A SZIE és a dominikai Instituto Technológico de Santo Domingo oktatási és kutatási kapcsolatainak fejlődése

Az Erasmus + Nemzetközi Kreditmobilitási Program támogatásával 2019. április 14. és 20. között Dr. Tarr Zsuzsanna nemzetközi és külkapcsolati központvezető és Dr. Jolánkai Márton professzor emeritus látogatást tett a Dominikai Köztársaságban az Instituto Technológico de Santo Domingo Egyetemen (INTEC). A látogatás célja kettős volt: az eddig is meglévő kétoldalú oktatási kapcsolatok, a diák- és oktató csereprogramok további alakítása, valamint további szakmai és kutatási együttműködési lehetőségek feltárása.

A két intézmény közötti kapcsolat 2013-ig vezethető vissza, melynek keretében az első dominikai hallgató magyarországi tanulmányainak megkezdésére 2016. februárjában került sor. Megjegyzendő, hogy a SZIE jogelődjének, a Gödöllői Agrártudományi Egyetemnek már az 1960-as években is voltak dominikai hallgatói. Mivel a kapcsolat nem új keletű, indokolttá vált mind a hallgatói, mind az oktatói/staff cserék erősítése.

A Dominikai Köztársaság egy gazdag és egyedülálló történelmi hagyományokkal, kulturális és társadalmi értékekkel rendelkező ország, amelynek gazdasága, társadalmi fejlődése lényegében két pilléren áll. Egyik a mezőgazdasági termelés, amely a térség különleges klimatikus adottságai folytán, a 3000 MJ/m2 aktív fotoszintetikus energia és a mintegy 2500 mm csapadék, valamint a kiegyenlített 22 oC-os éves átlaghőmérsékletet tekintve valóban egyedülálló lehetőségekkel bír. A hazánkhoz képest feleakkora területű, 10 millió lakosú ország élen jár számos trópusi növény termesztésében, így a kakaó, a dohány, a cukornád és a kókusz termelésében, de ugyancsak sikeres gyökgumósok, valamint gabonafélék termesztésében is. Hagyományosan fejlett az élelmiszer- és feldolgozóipara is. Másik fő területe a turizmus, amelyet a természeti adottságokon túlmenően vonzóvá tesz a gazdag történelmi múlt, amely a kolumbiánus kort követően építészeti és tárgyi emlékeiben az egyik legértékesebb a világon. Mindkét tevékenységét megfelelően támogatja a sok vihart megélt történelmű ország mára konszolidált és jó külkapcsolatokkal rendelkező államszervezete, beleértve a megnyugtató közbiztonságot, valamint a fejlett infrastruktúrát is.

Az egyetemi program során házigazdánk Maria Luisa Ferrand külkapcsolati igazgató volt, aki gazdag programot állított fel az egyetem karainak, intézeteinek és tanszékeinek, továbbá kiszolgáló egységeinek, így könyvtárának és a laboratóriumi egységeknek a bemutatására. A látogatás során megállapíthattuk, hogy az INTEC egy dinamikusan fejlődő egyetem, amely főleg infrastruktúráját illetően számos területen világszínvonalú. Oktatóinak és kutatóinak zöme megfelelő szinten kommunikál angol nyelven, hiszen többségük hallgatóként, vagy más ösztöndíjas csereprogramok révén rövidebb-hosszabb időt töltött külföldön, részben az Egyesült Államokban, illetve Európában.

Az egyetemi látogatás alkalmával fogadott minket a Mérnöki kar dékánja, Dr. Arturo Del Villar, aki maga is nagy lehetőségnek tekinti a Szent István Egyetemmel való együttműködést, továbbá megismerkedhettünk Dr. Fernando Arturo Lopez Terrero-val is, aki az egyik dominikai résztvevője lesz a 2019. május 6-10. között megrendezésre kerülő Nemzetközi Hetünknek.

Az egyetemi programokat követően látogatást tettünk az ország északi területein, mely során megismerkedtünk számos mezőgazdasági tevékenységgel. Egynapos látogatást tettünk a San Francisco melletti El Sendero del Cacao gazdaságban, ahol végig kísérhettük a kakaótermesztés teljes vertikumát, a betakarítást követő fermentálást és szárítást követően egészen a kakaóbab tárolásáig és feldolgozásáig. A 160 hektáros kakaóültetvényen működő gazdaság egy csokoládéfeldolgozó üzemmel is rendelkezik, amely különleges minőségű termékeket állít elő, főként exportra. Utunk során egyebek között megismerkedhettünk több más termelési tevékenységgel is: rizstermesztéssel, dohánytermesztéssel, mangó, banán, kókusz és olajpálma ültetvényekkel, és természetesen a végtermékek fogyasztását is megtapasztalhattuk.

Maradandó kulturális élményt jelentett számunkra a Santo Domingo műemlékeivel, múzeumaival és intézményeivel való megismerkedés is. Az amerikai kontinens első európai alapítású városa, Santo Domingo óvárosa, a Zona Colonial az UNESCO világörökségi oltalma alatt áll. Erődítményei, templomai, katedrálisa, kolostorai és palotái, csakúgy mint kellemes parkjai és buja vegetációja egyaránt mély benyomást gyakorolnak a látogatóra. Természetesen nem lett volna teljes az utazás egy rövidke tengerparti látogatás nélkül. Számos természeti csodája és klimatikus értéke mellett sokak számára a sziget legfőbb vonzerejét a kókuszpálmákkal övezett fehér fövenyes strandok jelentik.

Végezetül fel kell tennünk a kérdést, milyen előnnyel járhat egy ilyen együttműködés? Úgy gondoljuk, hogy minden kooperáció lételeme, hogy kétoldalú előnyökkel járjon. Elsősorban kell említenünk a hallgató- és oktatócseréket, hiszen mindkét ország felsőoktatásának hasznot jelenthet, csakúgy mint az elmúlt évszázadok során mindenkor a külföldi egyetemeken való tapasztalatszerzés, az eltérő természeti és kulturális környezet adta lehetőségek kihasználása. Fontos terület lehet a kutatási együttműködés, hiszen számos szakterületen, így a környezettudományokban, a klímakutatásban, és az élettani kutatásokban is tág tere van az együttműködésnek. Nem utolsó sorban közös érdek a szervezeti és működési tapasztalatok kölcsönös megismerése, a nemzetközi szervezetekkel való kapcsolatok kiépítése, a finanszírozási kérdések áttekintése, az e téren szerzett tapasztalatok átvétele, hasznosítása is.

A Szent István Egyetem számára pedig jó lehetőséget biztosítana a hajdan nagy sikerű, de az utóbbi néhány évtizedben marginálissá vált trópusi mezőgazdasági oktatás megújulásához az INTEC egyetemmel való kapcsolat erősítése.