Tudós diákokat és mestertanárokat köszöntöttek az Akadémián

A XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferenciának a Magyar Tudományos Akadémián zajlott záróünnepségén Pro Scientia Aranyéremmel tüntették ki Safranyik Ferencet (Gépészmérnöki Kar, témavezetője dr. Oldal István egyetemi docens) és Tóth Bálintot (Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar, témavezetője Bleier Norbert egyetemi tanársegéd). Mestertanár kitüntetésben részesült dr. Káposzta József intézetigazgató egyetemi docens, dékán (Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar) és dr. M. Csizmadia Béla professor emeritus (Gépészmérnöki Kar).

 

A díjakat Pálinkás József, az MTA elnöke, Balog Zoltán az emberi erőforrások minisztere és Szendrő Péter, az Országos Tudományos Diákköri Tanács (OTDT) elnöke adta át.

Az Akadémia elnöke az eseményen kiemelte: a diákköri munka, miként a kutatás is, a benne részt vevők együttműködésére épül. Tanár és diák szoros összhangja, személyiségük egymásra hatása rendkívül fontos ahhoz, hogy valaki elinduljon a tudományos pályán – hangsúlyozta Pálinkás József, hozzátéve, hogy a mester és tanítványa között kialakuló összhangot mindig fontosabbnak tartotta, mint a könyvekből megtanulható konkrét tudást.

Balog Zoltán a tudomány jelentőségét hangsúlyozva arról beszélt, hogy tudományos háttér nélkül a kormány és a gazdaság sem tud sikeres lenni, a felsőoktatásnak pedig támogatnia kell a tehetséget és a minőséget.

Csányi Attila, az OTDK-n legeredményesebben szereplő és ezért Pro Scientia, valamint Pro Arte Aranyéremmel kitüntetetteket pénzjutalommal is támogató Bonafarm vezérigazgatója, Kosztolányi Dezsőt idézve, izgalmas kalandnak nevezte a tudományt.

A 7 város 16 felsőoktatási intézményében megrendezett XXXI. Országos Tudományos Diákköri Konferencia eredményeit összefoglalva Szendrő Péter elmondta: 16 szekció 494 tagozatában összesen 4615 pályamunkát mutattak be a diákok, akik közül 1482-en értek el valamilyen helyezést. A tagozatok első helyezettjei pályázhattak a záróünnepségen kiosztott Pro Scientia Aranyéremre, amelyet a teljes hallgatói pálya figyelembevételével 45-en vehettek át. Két diák kimagasló művészeti tevékenységéért Pro Arte Aranyérmet kapott, 52 oktató pedig a tudományos diákköri tevékenységet támogató elkötelezett munkájáért kapta meg a Mestertanár Aranyérmet. Szendrő Péter kiemelte: a 60 éves múltra visszatekintő tudományos diákköri mozgalom a tudományos pálya "előiskolájának" tekinthető. A tudományos fokozattal rendelkezők mintegy 90 százaléka ugyanis diákként részt vett az OTDK-ban.