Új generációs E-LEARNING rendszerre épülő oktatási tananyagok kidolgozása indul a Szent István Egyetemen

A SZENT ISTVÁN EGYETEMEN az Európai Unó támogatásával megvalósuló 891 536 543,00 Ft értékű vissza nem térítendő támogatású projekt fő célja az agrárfelsőoktatásban való részvétel növelése, a lemorzsolódás csökkentése, külön hangsúlyt helyezve a hátrányos helyzetű, illetve a hátrányos helyzetű térségből származó hallgatók támogatására, esélyegyenlőségének biztosítására. A Széchenyi 2020 program keretében megvalósuló projekttel a lehető legátfogóbban kívánjuk fejleszteni az Egyetem képzési rendszerét.

A projekt célja egy kifejezetten gyakorlat-orientált digitális pedagógiai módszertan és az új generációs e-Learning rendszerre épülő oktatási megoldások kidolgozása, amelyek segítségével az elméleti ismereteken túl az eszközök, gépek, szoftverek gyakorlati alkalmazása, valamint a munkafolyamatok precíz végrehajtása is igazoltan eredményesebben oktathatók. A fejlesztés legfontosabb eleme az a tudásmenedzsment keretrendszer, amely olyan önálló tanulást segítő digitális tananyagokat és tudásellenőrzési lehetőségeket nyújt a hallgató és a tanár számára is, amely az elméleti ismeretek elsajátítása mellett a gyakorlati kompetenciákat is növeli. A fejlesztés keretében több mint 50 interaktív, adaptív multimédiás tananyag létrehozása valósul meg, amelyek önállóan tanulható, strukturált, kognitív és önellenőrző elemeket is tartalmaznak, támogatva ezzel a tanulás hatékonyságának növelését, a lemorzsolódás csökkentését.

Az EFOP 3.4.3-16-2016-00012 számú projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap finanszírozásával valósul meg, melynek keretében a kedvezményezett Szent István Egyetem
891 536 543,00 Ft értékű vissza nem térítendő támogatással gazdálkodik, amely fedezi az összköltségeinek 100 százalékát.

A projekt 2017. június 1-jén indult és várhatóan 2021. február 28-án fejeződik be.

A projektről bővebb információt a mtf.szie.hu oldalon olvashat.

További információ kérhető:
Dr. Fekete Rita
projektmenedzser
Telefon: 30/182-6280
Email: Fekete.Rita@fh.szie.hu