Nemzetközi kiállításon, Philadelphiában

Az amerikai kontinens legnagyobb felsőoktatási konferenciája és kiállítása a NAFSA (National Association of Foreign Student Advisers - Association of International Educators), melyet 70. alkalommal, idén a pennsylvaniai Philadelphiában rendeztek. A kiállításon való részvétel jogát pályázati úton nyerte el intézményünk hét másik egyetem mellett. A Szent István Egyetemet a Nemzetközi és Külkapcsolati Központ vezetője, dr. Tarr Zsuzsanna képviselhette. A kiállításon több mint 100 ország közel 3500 intézményének mintegy 9500 képviselője vett részt, ezért részvételünk számos lehetőséget kínált nemzetközi kapcsolataink ápolására illetve új kapcsolatok kiépítésére.

Az idei megjelenés a 0. napon egy Magyar-USA fórummal is bővült, ami még eredményesebbé tette a megjelenést. A fórumon – melyre a Memorial day ellenére közel 30 fő regisztrált – intézményünk a Cornell Egyetemmel közös bemutatkozó előadást tartott. A három vitaindító előadás után a kerekasztal beszélgetések is fontos témákat vitattak meg, így a kreditmobilitás pályázati lehetőséget, a diplomaelismertetés kihívásait vagy a H2020-as program szerepe az intézményi együttműködésekben.

A NAFSA négynapos rendezvényén előre meghatározott beosztás szerint, forgórendszerben képviselhettük intézményeinket a Tempus Közalapítvány által biztosított „Study in Hungary” standon illetve standidőn kívül ismerkedhettek a többi kiállítóval. A standon igyekeztünk magyar imázst építeni, a megjelenést magyaros motívumokkal egységesíteni. A SZIE 2 matyóhímzéses fekete formaruhát hozott, ezek harmonizáltak a szintén matyómintás színezővel, a testtetoválással, ami az érdeklődők körében nagy sikert aratott.

Kiemelten az alábbi már meglévő vagy potenciális új partnerekkel folyt egyeztetés illetve került bemutatásra egyetemünk képzési és kutatási portfoliója és nemzetközi kapcsolatai:

  • Prepare Education (hallgatói toborzó cég Kínából)
  • Universidad de Monterrey, Mexico (potenciális új partner)
  • Czech University of Life Sciences Prague, Csehország (régi partner, közös capacity building projekt egyeztetés)
  • Masaryk University, Csehország (régi partner, KITE Mundus projekt egyeztetése)
  • California State University, USA (potenciális új partner)
  • Aberystwyth University, Egyesült Királyság (régi partner 2004-ből, mobilitási szerződés újrakötése)
  • Universidad Santo Domingo, Dominikai Köztársaság (régi partner, kreditmobilitási lehetőség egyeztetése)
  • University of Buenos Aires, Argentína (régi partner, kreditmobilitási lehetőség egyeztetése)
  • Ural State University, Oroszország (potenciálisan új partner)
  • Olds College, Kanada (potenciálisan új partner)
  • Universidad Autonoma del Estado de Hidalgo, Mexico (potenciálisan új partner)
  • Universidad Autonoma de Baja California, Mexico (potenciálisan új partner)
  • University of Atlantic City (potenciálisan új partner)

Összességében a rendezvényen való részvétel elérte fő céljait, mert hozzájárultunk egyetemünk népszerűsítéséhez, a nemzetközi láthatóság növeléséhez, meglévő nemzetközi partnerségek ápolásához, új nemzetközi kapcsolatok létesítéséhez és a magyar felsőoktatás egységes megjelenítéséhez, népszerűsítéséhez.

Ezúton köszönjük a Tempus Közalapítványnak, hogy a részvétellel a SZIE sikeres kapcsolatépítését támogatta.