Kínai akadémiai delegáció látogatott egyetemünkre

Kína nagy hangsúlyt fektet az elmaradottabb régióinak (pl. Xinjiang, Belső-Mongólia) fejlesztését célzó technológiai együttműködések támogatására. E törekvések megvalósításában külképviseleteink is közreműködnek, ezzel elősegítve a magyar–kínai közös projektek kialakítását. Ennek köszönhetően az agrártechnológiai együttműködések is fejlődésnek indultak, és 2013 nyarán sor került a hohhoti Kínai – Magyar Agrártechnológiai Központ (China-Hungary Agricultural Science and Technology Cooperation Promotion Center) első ülésére, azzal a céllal, hogy előmozdítsa a kínai–magyar tudományos és technológiai kooperációt, valamint a szakemberek csereprogramokban történő részvételét. A múlt évben Kínában megrendezett munkaprogramon négyfős magyar delegáció vett részt. A Szent István Egyetemet dr. Szabó István egyetemi tanár, külkapcsolatokért felelős igazgató képviselte.

A Kínai – Magyar Agrártechnológiai Központ második ülését Magyarországon tartották. A hohhoti Belső-mongóliai Mezőgazdasági és Állattenyésztési Akadémia – a mezőgazdasági tudományos és technológiai együttműködés koordinálására kijelölt intézmény – képviselőiből álló delegáció december 5-én érkezett a Szent István Egyetemre.

Li Yuan Qing kutatót (Crop Breeding and Cultivation Institute), Li Zi Qin szakmai vezetőt (Science Research Management Division), Yao Yi Ping szakmai igazgatót (Resources Environment and Detection Technology Institute) és Zhang Hui szakmai igazgató (Section of Achievement Promotion) dr. Tőzsér János egyetemi tanár, rektor köszöntötte, majd dr. Groó Dóra, a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) nemzetközi főkoordinátora tartott előadást a NAIK-ról. A kínai fél bemutatkozását követően dr. Szabó István külkapcsolatokért felelős igazgató prezentációja adott betekintést a Szent István Egyetemen folyó oktatási és kutatási tevékenységekbe, valamint az egyetem nemzetközi kapcsolataiba. A délelőtti program lezárásaként Li Zi Qin professzor tartott előadást a Belső-mongóliai Mezőgazdasági és Állattenyésztési Akadémián folyó kutatómunkáról.

Délután a szakmai program dr. Gyuricza Csaba egyetemi docens, dékán Research on Plant Production at Szent Istvan University című előadásával folytatódott. Ezután dr. Kovács Alfréd egyetemi docens mutatta be a SZIE erősségeit az állattenyésztés területén.

A Regionális Egyetemi Tudásközpontban tett rövid látogatást az MTA Agrártudományok Osztálya képviselőivel folytatott megbeszélés követte, amelyen részt vett dr. Tőzsér János, dr. Szabó István, dr. Gyuricza Csaba, valamint dr. Helyes Lajos egyetemi tanár, az Agrártudományok Osztálya különböző tudományos bizottságainak képviseletében. A megbeszélés során szó esett a csereprogramok keretén belül megvalósítható együttműködési lehetőségekről is.