Ifjúsági virágkötészeti verseny és kertészeti szakkiállítás Budán

A Szent István Egyetem Kertészettudományi Karának Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszéke a Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesülete, valamint a Magyar Díszkertészek Szövetsége támogatásával 21. alkalommal szervezte meg a szakképző intézmények tanulóinak Országos Ifjúsági Kegyeleti és Őszi Virágkötészeti Versenyét és szakmai találkozóját. A pályaműveket a Budai Campus dísztermében állították ki. A verseny mellett jelentős számú látogatót vonzó kertészeti szakkiállítás és vásár zajlott péntektől vasárnapig a Budai Campus központi parkolójában és a 'K' épület alsó szintjén.

Az eredményhirdetést megelőzően Harangozó Tamás, a Földművelésügyi Minisztérium kertészeti szakreferense, dr. Tőzsér János rektor, dr. Palkovics László, a Budai Campus rektorhelyettese és dr. Hegedűs Attila, a Kertészettudományi Kar dékánja köszöntötte a versenyzőket és tanáraikat. A versenymunkákat Szakál Magdolna szaktanár, a rendezvény virágkötészeti szaktanácsadója értékelte, a díjátadást dr. Komiszár Lajos egyetemi főtanácsos vezette.

A Kegyeleti kötészet kategória eredménye: 1. Völgyi Nóra, 2. Takács Dániel, 3. Kálmán Fanni.

Az Asztaldíszítés kategória eredménye: 1. Takács Dániel, 2. Horvát Cintia, 3. Bolykó Dalma.

A Térkompozíció kategória eredménye: 1. Horvát Cintia, 2.  Völgyi Nóra, 3. Bolykó Dalma.

A Meglepetésfeladat kategória eredménye: 1. Völgyi Nóra, 2. Takács Dániel, 3. Kálmán Fanni.

Az Egyéni összetett pontozásos verseny eredménye: 1. Völgyi Nóra, 2. Takács Dániel, 3. Horvát Cintia

Az Intézmények közti csapatverseny eredménye: 1. Horvát Cintia, Takács Dániel, Völgyi Nóra (Herman Ottó Környezetvédelmi és Mezőgazdasági Szakképző Iskola), 2. Bolykó Dalma, Kálmán Fanni, Móricz Eszter (Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola), 3. Tulkán Karolina, Nagy Andrea, Soproni Patrícia (Magyar Gyula Kertészeti Szakképző Iskola).

A Ráadás kategória eredménye: 1. Molnár Ilona, 2. Somogyi Nikolett, 3. Nana Piroska.

Az év virágkötő tanárának elismerésére alapított Kredits József Emlékdíjban Kurfis Renáta, a Magyar Gyula Kertészeti Szakközépiskola tanára részesült.

A Magyar Díszkertészek Szövetsége és a Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék díszoklevelében részesültek a szakoktatásban kifejtett tevékenységükért dr. Józsa Miklós, Kósa Géza és Retkes József. Ugyancsak díszoklevélben részesítette a Virágkötők, Virágkereskedő Vállalkozók Magyarországi Szakmai Egyesülete és a Dísznövénytermesztési és Dendrológiai Tanszék Szabó Fruzsinát és Szabó Jánost.

Balázs Gusztáv felvételei