Nelson Mandela Centenárium 2018

A Dél-afrikai Nagykövetség és Budapest Főváros Főpolgármesteri Hivatala Családi Örömsétát szervez 2018. szeptember 8-án 14 órától a Margit-szigeten a Nelson Mandela Centenáriumi Ünnepségek alkalmából.

Nelson Mandela, becenevén Madiba, Dél-Afrika szabadságért folytatott harcának a szimbóluma, akire az igazságosság és az egyenlőség iránti megingathatatlan elkötelezettsége miatt emlékezik a világ. Az apartheid-rendszer alatt huszonhét évre börtönbe zárták, majd amikor 1990-ben kiszabadult, a dél-afrikai békés rendszerváltás élére állt, amelynek eredményeként létrejött a mai egységes, nem faji alapú és nem szexista demokratikus társadalom és nemzet. Az első szabad, egy személy - egy szavazat elvén tartott, választásokat követően, 1994-ben Nelson Mandela lett az ország első demokratikusan megválasztott elnöke.  

Nelson Mandela nemzetközi szintű elismertségének forrása az elvi alapú megközelítése, amely a párbeszédet használta a megbékélés előmozdítására, továbbá az emberiség szolgálatában töltött élete. Mindezek méltatásaként 1993-ban Nobel béke-díjjal tüntették ki. Dél-Afrika számára megtiszteltetés Magyarországgal és a nemzetközi közösséggel együtt ünnepelni egy ilyen jelentős személyiség életét. Külön jelentőséggel bír számunkra, hogy Magyarország volt legutolsó hivatalos európai látogatásainak egyike 1997-ben, az államfői hivataltól való leköszönését megelőzően, amelynek során beszédet tartott az Országházban.

A Mandela Centenáriumi Ünnepségek jelentőségét nem csupán Madiba életének és hagyatékának megünneplése adja, hanem az a világméretű mozgalom is, amelynek célja ápolni életművét és jobbá tenni a világot. Amint a teljes esztendő során Nelson Mandela egykori államfő születésének századik évfordulóját ünnepeljük, munkásságára a „Be The Legacy/Legyél te a hagyaték” jelmondattal emlékezünk.

A Családi Örömséta célja e nagyszerű ember életének és hagyatékának megismertetése az átlagpolgárok lehető legszélesebb körével egy örömteli családi rendezvény keretében. Nelson Mandela szívében különleges helyet foglaltak el a gyerekek, és mindig kereste az alkalmat, hogy velük találkozhasson. Kérem, hozzák el gyermekeiket és egy piknikkosarat is a Családi Örömsétára, hogy a sétát követően is élvezhessék a Margit-sziget által nyújtott csodálatos környezetet.

Részletes program ide kattintva olvasható.