Egyetemünkre látogatott Eritrea Állam mezőgazdasági minisztere

Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter meghívására hazánkba látogatott Arefaine Berhe eritreai mezőgazdasági miniszter, aki itt tartózkodása alatt részt vett a 2. Budapesti Víz Világtalálkozón és december 2-án egyeztetést folytatott a Szent István Egyetemen. Az intézményünkbe látogató delegáció további tagja volt Fesehazion Petros, Eritrea Állam római nagykövete, Haile Tesfay Eritrea Állam magyarországi tiszteletbeli konzulja valamint a Külgazdasági és Külügyminisztérium részéről Pereszlényi Eszter.

A vendégeket dr. Szabó István nemzetközi és külkapcsolati rektorhelyettes, dr. Posta Katalin a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar dékánja és  dr. Tarr Zsuzsanna a Nemzetközi és Külkapcsolati Iroda vezetője fogadta.

A kölcsönös bemutatkozás után dr. Szabó István rektorhelyettes prezentáció keretében ismertette intézményünk történetét, szervezeti felépítését, a stratégiai területeket, az oktatási profilt, a nemzetközi kapcsolatok területén elért eredményeket.  Berhe miniszter úr által vezetett delegáció ezt követően ellátogatott a RET laborba és a Növényvédelmi Intézet, Mikrobiológiai és Környezettoxikológiai Csoport laborjába.  Az 1997 óta hivatalban lévő Arefaine Berhe miniszter kb. 10 éve járt már a Szent István Egyetemen és elismerően nyilatkozott a nemzetköziesítés területén azóta elért sikereinkről és biztosított bennünket, hogy továbbra is nyitott az együttműködésre.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatása szerint a 2014-es főosztályvezetői konzultáció során 10 darab Stipendium Hungaricum ösztöndíjat ajánlottunk fel Eritreának. Az oktatási és kulturális együttműködési megállapodást 2016. áprilisában írták alá Aszmarában, mely az első lépése annak, hogy eritreai diákok tanulhassanak Magyarországon a Stipendium Hungaricum program keretében. A magyar fél a hatálybalépéshez szükséges belső jogi eljárásokat lefolytatta, melyről az eritreai partnert 2016. augusztusában jegyzékben értesítette. Jelenleg várjuk az eritreai fél visszajelzését a hatálybalépéshez szükséges saját belső folyamataik lezárultáról, hogy a hatálybalépés dátuma megállapításra kerülhessen. Bízunk benne, hogy Berhe miniszter úr látogatása gyorsítja a folyamatot és a 2017-es Stipendium Hungaricum felhívásban már Eritrea is szerepelni  fog.

Eritrea Állam 1993-ban nyerte el függetlenségét Etiópiától. Az eritreai vezetés számára Magyarország hasznos segítséget tud nyújtani az EU-val fenntartott kapcsolatok javításában, partneri viszony kialakításában. Magyarország eritreai megítélése hagyományosan kiváló, az elsők közt ismertük el az ország függetlenségét.

Fontos tényező, hogy az Eritreát jelenleg irányító Népi Front a Demokráciáért és Igazságért (PFDJ) párt és az állami vezetés több tagja Magyarországon szerzett diplomát az 1990 előtti időszakban. Elismerik politikai nyitási szándékunkat és üdvözlik külgazdasági aktivitásunkat, s további kezdeményezéseket várnak tőlünk.

2015-ben az export 643%-kal emelkedett 2014-hez képest, így elérte a 276 000 USD értéket, míg Eritreával import forgalmunk nem volt. A kivitel pozitív adatai az élő állat export (244 268 dollár) és a tejtermék és tojás export (26 531 dollár) megindulására vezethetőek vissza.

Az ország lakosságának 80 %-a a mezőgazdaságban dolgozik, amely a nemzeti össztermék 17 %-át adja. A gazdasági kilátások azonban a felkészült vezetésnek, valamint a diverzifikált termelésnek köszönhetően ígéretesek. A kormány igyekszik elősegíteni a magánszektor növekedését, mindenekelőtt a kis- és közepes vállalkozások támogatásával. Hangsúlyt fektetnek a munkaerő képzettségének javítására, különösen az írástudatlanság fokozatos felszámolása és a szakképzés elősegítése útján. Hátrányosan érinti a mezőgazdaságot a több éve tartó szárazság. A kormányzat ezért víztárolók építésébe kezdett, valamint a tengervíz sótalanítására alkalmas létesítmények telepítésébe a tengerparti területeken.

 

Balázs Gusztáv felvételei