Híreink

Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány pályázati felhívása kutatási munka, illetve külföldi ösztöndíjprogramra

A Szent István Egyetem a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvánnyal közösen, a Hallgatói juttatási és térítési szabályzatban foglaltak részletes szabályok szerint Kék Bolygó Ösztöndíjat alapított. Az ösztöndíjra a pályázatot az alábbiak szerint kell benyújtani.

EAIE konferencia 2019

Idén szeptemberben Helsinkiben rendezték meg az EAIE éves kiállítását és konferenciáját, amelyen a Tempus Közalapítvány szervezésében és a Campus Mundi program finanszírozásában 17 magyar egyetem és főiskola képviselhette intézményét és a magyar felsőoktatást. A Szent István Egyetem részéről Heltai Zsuzsanna nemzetközi koordinátor vett részt a konferencián.

Nemzetközi ízek kavalkádja

A 2019-20-as akadémiai év őszi Nemzetközi vacsorája 2019. október 10-én került megrendezésre. A szervezési feladatokban a HÖOK, az ESN SZIE korábbi elnöke, Gilián Lilla és a Nemzetközi és Külkapcsolati Központ vette ki a részét. A helyszínt - a magas résztvevői létszám miatt - harmadik alkalommal a SZIE Alma Mater Étterem biztosította. 

Többet ér a kredited!

A felsőoktatásban a képzés szervezése, az elvégzett tanulás jóváírása (adminisztrálása) kreditekben történik. 30 évvel ezelőtt, 1989-ben az Erasmus program részeként került bevezetésre az európai kreditátviteli és -gyűjtési rendszer, míg Magyarországon a felsőoktatási rendszer ezen eszközének felhasználásáról az Országgyűlés 1995-ben hozott határozata döntött. Az idén fennállásának harmincéves évfordulóját ünneplő Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája feladatának érzi, hogy a szintén 30. születésnapját ünneplő ECTS kreditrendszer hazai implementációját vizsgálat alá vegye, és megkérdezze a hallgatókat arról, hogyan értékelik annak működését.

Magyar Tudomány Ünnepe

A Magyar Tudományos Akadémia 2019. novemberében 16. alkalommal rendezi meg a hazai tudományos élet kitüntetett eseményét, a Magyar Tudomány Ünnepe 2019 című országos és határon túli programsorozatot, amelynek idei mottója: Értékteremtő tudomány.

#Erasmusdays 2019. október 10.

2019-ben Magyarország, így a Szent István Egyetem is csatlakozott az Európa-szerte megrendezésre kerülő #ErasmusDays rendezvénysorozathoz, amelynek célja felhívni a figyelmet az Erasmus+ program nyújtotta támogatás révén elért szakmai eredményekre és népszerűsíteni a programban való részvételt minden érintett szektorban és korosztályban. A kezdeményezés tavaly tizenegy országban valósult meg és nagy érdeklődés övezte a 625 eseményt.

Dr. Eric Barrett NASA-szakértő előadása Gödöllőn

Dr. Eric Barrett NASA-kutató „Better than Planet Earth" – Valahol jobb, mint a Földön? - címmel tartott teltházas előadást október 24-én 18:00 órai kezdettel a Szent István Egyetem Gödöllői Campusán. Dr. Barrett előadása keresztény nézőpontból tárgyalta azt az érdekfeszítő és egyre növekvő vitát kiváltó kérdést, miszerint létezik-e jobb hely jelenlegi életterünknél, a Földnél.

Bolygónk és környezetünk megóvása – Zöldgömb Fesztivál

Október 27-én immáron harmadik alkalommal nyitotta meg kapuit a Zöldgömb Fesztivál, melyhez a Szent István Egyetem is csatlakozott izgalmas programjaival.

Már igényelhető a Nyelvtanulási Diákhitel

A Kormány májusi döntésének megfelelően 2019. október 1-től elérhető a Diákhitel Központ új terméke, a Nyelvtanulási Diákhitel, mely segítséget nyújt a volt és jelenlegi hallgatóknak a diploma megszerzéséhez szükséges nyelvvizsga letételéhez.

Egyetemi hallgatók pályázhatnak klímavédelmi programokra

Klímavédelmi és fenntarthatósági pályázatokat hirdetett meg egyetemi hallgatók számára a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány.

Presztízsértékű szakpublikációk a Szent István Egyetemen

2018-ban a Szent István Egyetem kutatóinak tollából megjelent 1661 publikáció közül 196 jelent meg impakt faktoros szakfolyóiratban, melyek közül 46 számít a világon megjelent tudományos közlemények legjobb 10 százalékába tartozó, D1 besorolású publikációnak. A felsőoktatási intézményekben folyó K+F+I munka egyik fontos fokmérője a kutatók publikációs aktivitása, ezen belül pedig különösen nagy súllyal esik latba ez a minőségi szakpublikációs tevékenység.

Csodaszép Őszi Kertészeti Napok a Budai Campuson

Páratlan programmal köszöntötték az ősz legszebb hónapját október harmadik hétvégéjén a Szent István Egyetem Budai Campusán: a Kertészettudományi Kar Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszéke szakmai szervezetek támogatásával és közreműködésével 24. alkalommal szervezte meg a szakképző intézetek tanulóinak őszi ifjúsági virágkötészeti versenyét és az Őszi Kertészeti Napokat.

Piaci igényeknek megfelelő gyakorlati oktatás a Józsefmajori Tanüzemben

Átadták a Józsefmajori Tanüzem felújított épületét és ezzel egy időben befejeződött a tanüzem átalakítása, modernizálása, mely alkalmas őshonos állatfajok, főleg szőke mangalica tartására, genetikai értékeinek megőrzésére. A közel 100 millió forintos beruházás a Szent István Egyetem által elnyert EFOP-3.4.3-16-2016-00012 számú Európai Uniós projekt keretében valósult meg.

Együttműködés a Gödöllői Királyi Kastéllyal

A gödöllői Grassalkovich-kastély a kiemelt kulturális szimbóluma miatt, a Szent István Egyetem pedig mint Magyarország vezető, gödöllői székhelyű agrár-felsőoktatási intézménye szerteágazó belföldi

Új Nemzeti Kiválóság Program 2019/2020 – Sikeres pályázatok a Szent István Egyetemről

A Szent István Egyetemről is számos pályázatot támogat az Innovációs és Technológiai Minisztérium 2019/2020. tanévre meghirdetett Új Nemzeti Kiválóság Programja.

Húsz nemzet hallgatói jelentkeztek az Agrovirtus versenyre

Száz csapat méri össze tudását az idei Agrovirtus elnevezésű egyetemi agrárversenyen, aminek a döntőjét a Szent István Egyetemen tartják november 20-án, hangzott el az Agrárdigitalizáció a felsőoktatásban című budapesti konferencián, szerdán.

Így zajlott a Szent István Egyetem napja a Csodák Palotájában

A 2019/20-as tanévben is folytatódik a Szent István Egyetem és a Csodák Palotája együttműködése az ismeretterjesztés és tudománynépszerűsítés területén.

A fenntartható élelmiszerellátás kihívásai – Dr. Popp József székfoglaló előadása

Csökkenthető-e a rejtett éhség? Miért van szükség biológiai sokféleségre a mezőgazdaságban? Miért aggódunk a precíziós gazdálkodás miatt? E kérdéseket is körüljárta akadémiai székfoglalóján Dr. Popp József, az MTA levelező tagja, a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Karának megbízott dékánja.

A Kertészettudományi Kar vendégül látta a FAO Európai Mezőgazdasági Bizottságát október 2-án

Az Agrárminisztérium idén harmadik alkalommal volt vendéglátója a FAO Európai Mezőgazdasági Bizottsági ülésének, mely 54 európai és közép-ázsiai ország képviselőinek részvételével zajlott 2019.

Oldalak