Megkezdődött a felsőfokú lovastanár-képzés

Dr. Molnár József a gödöllői Szent István Egyetem rektora és Farkas Sándor a Magyar Lovas Szövetség elnöke az elmúlt év márciusában együttműködési megállapodást írt alá a felsőfokú szakirányú lovas-továbbképzés indítására.

Egy év sem telt el és február 12-én megkezdődött a másoddiplomát adó „Lovas-tanár és Szervező" képzés első féléve.

Az oktatás kezdeményezői annak idején csak remélhették, hogy egy „piacképes" oktatási formát, lovas szakot hirdettek meg és indítanak útjára.

Ám most már tudjuk: a „Lovas-tanár és Szervező" másoddiploma kibocsátásával záruló képzés iránt örvendetes érdeklődés nyilvánult meg: 34 hallgató jelentkezett a szakra. Sőt: további közel 20 jelentkező is volt ám őket a feltételek hiányosságai miatt most nem vehettük fel. Majd legközelebb...

Persze az igazi siker jövőre, a diplomaosztáskor lesz mérhető.

A vonzerő

Miből fakad ez az érdeklődés? A beszélgetésekből kiderült, hogy mindenek előtt az igen színvonalas oktatási program; az egyetem szellemi háttere; az oktatás felelős házigazdája, a világhírű Állatorvos-tudományi Kar és kitűnő nemzetközi hírű professzorai; valamint az oktatásban résztvevő lovas-életünk többszörös világbajnokai, mesteredzői és más elismert szaktekintélyei; ezek mind-mind egyedülálló vonzerőt jelentettek a jelentkezők számára.

Emellett jól szervezett és széleskörű volt a tájékoztatás, a propaganda-munka is. 44 szerkesztőséghez, a lovas-társadalom 50 kiemelkedő személyiségéhez, valamint a közel 7 ezer igazolt versenyzőt foglalkoztató 500 lovas-egyesület javarészéhez - segítségüket kérve - jutattuk el a lovas-szak indításáról szóló felhívást és a jelentkezési lapokat.

A népszerűsítésben kapott segítséget az egyetem és a szövetség vezetői ezúton is köszönik.

Az újdonság

Vonzerőként hatott a képzés újdonsága, komplexitása. Vagyis, hogy a biológiai, a kimondottan „lovas-szakmai" ismeretanyag oktatása (például: tenyésztés, genetika, „lóhungarikumok", tartás, takarmányozás, etológia, szaporodásbiológia, funkcionális anatómia, belgyógyászat, járványtan, orthopédia, patkolástan), valamint a lovassport hét szakágának tudnivalói (többek között: pedagógiai-pszichológiai ismeretek, sportegészségtan, edzéselmélet, gyógyító lovasterápiák, hagyományőrzés stb.) mellett a lovas-ágazattal kapcsolatos legfontosabb gyakorlati értékű közgazdasági ismereteket is egy félév tananyagaként oktatják. Például: a lovas-vállalkozások tervezése, jogi szabályozása, gazdálkodása, ökonómiai kérdései; a pályázati források, támogatási lehetőségek hasznosítása; a pályáztatás és a szaktanácsadás módszertana, lovas marketing, pr, rendezvényszervezés stb.

A hallgatók

Az első félévet a felsőfokú végzettséggel rendelkező hallgatók kezdték meg. Mintegy a harmaduk az agrárágazathoz kötődik - mezőgazdasági, erdő, élelmiszeripari mérnök, állatorvos, szőlész-borász - mellettük több gazdálkodó, vállalkozó aztán ménesigazgató, öttusa szakedző, lovas-edző, lovardavezető, testnevelő, jogász, orvos, informatikus, kereskedő közgazdász, környezetgazdálkodó, tanár, műszaki és PR szakember, polgármester teszi változatossá és ígéretessé a résztvevők körét.

A tanulmányaikat kezdőknek a fele nő; az átlagos életkor 40 év alatti; közel a fele 30 évnél fiatalabb.

A többség - különböző fokon - a világnyelveket beszéli; többen két nyelvet beszélnek, van aki hármat!

A célok

A hallgatók által kitöltött kérdőívekből egyértelműen kiderült, hogy ezek az emberek nem csupán szeretik a lovat, hanem elkötelezettek iránta; többségüknek lova van.

Íme néhány jellegzetes válasz az oktatásban való részvétel indoklására:

- a diploma megszerzése után a hallgatók jó része vállalkozást alapít. Van, aki a lovasterápiával, számosan a falusi lovas turizmussal, az egészséges életmód oktatásával, terjesztésével, saját ménes alapításával tervezi a jövőjét;

- mások - nyelvtudásuk birtokában - a lovas-diplomácia területén akarnak dolgozni, vagy a versenyszerű lovassporthoz szeretnének elméleti alapot is szerezni;

- többeket a lovas marketing-stratégiák, vagy a színvonalas rendezvények szervezésének tudnivalói érdekli;

- a képzés mindenek előtt jó lehetőséget kínál arra, hogy bepillanthassak a lovak és a lovasélet rejtelmeibe - vélekednek általában;

- mindezekkel együtt lényegében a szakmai műveltségük bővítésének okán tanulnak a szakon, ahogy fogalmaznak: „Tudni szeretnék!"

Széles érdeklődésű, céltudatos társaság!

A diploma rangja

A félévet indító megbeszélésen ott voltak az egyetem professzorai. Hangsúlyozták: a kar hagyományaihoz híven ezúttal is magas színvonalú oktatásra törekszik. A tanévnyitón dr. Huszenicza Gyula egyetemi tanár, dékánhelyettes elmondta: a tételes tudás számonkérése, a vizsgáztatás igényes, „hallgatóbarát" lesz! A vizsgákon az felelhet meg, aki jelen van az előadásokon! Határozott a szándék, hogy e diplomának valóságos tudásalapja, rangja legyen. A diploma edzői képesítést nem ad.

A most indult első félév 1. oktatási fő blokkjának keretében az állattenyésztési és az állategészségügyi ismeretek oktatására kerül sor.

A vizsgák időpontjai:

Április 3.: állattenyésztés , etológia, anatómia, szaporodásbiológia, járványtan

Május 21.: takarmányozás, istállómenedzsment, technikai elemek, sebészet, ortopédia, belgyógyászat

Kapcsolatépítés

A tanévnyitón résztvevő Farkas Sándor a Szövetség elnöke hangsúlyozta: a biológiai, a közgazdasági és a lovas ismereteiket magas szinten bővíteni akaró emberek kerültek lovas-életünk látómezejébe. A Magyar Lovas Szövetség minden szándéka szerint - már a kezdetektől - a velük való személyes kapcsolatok kialakítására törekszik. Szervezett formában igyekszik őket bevonni a szövetség a lovassportok vérkeringésébe. A szemléletüket, informáltságukat, a „beavatottságukat" bővítő anyagokat rendelkezésükre bocsátják. Lovas-ügyekben a véleményüket kikérik és remélik. Fontosabb rendezvényeikre, versenyeikre meghívják a lovas-tanár és szervező szakon tanuló kollégákat.

Fehér Károly

témavezető