5000 látogató a Kutatók Éjszakáján

Idén immáron 6. alkalommal kapcsolódott az országos rendezvénysorozathoz egyetemünk, melynek elsődleges létszámösszesítő adatai minden várakozást és korábbi rekordot felülmúltak: az összesen 76 programot kínáló eseményen regisztrált látogatók száma meghaladta az 5000 főt.

"Az első találkozás a tudománnyal olyan részegítő, mint a szerelem." Szerb Antal gondolatának a jegyében szervezték meg országszerte az idei Kutatók Éjszakája fesztivált szeptember 27-én. A Szent István Egyetem a környezettudatosságot is a zászlójára tűzte szerteágazó programsorozatában, melynek eseményein sosem látott tömeg fordult meg.

A szórakoztatáson túl a fesztivál célja minél több fiatal meggyőzése arról, hogy érdemes olyan pályát választaniuk, amelyen hangsúlyos szerepet kapnak a tudományos vagy műszaki ismeretek, az új dolgok felfedezése, még akkor is, ha ez utóbbit gyakran hosszú ideig tartó, aprólékos kutatómunka előzi is meg.

A Kutatók Éjszakája elsősorban az általános és középiskolás diákok körében szeretné növelni a tudományos karrier vonzerejét, de a programokra az összes korosztályt várták.

Az eseménysorozatot a Mérnökinformatikai Központban nyitották meg: Kánai Csilla, a Külkapcsolati Iroda munkatársa köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Tóth Tamás oktatási rektorhelyettes osztotta meg gondolatait a Kutatók Éjszakája látogatóival.

„480 évvel ezelőtt ezen a napon született Báthori István erdélyi fejedelem, lengyel király; 180 éve nyitották meg az első vasútvonalat Angliában és 50 éve lépett fel először Amerikában a Beatles.  Számunkra pedig azért fontos ez a nap, mert segít a tudományos pályákra vezetni önöket. A tudomány és átadása, az oktatás pedig azért jelentős, mert mindenkit érintenek és meghatározzák jövőnk lehetőségeit. „

Ezt követően dr. Ruda Győző építészmérnökkel együtt átadták a „A jövő háza” címmel meghirdetett kiscsoportos makettpályázat díjait. A verseny sajátossága volt, hogy az építéshez újrahasznosítható anyagokat kellett felhasználni.

A szervezők nagy örömére összesen 38 alkotás érkezett be az Egyetem téri óvodából, a Református Óvodából és a Szent Imre Katolikus Óvodából, a Hajós Alfréd Általános Iskolából, az Erkel Ferenc Általános Iskolából, valamint a Damjanich János Általános Iskolából.

A pályamunkákat négytagú zsűri bírálta. Tagjai Balázs Gusztáv, a Szent István Egyetem című lap felelős szerkesztője, dr. Ruda Győző építészmérnök, Slániczné Molnár Ildikó, a SZIE Kommunikációs Központ vezetője és Veres Eszter, a Zöld Híd Kft. oktatási referense voltak.

A díjazottak a következők.

Óvodás korcsoportban

1. Tamás Máté, Rezsabek Ádám, Aleksza Ádám - Egyetem téri Óvoda Nyuszi csoport
2. Vertse Anna, Vertse László, Vertse István - Szent Imre Katolikus Óvoda
3. Soós Márton, Soós Ilona - Református Óvoda

Alsó tagozatos kategóriában

1. Lutz Bálint, Tihanyi Balázs - Damjanich János Általános Iskola, 4. c
2. Lajber Borbála 4. b, Róde Kinga 4. a, Szántó Luca 4. b - Hajós Alfréd Általános iskola
3. Medve Márton, Básti Hunor, Mundruczó Péter - Damjanich János Általános Iskola 4. a
3. Takács Kamilla, Tóth Léna, Kovács Árpád - Hajós Alfréd Általános Iskola 4.a

Különdíj

Balogh Ádám, Balogh Réka, Balogh Ákos - Szent Imre Általános Iskola és Óvoda
Tusor Sára Boglárka 2. d, Tusor Bálint 4. a - Damjanich János Általános Iskola

Felső tagozatos kategóriában

Különdíj Ródé Ádám Hajós Alfréd Általános Iskola 7. a

Kora délutántól késő estig a látogatók átfogó képet kaptak az egyetemen zajló oktató-kutató munka páratlan változatosságáról, hiszen robotok kezelésétől traktor vezetésén át a birkanyírásig mindent láthattak a gyerekek - akik előbb-utóbb talán hallgatókként térnek vissza a Szent István Egyetemre. A programokból a három gödöllői kar, illetve a budapesti Állatorvos-tudományi Kar munkatársai is kivették részüket.

Újdonság volt az idén - többek között -, hogy az Állattenyésztési Tanüzem is bekapcsolódott a programba. Az érdeklődők megtekinthették, hogyan fejik ma a teheneket, illetve saját kezűleg is kipróbálhatták a birkanyírást.

A Mérnökinformatikai Központban a Zöld Út Nyelvvizsgaközpont éjszakai próbanyelvvizsgáján ellenőriztetni lehetett a felkészültséget egy valódi megmérettetésre. A Felnőttképzési Központ jóvoltából a látogatók méheket vizsgálhattak mikroszkóp alatt, és különféle mézeket kóstolhattak. A Zöld Híd Kft. játékos programjai a szelektív hulladékgyűjtésre és a környezettudatos életmódra neveltek.

Az Aula előtt a Tanpálya Kft. Motoros Akadémia bemutatót tartottak Gyutai Adrián és Tóth Imre gyorsasági motorversenyzők, valamint motoros rendőrök bevonásával. A rendőrség interaktív biztonságtechnikai bemutatóval (pl. kutyás bemutató, ujjlenyomatvétel) gazdagította a programkínálatot. 

A Robert Bosch Kft., a SZIE kiemelt partnerének sátrában a vállalkozó szelleműek megtapasztalhatták, hány Lego autót lehet gyártani 7 perc alatt, illetve megismerkedhettek a közlekedésben alkalmazott csúcstechnológiákkal.

A korábbi években kizárólag a fizikai jelenségekre összpontosító “Kísérletek Éjszakáján” idén nemcsak szárazjég bombák robbantak és folyékony nitrogénes gránátok röpködtek, hanem - mivel kémiai kísérletekkel is bővült a repertoár - durranógázzal és más büdös anyagokkal telt lufik is robbantak, továbbá különböző anyagokkal lángot is festettek, majd mindezt egy látványos lézershow koronázta meg. Persze a két teltházas előadás résztvevői sok más kísérletet is megszemlélhettek a keményítőoldat különleges tulajdonságaitól a vashordót is összeroppantó légnyomással végzett kísérletekig. Mindezek sikerességéről a városrész lakossága a fülével is meggyőződhetett: többször is hatalmas, de tervezett robbanás döreje rázta meg a környéket.

Az idei Kutatók Éjszakájának specialitása volt, hogy vendégként részt vettek a Sapientia EMTE Élelmiszertudományi és Biomérnöki Tanszékének oktatói és hallgatói a Nemzeti Tehetség Program keretében a Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány és a gödöllői Szent István Egyetem által benyújtott pályázat révén. Az erdélyi egyetem II-IV. éves élelmiszeripari mérnök, környezetmérnök és biotechnológus hallgatói látványos kémiai és fizikai kísérleteket mutattak be – többek között Habkígyó, Kék lombik, Narancssárga tornádó, Gumimaci tűzhalála fantázianéven.

A Genetika és Biotechnológiai Intézetben idén is maguknak készítettek saját DNS-nyakláncot. Meglátogathatták a molekuláris labort és a tenyészszobát. Volt, aki ki is próbálta milyen génpuskával lőni, mások saját maguknak készítették el az in vitro harmatfű tenyészetet a steril fülkék alatt.

A Kertészeti Technológiai Intézet „Gyógyító növényvilág” programján nagy sikert arattak a különleges fűszernövényekkel megszórt kacsazsíros kenyérfalatkák, melyek után gyógynövényekből készült teákat kóstolhattak a látogatók. A „Kamrapolc”-ról igazi ínyencségeket (pl. az Év Fája versenyre benevezett botanikuskerti „Vén Vackorfa” terméséből készült lekvárt és befőttet) ízlelhettek meg az érdeklődők. Az egyik legnépszerűbb program a „fává növő fűfélék”, azaz a bambuszok elképesztő világát mutatta be. Az éjszakai sötétségben impozánsan kivilágított „bambuszerdőt” a gyerekek nagy izgalommal és lelkesedéssel fedezték fel.

A Vadvilág Megőrzési Intézetben az érdeklődők megtudhatták, mire való az agancs és a szarv, hogyan kell egy sörétes fegyvert biztonságosan használni, valamint azt is, hogy milyen eszközökkel jöhetünk rá arra, hogy ragadozók élnek a közelünkben.

Idén először halsimogató is várta a kalandvágyó gyerekeket. A kihelyezett medencében kecsege, ponty és angolna közelebbi tanulmányozására volt lehetőségük, többek között bajuszszámlálásra és egyéb ismertető jegyek felfedezésére. Ezután a tengeri akvárium bohóchalakkal tarkított színes világát csodálhatták meg a vendégek, de megismerhették a halakat belülről is.

Idén a SZIE Állatorvos-tudományi Kara olyan laborokat nyitott meg, mint pl. a boncterem, ahol a látogatók egy rövid csonttani bevezetőt követően egy kutya hűtött, nyúzott tetemének felboncolását követhették figyelemmel, majd köpenyben és gumikesztyűben az egyes szerveket maguk is megtapinthatták. De vizsgálhattak mikroszkóp alatt állati szöveteket, illetve az állataink „társbérlőit”, a parazitákat is.

Viszontlátásra jövőre - a látogatók többsége idén is így búcsúzott.