NAFSA 2019

Az amerikai kontinens legnagyobb felsőoktatási konferenciája és kiállítása a NAFSA (National Association of Foreign Student Advisers - Association of International Educators), melyet idén 71. alkalommal Washingtonban rendeztek meg. A kiállításon való részvétel jogát pályázati úton nyerte el intézményünk, a SZIE-t a Nemzetközi és Külkapcsolati Központ vezetője képviselhette. A kiállításon több mint 100 ország közel 350 intézményének mintegy 9500 képviselője vett részt, ezért részvételünk számos lehetőséget kínált nemzetközi kapcsolataink ápolására illetve új kapcsolatok kiépítésére.

A 2019-es konferencia témájának a “Global Leadership, Learning, and Change”-et választották, ösztönözve és sürgetve a terület jelenlegi helyzetére adott válaszokat, azaz hogy hogyan kezeljük a bizonytalanságot olyan kritikus területeken, mint a bevándorlás, az egészségügy és a biztonság, továbbá hogyan mérlegeljük a másokkal való bánásmód különbségeit. A rendezvény nyitó napjának előadói Madeleine Albright, a demokrata Clinton kormányzat alatt az USA első női külügymnisztere, valamint Colin Powell, az USA nemzetbiztonsági tanácsadója, később a republikánus G.W. Bush kormányzat külügyminisztere voltak.

A kiállításon előre meghatározott beosztás szerint, forgórendszerben képviselhették intézményeiket a delegáltak a Tempus Közalapítvány által biztosított „Study in Hungary” standon, illetve standidőn kívül ismerkedhettek a többi kiállítóval. A SZIE az alábbi már meglévő vagy potenciális új partnereivel folytatott sikeres egyeztetést: Cornell University, CALS, USA; UC Davis, USA; UC Riverside, USA; San Ignacio University, Miami, USA; University of Brawijaya, Indonézia; INTEC, Dominikai Köztársaság; Life Science University, Prága; University of Buenos Aires, Argentína; Meiji University, Japán; Universidad Tecnologica de Honduras; Centennial College, Kanada; Nagoya Institute of Technology, Japán.

A négynapos rendezvény után a washingtoni magyar nagykövetség és a Tempus Közalapítvány közös szervezésű branding témájú workshopján vett részt a delegáció. A workshop előtti felkészülést Zoltán Viktória How to make Hungarian universities‘ branding compelling for the purpose of recruiting American students című tanulmánya segítette. A workshop a magyar felsőoktatási intézmények képviselőin túl a nagykövet, a TéT attasé, az IIE elnöke, Cheryl Francisconi és számos szakértő részvételével zajlott, akik gyakorlatok és előadások keretében elemezék a magyar felsőoktatás jelenlegi brandépítési gyakorlatait és keresték a kitörési lehetőségeket.

Összességében a rendezvényen való részvétel elérte fő céljait, mert hozzájárultunk egyetemünk népszerűsítéséhez, a nemzetközi láthatóság növeléséhez, meglévő nemzetközi partnerségek ápolásához, új nemzetközi kapcsolatok létesítéséhez és a magyar felsőoktatás egységes megjelenítéséhez, népszerűsítéséhez.

Ezúton köszönjük a Tempus Közalapítványnak, hogy a részvétellel a SZIE sikeres kapcsolatépítését támogatta.