Emlékfa ültetés, üzenettel
Emlékfa ültetéssel kezdődött a „TeSzedd!” hulladékgyűjtési akció a Szent István Egyetem gödöllői kampuszán május 10-én. A díszalmafát dr. Szűcs István professzornak ajánlva állították az aula előtti főlépcső közelében, 70. születésnapja alkalmából.
Az eseményen dr. Gyuricza Csaba, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar dékánja elmondta, hogy a Magyarországon 4. alkalommal sorra kerülő önkéntes takarítási akció az előzetes várakozások szerint minden eddiginél több résztvevőt vonz. Ebből egyetemünk sem maradhat ki, már csak azért sem, mert több kara is érdekelt hulladékgazdálkodási kutatásokban és oktatásban. Az MKK-n például az országban elsőként alakult hulladékgazdálkodási tanszék, évek óta zajlik felsőfokú képzés ezen a tudományterületen és mesterképzés is indulni fog.
A „TeSzedd!” akciónak jelentős szerepe van a közösség szolgálatában, hangsúlyozta a dékán. A legjobb persze az lenne, ha nem volna mit összegyűjteni, de ezt olyan államok sem mondhatják el, amelyek polgárai egyelőre tőlünk tudatosabban őrzik környezetüket.
Dr. Fogarassy Csaba, a SZIE Klímatanács főtitkára kiemelte, hogy Gödöllőn hallgatói kezdeményezésre indult el a hulladékgyűjtési akció, amit akkor is nagyra kell értékelni, ha meglehetősen tiszta állapotban is van az egyetem környezete.
Az egyetemi docens új kezdeményezésként szólt arról, hogy a „TeSzedd!” 2014 Emlékfát dr. Szűcs István tiszteletére ültetik, az Üzenet című művéből vett ajánlással: „A mesebeli uborkafa ága üzenet a mának vérig: a gyökértelen ne akarjon nőni az égig: a hitetlen az Istenségig!” Ezt az idézetet tartalmazza a fa előtt elhelyezett emléktábla is. Dr. Fogarassy Csaba hozzátette: követésre érdemes a tisztelgő kezdeményezés.
Szűcs István professzor nyugdíjba vonulásáig vezetője volt az egyetem Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskolájának és alapító tagja a Klímatanácsnak. Verseiben gyakran szereplő motívum a természet, valamint tudományos munkássága is kiterjed a természet, környezet védelmére.
Az önkéntesek ezután a kollégiumok és az egyetemi épületek környékén gyűjtötték a hulladékot.