Gyászhír - Elhunyt Szakál Ferenc

"Tudtunk betegségéről, mégis megdöbbentett halálának híre. Egyike volt azon „nagy öregeknek”, akik meghatározó hatást gyakoroltak rám. Egyetemi oktatói pályafutásom kezdetétől, 1986-tól ismertem őt. Akkor már megszerezte doktori fokozatát, hiszen 1967 óta dolgozott az akkor még Gödöllői Agrártudományi Egyetem Üzemtani Tanszékén. Ma már kevesen tudják, hogy a tanszék, de az egész üzemtanos szakma szempontjából milyen meghatározó jelentőségű volt az az oktatásfejlesztés, amit ausztráliai tanulmányútját követően megvalósított, megteremtve a korszerű mezőgazdasági vállalati gazdaságtan alapjait. Emlékszem, hogy fiatal oktatóként milyen sokszor kerestem meg őt valamilyen problémával a számomra új ismeretek megértése miatt, és ő mindig a rá oly jellemző világos fogalmazással igazított el. Közben persze sokat beszélgettünk is, nem csak a szűken vett szakmáról. A rendszerváltás időszakában számára nem volt elég a folyamatok érdeklődő szemlélése, hanem aktív alakítója lett azáltal, hogy a Kereszténydemokrata Néppárt újjáalakulásakor jelentkezett a pártba, és 1989-1994 között a gödöllői szervezet elnöke volt. Politikai szerepvállalása szakmai munkáját cseppet sem gátolta, hiszen gőzerővel kezdett foglalkozni a környezeti szempontok ökonómiai problémáival. Emiatt aztán nem volt kérdéses, hogy a 90-es évek elején az alakuló környezetgazdálkodási agrármérnöki szak kialakításában, később a szakot menedzselő intézet (KTI) munkájában jelentős szerepet vállalt. Az ő nevéhez fűződik a Környezetgazdaságtani Tanszék létrehozása, ami országosan is egyedülálló formációnak bizonyult. A tanítás volt az igazi közege. Sikerült nemcsak elfogadtatni, hanem megszerettetni is a hallgatókkal az ökonómiát – talán a legendás „csicsőrkés” hasonlatai is segítették ebben."

Emlékét mindannyian megőrizzük. Nyugodjék békében.

Podmaniczky László

Dr. Szakál Ferenc
1941-2018