Online eszközök erősíthetik a fiatalok környezettudatosságát

Korunk egyik nagy kérdése, hogy a közösségi médián csüngő fiatalok számára miként lehet érdekessé tenni olyan fajsúlyos témákat, mint a környezetvédelem vagy a megújuló energiaforrások használata. Márpedig a most iskolapadban ülőket a jövőben még inkább érinteni fogják az egyre fokozódó környezeti problémák, így fontos, hogy a téma kapcsán megfelelő ismeretekkel rendelkezzenek. Egy felmérés alapján úgy tűnik, hogy a kíváncsiság megvan bennük, környezettudatosságuk erősítéséhez azonban sokkal több nekik szóló online tartalomra is szükség volna.

Manapság a hétköznapjainkba teljesen beleivódott az okostelefonok és laptopok használata, ám hogy a fiatalok pontosan mikor és mennyit szörföznek a neten, vagy milyen tartalmakat böngésznek, arról sok esetben csak legendák keringenek. Persze mindez egy kétélű kard, az online térben töltött idő ugyanis legalább annyira lehet hasznos is, mint ártalmas.

Szeberényi András, a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar (SZIE GTK) doktorjelöltje ennek kapcsán igen összetett kutatómunkát végzett. Nemcsak arra volt ugyanis kíváncsi, hogy a 14-25 éves korosztály milyen okoseszközöket, mobilapplikációkat és közösségi médiafelületeket használ, hanem arra is, hogy a fiatalok hogyan viszonyulnak a környezeti problémákhoz, mennyire érdekli őket a globális klímaváltozás vagy a természet megóvása, hol hallottak ezekről először és szoktak-e olvasni ilyen témájú híreket.

A kutató által összeállított 39 kérdést tartalmazó kérdőívet összesen 516 nyolcadik osztályos diák, 752 középiskolás és 304 egyetemi hallgató töltötte ki a Heves megyei Gyöngyösi járásban.

Azért esett a választásom ezekre a korcsoportokra, mivel a mostani 14-25 éves generációt a jövőben még inkább érinteni fogják az egyre fokozódó környezeti problémák, ezzel egyidőben viszont azt a tudást is elsajátíthatják – akár online –, amely megoldást jelenthet a kialakult környezeti nehézségekre. A Gyöngyösi járás pedig azért kiváló kutatási helyszín, mert az általános iskolától az egyetemig mindenféle szintű oktatási intézmény jelen van a térségben, emellett találhatunk itt hegységet, erőművet és tájvédelmi körzetet is, ami lehetővé tette számos specifikus kutatási kérdéskör bevonását” – hangsúlyozta a fiatal kutató, aki maga is gyöngyösi származású.

Környezettudatosság az okostelefonok világában

A felmérés során kiderült, hogy a környezettudatos életmódról a megkérdezett fiatalok 28,1%-a óvodában, 41,5%-uk pedig alsó tagozatban hallott először, ám hogy ki mit ért ez alatt, az igen változatos. A válaszadók 76,3%-a például szelektíven gyűjti a hulladékot, 65,1%-uk igyekszik spórolni az energiával és a vízzel, de néhányan a saját kerti zöldségek termesztését, a biotermékek vásárlását és az elektromos autók elterjedését is ide sorolták. Főleg a középiskolások között többen említették azt is, hogy önkéntes akciók keretében rendszeresen szednek szemetet, a palackozott ásványvizet pedig csapvízzel helyettesítik.

A diákok tehát összességében környezettudatosnak ítélik magukat és próbálnak hozzájárulni a környezetvédelemhez, a hírolvasási szokások alapján azonban kiderült, hogy önmaguktól csak nagyon kevesen tájékozódnak a témában. A legtöbben inkább filmekkel, zenékkel (63,4%), sporttal (53,5%) és divattal (44,1%) kapcsolatos híreket olvasnak, de csak 4,5%-uk olyan, aki ténylegesen el is olvassa a hír jelentős részét. Mindez arra enged következtetni, hogy ismereteik többségére a tantárgyi órák keretein belül tesznek szert” – összegezte eredményeit a fiatal tehetség, aki szerint az online kommunikáció eszközeivel sokat lehetne fejleszteni a fiatalok környezettudatos magatartásán.

Mindennapos a 6 órányi közösségi média

A felmérés alapján a fejlesztéshez minden feltétel adott, hiszen a megkérdezett fiatalok 97,9%-ának van saját okostelefonja, sőt jócskán vannak olyanok is, akiknek iskolai teendőikhez laptop (71,7%), grafikai programokhoz, videószerkesztőkhöz és játékokhoz pedig jobb teljesítményű asztali számítógép (64,6%) is rendelkezésükre áll. A mobilapplikációk többségét jelenleg csetelésre és interaktív idegennyelv-tanulásra használják a diákok, a közösségi médiafelületeken pedig bevallásuk szerint naponta 0,5-4 órát, a leghíresebb videómegosztón pedig napi 1-6 órát is eltöltenek.

A fiatal kutató szerint mindez nemcsak elgondolkodtató adat, hanem híd is a következő generáció felé. Oktatóvideókkal és erre a célra fejlesztett mobilapplikációkkal ugyanis meg lehetne szólítani a fiatalokat és át lehetne adni számukra a környezeti problémák leküzdésére szolgáló alternatívákat.

A környezettudatosság, az online kommunikáció és a területiség hármasát ötvöző kutatást Dr. Ritter Krisztián, a SZIE GTK Regionális Gazdaságtani és Vidékfejlesztési Intézet egyetemi docense segítette.

  1. 1. kép: Szeberényi András számos hazai és külföldi szakmai konferencián is beszámolt a Gyöngyösi járásban végzett kutatásairól (Fotó: Balku Róbert)
  1. 2. ábra: Ezekkel a témákkal kapcsolatos híreket olvasnak leggyakrabban a Gyöngyösi járásban élő és tanuló fiatalok (Forrás: Szeberényi András)
  1. 3. ábra: A megkérdezett 14-25 éves fiatalok közösségi médiafelületek használatára fordított ideje (Forrás: Szeberényi András)

 

Általános iskola
8. osztályosok
Középiskolások Egyetemi hallgatók
Facebook 30 perc – 2 óra 45 perc – 4 óra 1 óra – 4 óra
YouTube 30 perc – 2 óra 1 óra – 6 óra 1 óra – 2 óra
Instagram 15 perc – 2 óra 30 perc – 3 óra 45 perc – 3 óra
Snapchat 15 perc – 1 óra 15 perc – 1 óra 15 perc – 30 perc
Pinterest 15 perc – 30 perc 15 perc – 45 perc 15 perc – 30 perc
Twitter 0 perc – 30 perc 15 perc – 30 perc 0 perc – 30 perc