Március 12-én temetik dr. Cselőtei Lászlót

A február 29-én, életének 88. évében elhunyt dr. Cselőtei László kertészmérnök, az MTA rendes tagja, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem volt dékánja és rektora temetésére március 12-én, hétfőn 14 óra 15 perckor a Farkasréti temetőben kerül sor. A következőkben dr. Jolánkai Márton egyetemi tanár megemlékezését közöljük. 

Cselőtei László

1925-2012

Ismét szegényebb lett a magyar agrárium. Elment közülünk Cselőtei László egyetemi tanár, akadémikus, a kertészet és a mezőgazdasági vízgazdálkodás meghatározó egyénisége.

1925-ben született Rákospalotán. A kertészethez való kötödését megalapozta szülei kertészeti vállalkozása. 1943-ban érettségizett a budapesti „Fasori” Evangélikus Főgimnáziumban. Középiskolai évei alatt a Fellner Pál Alapítvány pályázatain első díjakat nyert ipartörténeti dolgozataival. Érettségi után a Goldberger Textilművek Központjában dolgozott. 1943-ban iratkozott be a budapesti Magyar Agrártudományi Egyetem Kert- és Szőlőgazdasági Karára, ahol 1947-ben végzett. Ebben az időszakban a MEFESZ Intéző Bizottsága tagja is volt. A második világháború idején emellett előbb az Országos Földhitel Intézet gazdasági gyakornoka, illetve a szovjetek bevonulása után a Magyar Államvasutak István-telki főműhelyében dolgozott.

1948 és 1951 között a bajai székhelyű Bács vármegyei Magyar Országos Szövetkezeti Központ termelési ellenőre, majd a dél-keleti országrész kerületi termelésirányítója volt, ezután a Szövetkezetek Országos Szövetségévé alakult szervezet központjába került. Ezt követően három évig aspiráns az egyetem Zöldségtermesztési Tanszékén. 1954-ben a Gödöllőre költözött egyetemen az általa megszervezett Kertészeti Tanszék megbízott vezetője lett, majd 1955-ben véglegesítették egyetemi docensi beosztásban. 1962-ban lett egyetemi tanár. Mindössze harmincöt évesen az egyetem Mezőgazdaságtudományi Karának dékánjává választották. 1978-ban kapott megbízást az egyetem rektori feladatainak ellátására. Az egyetemet 1981-ig irányította. A Kertészeti Tanszék élén 1994-ig állt, 1995-ben kutatóprofesszori, később professor emeritusi megbízást kapott. Egyetemi állásai mellett 1961 és 1995 között az MTA Öntözési Kutató Munkaközösségének vezetője volt, valamint 1970-től az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) mezőgazdasági munkabizottságában dolgozott.

Tudományos pályafutása töretlen volt. 1955-ben védte meg a mezőgazdasági tudományok kandidátusi, 1965-ben akadémiai doktori értekezését. Az MTA Kertészeti Bizottságának lett tagja, 1955 és 1960 között a bizottság titkára, majd 1990-től 1996-ig elnöke volt. Emellett a Mezőgazdasági Vízgazdálkodási Bizottságba (amelynek 1963–1975 és 1996–2008 között volt elnöke) és az Agrártörténeti és Faluszociológiai Bizottságba is bekerült. 1970-ben megválasztották a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1976-ban pedig rendes tagjává. Levelező tagsága idején az Agrártudományok Osztálya elnökhelyettese, majd 1990-ig az akadémia és az Országos Vízügyi Hivatal Vízügyi Tudományos Bizottságának elnöke volt. Akadémiai tisztségei mellett 1952-ben a Magyar Agrártudományi Egyesület tagja lett, illetve 1970–1990-ben az Országos Fajtaminősítő Tanács tagjaként is dolgozott. 1961-től a Mezőgazdasági Kiadó szerkesztőségi tanácsának tagja. 1974 és 1994 között a Kertgazdaság című tudományos szakfolyóirat szerkesztőbizottságának elnöke, majd 1994-től a Kertészeti Tudomány szerkesztőbizottságának tagja lett.

Tudományos kutatásainak területe az öntözés, a zöldségtermesztés, valamint egyes zöldségfélék vízhasznosításának vizsgálata volt. A környezeti tényezőknek a növények vízforgalmára, illetve az eltérő vízellátásnak a termés, illetve a terméskomponensek alakulására gyakorolt hatását, valamint a vízellátottsági stressz-hatások kiküszöbölésének lehetőségeit kutatta. Eredményei alapján az egyes zöldség-, illetve kertészeti növények és természeti technológiák öntözési rendjét sikerült megalapozni, illetve később modernizálni. Több publikációban foglalkozott a kertészet fejlesztésének tudományos koncepciójával. Számos kertészettudományi egyetemi tankönyv, illetve jegyzet szerzője, szerkesztője volt. Több száz tudományos munkája közül három szakmailag meghatározó művet feltétlenül ki kell emelni: a hat kiadást is megért Kertészet tankönyvet, amelynek társszerzője és szerkesztője volt. Az 1968-ban kiadott Az Öntözés kézikönyvét, valamint az 1997-ben kiadott Zöldségnövények öntözése című munkát.

Aktív közéleti tevékenységet folytatott. Az 1940-es években a Református Egyetemi Ifjúság Kabai Márton Körének résztvevője, illetve a Nemzeti Parasztpárt tagja volt, majd a második világháború után bekapcsolódott a Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ) munkájába, a héttagú intézőbizottságban az oktatási felelős tisztségét töltötte be. A szocializmus idején pártonkívüli volt, de 1970 és 1990 között az aszódi egyéni választókerület képviselőjeként tevékenykedett. 1977 és 1990 között az Országgyűlés Mezőgazdasági Bizottságának elnöke volt.

Munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el. A teljesség igénye nélkül: 1964-ben Akadémiai Díjat kapott, 1988-ban pedig Állami Díjban részesült. 1995-ben kitüntették a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjével. 2005-ben közéleti tevékenységét a Hazám Díjjal ismerték el. Szakmai kitüntetései közül kiemelendő az 1970-ben odaítélt Entz Ferenc Díj, valamit az 1992-ben a Kertészeti és Élelmiszer-tudományi Egyetem által adományozott díszdoktori cím.

Nem lenne teljes a kép, ha magát az embert, a tanárt, a kutatót, az agárpolitikust, vagy nem utolsósorban a családapát ne idéznénk fel. Cselőtei László hihetetlen szorgalmú, nagy munkabírású ember volt. Bármivel foglalkozott, rettentő alapossággal, részletekbe menő háttérmunkával végezte feladatát. Még egy egyszerű folyóirat-cikk megírásához is sok esetben több tucatnyi forrásanyagot gyűjtött össze, és kéziratait mindig az adott szakterület művelőivel véleményeztette, mielőtt kiadta volna a kezéből. Számos példaképet őrzött, akik életpályájából maga is meríteni igyekezett. Mindenek előtt édesapját tekintette közülük elsőnek, de mély nyomot hagytak szellemén a fasori tanárok is. Az egész életét végigkísérő politikusi tevékenység sem maradt nyomtalanul életében. Bár sokszor ambivalens megközelítéssel, de elismerte sok történelmi szereplő tevékenységét is. Munkássága, kutatói, oktatói, szakmai tevékenysége révén a hazai agrárium egyik legismertebb személyisége volt. Nem volt könnyű ember, de akár tisztelték, szerették, vagy sem, szakmai kvalitásait mindig, mindenki elismerte.

Egy régi bölcsesség az tartja, hogy aki könyvet írt, fát ültetett, vagy gyermeket nemzett, nem élt hiába. Ő mindhármat teljesítette. Tisztelt Professzor Úr, kedves Laci bácsi. Nyugodj békében!

Gödöllő, 2012. február 29.

Jolánkai Márton