Jubileumi rendezvénysorozat a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar 30 éves fennállásának alkalmából

A Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara idén ünnepli 30 éves jubileumát. Ebből az alkalomból a 2016/2017 tanév folyamán ünnepi rendezvénysorozat vette kezdetét a júniusi Diplomaátadó Ünnepséggel, amely szeptemberben intézeti konferenciákkal, a kutatók éjszakája rendezvénysorozatával, majd a Visegrádi Egyetemi Szövetség (VUA) közgyűlésével folytatódott. Az ünnepi rendezvénysorozat részeként november 23-án került sor a kar tudományos diákköri konferenciájára, számos gazdaságilag, társadalmilag is kiemeltnek tekinthető szekcióval.

November 24-én 9 órától vette kezdetét a IV. Tradíció és Innováció 2016. konferencia "Három évtized a gazdaság- és társadalomtudomány szolgálatában" címmel. A konferencia célja volt tisztelegni a kar fennállásának harmincadik évfordulója előtt, emlékezni az elmúlt évtizedek legfontosabb fordulópontjaira, megvitatni a kart is érintő főbb felsőoktatási változások mindennapi hatásait. A rendezvény résztvevői voltak az intézmény oktatói, kutatói mellett a kar eddigi dékánjai, professor emeritusai, kiemelkedő eredményeket elérő volt hallgatói és a karhoz szorosan kapcsolódó, a vállalati szférából érkező címzetes tanárai is.

A 2016. év záró ünnepsége a december 17-i Diplomaátadó Ünnepség, amelyre mintegy 400 végzett hallgatót várunk. A meghívottak között szerepelnek a kar intézményvezetői, professor emeritusai, a szakvezetők, valamint ünnepi beszédet dr. Káposzta József dékán mellett Jakab István, az Országgyűlés alelnöke mond.