kárpát-medencei Agrár és Vidékfejlesztési Innovációs Központot, melynek missziója egy olyan hálózat kialakítása, mely Kárpát-medencei szinten fogja össze a magyarlakta területeket oktatási, kutatási és fejlesztési céllal. Teszi ezt a felsőoktatás, a felnőttképzés, az agráriumhoz kapcsolódó szervezetek, a piaci szféra és az államigazgatás területeinek összehangolásával.

 

A csíkszeredai vidékfejlesztési agrármérnöki mesterképzés hallgatói a hagyományok szerint záróvizsgájukra Gödöllőre utaznak, melynek az Alma Mater ad otthont. A záróvizsga-bizottságba az egyetem évről-évre felkér külsős tagokat is. Az idei évben – dr. Nagy István miniszter úr mellett – az államvizsga-bizottság külsős felkért tagjai Tóth Katalin, a Földművelésügyi Minisztérium nemzetközi kapcsolatokért felelős helyettes államtitkára, Jakab István, a Magosz elnöke, dr. Zsigmond Barna Pál országgyűlési képviselő, valamint Borboly Csaba, Hargita Megye Tanácsának elnöke.

 

A Szent István Egyetem külhoni kapcsolatrendszerében rejlő lehetőségei mentén egy, a Kárpát-medencét érintő, tematikus oktatásszakmai együttműködéseket felölelő Európai Uniós, Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programhoz (EFOP) tartozó projektet nyert el. Az EFOP–3.10.1-17-2017-00001 - „Tematikus együttműködés erősítése a köznevelés és felsőoktatás terén a Kárpát-medence szomszédos országaival az Oktatási Hivatal, a Debreceni Egyetem és a Szent István Egyetem által alkotott konzorcium megvalósításában" elnevezésű projekt célja az egyetem külhoni kapcsolatrendszerére épülő Kárpát-medencei tudástranszfer hálózat fejlesztése.