A perui University of Piura rektori delegációja látogatott egyetemünkre

2017. november 20-án a University of Piura (UDEP) rektora, Sergio Antonio Balarezo Saldana, az UDEP vezető professzora, César Chinguel Arrese, az UDEP tanácsadó testületének tagja (volt kínai nagykövet) Jesus Wu Luy, valamint a Perui-Magyar Kereskedőház kereskedelmi igazgatója, Székely Lajos látogatott egyetemünkre. A delegációt Dr. Tőzsér János rektor, Dr. Szabó István rektorhelyettes és Dr. Tarr Zsuzsanna Nemzetközi és Külkapcsolati irodavezető fogadta.

A rektori látogatást idén év elején az együttműködési megállapodás megújítása és szeptemberben a nemzetközi igazgató, Dr. Susana Vegas látogatása előzte meg.

Perui együttműködésünk több mint egy évtizedes múltra tekint vissza. A Piurai Egyetem rektora 2003. évben tett már látogatást a Szent István Egyetemen, és ennek nyomán kezdődött el az együttműködés. A legjelentősebb eredmény az elmúlt évtizedben az, hogy Dr. Lakatos András professzorunk közreműködésével megindult a szőlőtelepítés az észak perui régióban. Ebben a kb. 2,5 millió lakosú észak perui régióban 2002. évben csak 15 hektár szőlő ültetvény létezett, és ez is főleg szőlőpálinka alapanyag termesztésére irányult.

Az egyeztetések során meghatározták, milyen étkezési szőlő művelésére legalkalmasabb a piurai régió. Kiválasztották a magnélküli Superior, Festival, Black Pearl, Crimson Seedles és Fantasy, valamint a Red Globe, Italia és Benitaca szőlőfajtákat. Megtervezték a terület adottságai alapján az öntözési karakterisztikákat is a különböző fajtákra.

Ezt követően elkezdődtek a telepítések, aminek eredményeként már 2008. évben 3.500 hektáron termesztettek szőlőt, ma pedig ez már megközelítik a 10.000 (!) hektárt. A sikeres telepítések alapján Peruban érik el a legmagasabb (25.000 kg/hektár) hozamot. A szőlő legnagyobb hányada exportra megy, 2013-ban csak Kínába 1.000 konténer étkezési szőlőt szállítottak.

A sikeres piurai fejlesztésekkel elérték, hogy mára már Peru adja a világ étkezési szőlő exportjának 6%-át, illetve a szüret időpontja, a kedvező eladási időszakokra időzíthető.

Ez a nemzetgazdasági szempontból is nagy jelentőséggel bíró fejlesztés rendkívül pozitívan befolyásolta egyetemünk és benne professzoraink szakmai felkészültségének megítélését. A Szent István Egyetem neve Piurában komoly presztizzsel rendelkezik. A tudományos, szakmai együttműködés egy újabb állomása lenne a kétoldalú mobilitási program beindulása. 2017-ben adtunk be közös Erasmus Nemzetközi Kreditmobilitási pályázatot, de sajnos egyenlőre még csak várólistás eredménnyel. Terveink szerint évente 2 bejövő hallgató fejenként féléves és 2-2 oktató fejenként egyhetes mobilitását tudnánk megvalósítani. A 2017-ben a SZIE-re 86 országból érkeztek hallgatók, ami a Föld országainak több, mint egyharmada, de perui diákunk egyenlőre nincs. Fontos célkitűzésünk a nemzetközi hallgatói létszám/arány emelése mellett az is, hogy eddig alulreprezentált területekről is legyenek hallgatóink, ezzel is támogatva a sokszínűséget és multikulturalitást.

A rektori egyeztetést követően vendégeink a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeumba is ellátogattak, ahol Dr. Hentz Károly igazgató tartott tárlatvezetést a gyűjtemény legérdekesebb darabjait bemutatva.