Gyászhír – elhunyt dr. Balázs Sándor

Szomorúan tudatjuk, hogy dr. Balázs Sándor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Kertészettudományi Kar Zöldség- és Gombatermesztési Tanszékének professor emeritusa, a hazai kertészet kiemelkedő alakja, életének 91. évében, 2016. február 8-án elhunyt.

Balázs Sándor a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen szerzett mezőgazdász diplomát 1952-ben, majd a Kertészeti Egyetemen kapott tanársegédi állást a zöldségtermesztési tanszéken. 1955-ben adjunktussá, 1959-ben egyetemi docenssé, 1982-ben egyetemi tanárrá nevezték ki. 1972 és 1993 között a kecskeméti Zöldségtermesztési Kutatóintézet igazgatója, főigazgatója volt. A kutatóintézet vezetésétől történt visszavonulás után 1995-ig, nyugdíjba vonulásáig az egyetemi tanszék vezetője volt.

Kedves Kollégák, Munkatársak, Barátok és Ismerősök!
 
 
Megrendülve tudatjuk, hogy dr. Balázs Sándor, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja, a Kertészettudományi Kar Zöldség- és Gombatermesztési Tanszékének professor emeritusa, a hazai kertészet kiemelkedő alakja, életének 91. évében, súlyos betegséget követően 2016. február 8-án elhunyt.

Balázs Sándor 1925-ben Szegváron született, középiskolai tanulmányait Szentesen végezte. 1952-ben szerzett mezőgazdász diplomát a Gödöllői Agrártudományi Egyetemen, még ebben az évben a Kertészeti Egyetem jogelődjénél a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola Zöldségtermesztési Tanszékén tanársegédnek nevezték ki. 1955-től adjunktusa, 1959-től egyetemi docense, 1982-től pedig egyetemi tanára az intézetnek. 1972 és 1993 között a kecskeméti Zöldségtermesztési Kutatóintézet vezetője, majd főigazgatói beosztása mellett 1983-tól, 1995 évi nyugdíjba vonulásáig a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Zöldségtermesztési Tanszékének vezetésével is megbízzák.

Első kutatási területe a zöldségtermesztő tájak elemzése volt. A termesztéstörténet, a termesztési módok, a helyi fajták feltérképezése érdekében 1952 és 1960 között Szentes és Gyula környékén, Cegléd és Nagykőrös vidékén, a Csepel-szigeten, valamint a csányi körzetben végzett felméréseket, munkájáért 1959-ben egyetemi doktori címet érdemelt ki.

Munkásságának második szakasza az 1960-as évekre tehető. Az egyetemi kísérleti telep zöldségtermesztési részlegének vezetőjeként a hajtatási kísérletek felelőse, illetve szervezője volt. Az itt végzett, paprika fényigényével és a fényhatással kapcsolatos kutatási eredményeiért, azoknak a zöldséghajtatási gyakorlatban történő bevezetéséért a mezőgazdasági tudományok kandidátusa fokozatot ítélték számára.
A hajtatás kapcsán, a növényházak és egyéb hajtató berendezések gombatermesztésre való hasznosítási lehetősége a hatvanas években vetődött fel, ekkor került közvetlen kapcsolatba a gombákkal, a gombatermesztéssel, amely későbbiekben tudományos és oktatási munkásságának fő területévé vált.

Szakmai életútjának harmadik, szakasza 1972-ben kezdődött, amikor Balázs Sándort a kecskeméti Zöldségtermesztési Kutató Intézet igazgatójává nevezték ki. Irányításával négy év alatt az intézet jelentős szervezetfejlesztésen esett át. A meglévő kecskeméti és kalocsai kutató állomások mellé a szentesi és makói telepeket, majd a Kertészeti Kutató Intézet budatétényi osztályát az újmajori teleppel együtt egy önálló állomásként integrálta. Így 600 alkalmazottjával, azon belül 60 kutatójával az Intézet a hazai zöldségtermesztés meghatározó szereplőjévé, nemzetközileg is versenyképes innovációs intézménnyé vált. A fő profil a nemesítés volt, de jelentős munka folyt a technológiai fejlesztés és a külföldi eredmények adaptálása területén is. Balázs Sándor által vezetett Zöldségtermesztési Kutató Intézet tevékenységét nemcsak hazai szinten díjazták fontos kitüntetésekkel, az eredmények nemzetközi viszonylatban is számos elismerést váltottak ki. 
Irányításával a 70-es évek közepétől megindult a gombatermesztési kutatások keretében a korábban nem termesztett gombafajok kultúrába vonása, szaporítási és termesztési eljárásainak, így a laskagomba-termesztés technológiájának kidolgozása is. Ezzel kapcsolatosan munkatársaival több, nemzetközi szinten is újdonságnak számító szabadalmi eljárást dolgozott ki.

Munkássága negyedik szakaszában a 80-as évek közepétől, a kutatóintézeti vezetői munka mellett félállásban a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Zöldségtermesztési Tanszékének vezetését is ellátta. 1992-től teljes munkaidőben visszatért a tanszékre, s a szakma akkori igényei szerint átdolgozta a zöldségtermesztési oktatás tematikáját, lehetőséget adott kutatók, termesztési szakemberek, külföldi előadók egyetemi előadások keretében történő megnyilvánulására.
1993-ban vezető szerepe volt a kertészettudományi PhD képzés előkészítésében, és az első négy doktorképzési programunk sikeres akkreditálásában.
Nagy figyelmet fordított a termesztő szakemberek továbbképzésére. A tanszéken, illetve a tangazdaságban szervezett tanfolyamok, gyakorlati bemutatók és maga az újszerű szaktanácsadási munka egész Európában egyedül álló volt.

A szakmai pálya ötödik szakasza lényegében a professzor emerituszi időszakkal esik egybe.  Munkatársaival a tanszéken megújították a gombaismereti oktatást és a gombakutatási infrastruktúrát. Egyre gyarapodó PhD hallgatói körrel és nyertes pályázatok segítségével új irányokat céloztak meg a kutatásban. 

A kutató munka mellett a professzor úr figyelme a kertészet egészére is kiterjedt. A kertészeti felsőoktatás minden változását nagyfokú igényességgel követte, e tekintetben a mindenkori dékánok bölcs tanácsadója. A PhD iskola tevékenységében a Doktori Iskola Tanács tagjaként haláláig aktívan részt vett.   

Szabadalmai mellett jelentős volt a szakírói tevékenysége, amely hazánkban és külföldön is ismertté tette. Több száz publikáció szerzője, amelyet magyar, német és angol nyelven jelentettek meg. Önálló és társszerzőkkel 16 szak- és tankönyvet adott ki.  

Munkásságát számos szakmai elismeréssel és kitüntetéssel jutalmazták, amelyek közül az Állami Díj, a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztje kitüntetés és az Akadémiai Szabadalmi Nívódíj külön említést érdemel.