Sikeres nyílt nap a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karán

Az egyetem legnagyobb előadója sem bizonyult elegendőnek a több mint 300 érdeklődő számára, aki részt vett a 2015. december 11-én rendezett MKK nyílt napon. A rendezvényen Tasi Julianna oktatási dékánhelyettes köszöntötte a résztvevőket, majd bemutatásra került a Kar 7 alapszakja. A leendő hallgatók a felvételi eljárásról is részletes információt kaptak. Ezután következett a szakok részletes bemutatkozása: az 1. előadó előterében felállított látványos standokon a szakok vezetői, oktatói válaszoltak a felmerülő kérdésekre, majd az MKK HÖK hallgatóinak   vezetésével egyórás egyetemi körsétán ismerkedhettek meg az érdeklődők a campussal.