Csíkszeredában is új tanév nyílt
Jakab István, az Országgyűlés alelnöke azt mondta: a csíkszeredai képzés azt jelzi, hogy az eggyé váló magyar nemzet tagjaként mindegy, hogy valaki Gödöllőn vagy Csíkszeredában szerzi meg magának a tudást.
A vidékfejlesztési agrárképzést az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) is támogatja. A tanévet dr. Budai Gyula államtitkár nyitotta meg. Beszédében kiemelte: nem véletlen, hogy két tárca is támogatja a képzést.
A VM a SZIE-vel kötött korábban stratégiai együttműködést, ennek keretében kiemelt helyet szánt az egyetemnek az agrárképzésben, valamint abban, hogy tevékenységét a határon túl is folytatni tudja – fogalmazott az államtitkár.
A mostani félévet 31 elsőéves és 24 másodéves hallgató kezdte meg Csíkszeredában. Oktatásuk a gödöllőivel párhuzamosan, videó rendszerrel történik. Idén a személyes találkozók számát is növelni szeretnék, ez különösen a másodéves hallgatók szempontjából fontos, a diplomájukkal kapcsolatos konzultációk miatt – mondta a Kossuth Rádiónak dr. Káposzta József, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar dékánja.
*
Új alapokra helyeződtek az anyaország és az erdélyi gazdaszervezetek közötti kapcsolatok 2010 után – jelentette ki dr. Budai Gyula Szovátán, a Székelyföldi Agrárinnovációs Fórumon.
A VM parlamenti államtitkára hangsúlyozta, a kormány a 2014 és 2020 közötti tervezési időszakban is komoly forrást szán az oktatásra, fejlesztésre, a határon túli együtt-működésekre is. Példaként a székely termékek magyarországi bemutatását, megismertetését említette, megítélése szerint ezen a területen is jelentős előrelépés történt.
Tóth Katalin, a VM helyettes államtitkára a közös, határon átnyúló agrár- és vidékfejlesztési felsőoktatási programokat ismertette. Tóth Katalin a szaktárca frissen indult gyakornokprogramját mutatta be, melynek keretében nemrégiben a SZIE-vel együttműködésben húsz székelyföldi egyetemista kapott betekintést a minisztérium és háttérintézményeinek működésébe, valamint a szaktárcánál zajló munkába.
A csíkszeredai Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány szervezésében több mint egy éve zajló, a magyarországi és székelyföldi agrár- és vidékfejlesztési szakemberek csúcstalálkozójává előlépő fórum ez alkalommal a növénytermesztésben, a kertészetben, a legelőgazdálkodásban, az erdő- és vadgazdálkodásban, valamint a turizmusban rejlő kibontakozási lehetőségeket, együttműködési formákat tárgyalta.
Forrás: hirado.hu, kormany.hu