Gyászhír - Elhunyt dr. Kondrák Mihály Attila

Tisztelt Munkatársak!

Megrendülve tudatjuk, hogy 2019. december 16-án, életének 45. évében méltósággal viselt súlyos betegség után elhunyt Dr. Kondrák Mihály Attila egyetemi adjunktus, a SZIE MKK Genetikai, Mikrobiológiai és Biotechnológiai Intézet munkatársa. Kondrák Misi - vagy ahogy a külföldi hallgatói hívták Dr. Misi – felsőfokú tanulmányait egyetemünkön végezte. Diplomamunkáját, majd később a PhD tanulmányait is a Genetika és Növénynemesítés Tanszéken írta és folytatta. A PhD ösztöndíj lejárta után a Mezőgazdasági Biotechnológiai Kutatóközpontban helyezkedett el, de végig szoros kapcsolatot tartott az alma materrel. Számos egyetemi és TDK hallgató munkáját irányította, valamint gyakorlatokat tartott a Mezőgazdasági biotechnológus MSc képzés hallgatóinak. Mikor lehetőség nyílt rá, örömmel tért vissza egyetemünkre és hamar a szakunk hallgatóinak egyik kedvenc oktatója lett.

 
 

Személyében egy derűs, életvidám, segítőkész kollégát és barátot veszítettünk el. Emléke örökre köztünk marad.

Temetése december 20-án 11 órakor lesz a gödöllői temetőben.
 
A Család gyászában fájó szívvel osztozunk!
 
Üdvözlettel:
Heltai Miklós
dékán