II. Nemzetközi Hét a SZIE-n

A Szent István Egyetem Külkapcsolati Irodája idén március 24. és 27. között rendezte meg II. Nemzetközi Hetét. A négynapos programsorozaton 11 országból 16 partnerintézmény 33 résztvevővel képviseltette magát.

Európa-szerte egyre több felsőoktatási intézmény szervez saját nemzetközi hetet, felismerve a rendezvény kínálta kapcsolat- és hálózatépítési lehetőséget. Vannak olyan egyetemek, ahol már kifejezetten nagy hagyománya van az évente megrendezésre kerülő eseménynek.

A hét nyitónapján Dr. Szabó István külkapcsolatokért felelős igazgató köszöntötte a megjelent vendégeket, majd Dr. Tarr Zsuzsanna külkapcsolati irodavezető mutatta be az egyetem nemzetközi tevékenységét. Ezt követően Dedon-Mezei Dorottya és Csikós Gábor a legnagyobb európai ösztöndíjprogram, az Erasmus egyetemünkön történő gyakorlati megvalósításáról, eredményeiről számolt be, melyet egy kampusztúra követett.

A délután folyamán a három gödöllői kar angol nyelvű képzési programjait, főbb kutatási területeit, valamint a hallgatói szolgáltatásait mutatta be Dr. Nagy Henrietta (Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar), Dr. Posta Katalin (Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar) és Dr. Medina Viktor (Gépészmérnöki Kar), majd a partneregyetemek képviselői is ismertették saját intézményük képzési kínálatát.

A nemzetközi vendégek a második napon két workshop-on vehettek részt: délelőtt interkulturális kommunikáció témakörben Csikós Gábor, délután pedig „Nemzetközi marketing a felsőoktatásban” címmel Dedon-Mezei Dorottya, Kánai Csilla és Dr. Tarr Zsuzsanna vezetett interaktív műhelymunkát.

Március 26-án az Aula nemzetközi oktatási piactérré változott; 20 stand hirdette a különböző országok (Ázsiától az Egyesült Államokig) teljes és részképzési lehetőségeit, de jelen voltak a különböző ösztöndíjprogramokat bemutató szervezetek (Tempus Közalapítvány, Euraxess, Fulbright) is, valamint az egyetemünkön tanuló nemzetközi diákok. A standok körbejárása után a látogatók a Nemzetközi Kávézó ínyencségeit kóstolhatták meg, illetve szavazhattak a legvonzóbb, legteljesebb körű információt szolgáltató standra is. A leadott voksok alapján első helyezést ért el az USA, a második helyen Japán, a harmadik helyen pedig a Baltikum standja végzett.

A Nemzetközi Oktatási Vásáron egyetemünk oktatói is bővíthették kapcsolatrendszerüket, de partneregyetemeink képviselőinek előadási lehetőséget, illetve - igény szerint - egyedi megbeszélésekre is alkalmat biztosítottunk az érintett karok munkatársaival.

A hét zárónapján a budapesti karokra látogattak el a Nemzetközi Hét vendégei: az Ybl Miklós Építéstudományi Karon Dr. Takács Márton oktatási dékánhelyettes és Sándor Zsuzsanna külügyi titkár, valamint az ott tanuló nemzetközi hallgatók üdvözölték a vendégeket. A kar bemutatása után a hallgatók vidám hangulatú prezentációiból a vendégek megtudhatták, miért érdemes a SZIE-t választani Erasmus részképzésre.

Délután Dr. Bartha Tibor humorral fűszerezett előadásával mutatta be az Állatorvos-tudományi Kart, ahol a könyvtár antik könyvgyűjteményét is megcsodálhatta a csapat Orbán Éva könyvtárigazgató vezetésével.

A négynapos programsorozat egy budapesti városnézéssel zárult, melynek során a nemzetközi vendégek megismerkedhettek Budapest rövid történetével, főbb látványosságaival.

A nemzetközi együttműködési szempontból is sikeres szakmai rendezvényen a személyes találkozások lehetőséget biztosítottak a partneregyetemeinkkel való kapcsolataink elmélyítésére, ezáltal a nemzetközi irodák közötti együttműködés és ügyintézés is sokkal gördülékenyebb lehet. A Külkapcsolati Iroda célja, hogy az összes partneregyetemünkkel szoros és jó kapcsolatot alakítson ki, illetve tartson fenn, hiszen egyetemünk oktatói, kutatói és természetesen hallgatói számára csak így biztosíthatnak megfelelő információs és adminisztratív hátteret a különböző együttműködésekhez, legyen szó közös tantervfejlesztésről, kutatási kooperációról, vagy részképzésben való részvételről.

A programsorozat zárását követően pozitív visszajelzések érkeztek a résztvevőktől. Az általuk kitöltött kérdőívek kiértékelése segítséget nyújt majd a következő nemzetközi hét szervezéséhez.