Könyvtári emlékezet – Hetven éves a gödöllői téka

Könyvtártörténeti kiállítás nyílt november 5-én, Gödöllőn, az egyetemen, a Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár főbejárata előtti folyosón.

A résztvevőket Barna Marianna mb. igazgató, részlegvezető köszöntötte, majd dr. Tőzsér János rektor és dr. Szögi László történész, levéltáros, Kosáry Domokos-díjas méltatta a jubiláló gyűjteményt. Ezután dr. Horváth Zoltán egyetemi docens szavalta el Babits Mihály Ritmus a könyvről című versét. A könyvtártörténeti kiállítást Kissné Bognár Krisztina főlevéltáros, levéltárvezető mutatta be.

Az első önálló Magyar Agrártudományi Egyetem (MAE) létrehozásának 70. évében a Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár Könyvtári emlékezet címmel rendezett időszaki kiállításon mutatja be páratlanul gazdag és sokszínű történetét az egyetem hallgatói, oktatói, a közgyűjtemények szakemberei és minden érdeklődő számára.

A könyvtár hetven évét a fontosabb eseményeket kiemelve, kronológiai rendben ismerhetik meg a látogatók. Az egyes korszakok: Az Agrártudományi Egyetem Központi Könyvtára 1945-1970; Könyvtár - a két átalakítás között 1970-1990; Korszerű eszközök - a falak nélküli könyvtár felé 1990-2000; A 21. század könyvtára az egyetemen 2000-2015.

Az egyes korszakokon belül rövid könyvtártörténeti áttekintés után az intézmény szervezeti változásait, szakmai tevékenységét bemutató dokumentumokat, nyomtatványokat és az időszakra jellemző tárgyakat állítottak ki. A hivatalos iratok mellett a korabeli és a jelenkori sajtóban megjelent, a könyvtárról szóló válogatott híradások, tudósítások is olvashatók. A tárlók felidézik az egykori könyvtári élet hangulatát, azt a környezetet, ahol nagyon sok könyvtáros és az ő munkájukat segítő munkatárs tevékenykedett.

Móricz Zsigmond, aki már 1919-ben Az Est című lapban megjelent cikkében javasolta, hogy a gödöllői uradalmat kell a „magyar földmívesképzés igazi központjává" alakítani, arról is bölcsen szól történelmi regénytrilógiájában, hogy „A história nem arra való, hogy az ember csak éppen megismerje, mi volt s hogyan, hanem arra való, hogy ami már egyszer megtörtént, tanúságul legyen a későbbi időkben mindenkinek, aki hasonlatos sorsra jut”. Aki megtekinti a kiállítást, maga is tapasztalni fogja, hogy a múltban történtekből sok átörökíthető, hasznosítható tanulság vonható le a jelen és egyben a jövő könyvtárának alakítására vonatkozóan.

A kiállítás azokra a jeles könyvtárosokra is emlékezik, közöttük a 8 éve elhunyt Kosáry Domokosra, s az 5 éve elhunyt Walleshausen Gyulára, akik az eltelt hét évtizedben szolgálatukkal alakították, formálták az egyetem meghatározó intézményét.

A megnyitón dr. Tőzsér János elmondta, hogy a szakemberképzéssel és a kutatással a jövőt szolgáló egyetemek egyben a hagyományok őrzői is, e feladatkör jegyében született most a könyvtár kiállítása. Kiemelte, hogy a Szent István Egyetem könyvtári struktúrája az integráció olyan példája, amely az elkövetkező intézményi átalakulás számára is mintát mutat.

Valódi könyvtár nélkül nincs egyetem. Ezt hamar felismerték a Magyar Agrártudományi Egyetem megalakításakor, majd Gödöllőre költözésekor is. Bár majdnem a nulláról indult, gyors ütemben fejlődött és szolgáltatásaival napjainkban európai színvonalon működik, hangsúlyozta dr. Szögi László. A könyvtár falai között komoly szakmai munkát végeznek a könyvtárosok; a kiállítás az egyetemi identitást erősíti.    

Az időszaki kiállítás 2016. október 31-ig tekinthető meg. Rendezték: Barna Marianna, Goschler Tamás, Kecskés József, Kecskés Zoltán, Kissné Bognár Krisztina, Koósné Török Erzsébet.

Az érdeklődők tájékozódását kiállításvezetővel is segítik a rendezők, amelyet Koósné Török Erzsébet, Kissné Bognár Krisztina és Józsa Sándorné állított össze.

A Könyvtári emlékezet időszaki kiállítás szervezői várják mindazokat, akik meg kívánják ismerni a Szent István Egyetem Könyvtárának történetét, annak egyes fejezeteit.

 

Balázs Gusztáv felvételei