A magyar hősökre emlékeztek az Állatorvos-tudományi Karon

Az Állatorvos-tudományi Karon a Magyar Hősök Napján hagyományosan megemlékeznek a két világháborúban és az 1956-os forradalomban elhunytakról a Gyógyszertani és Méregtani Tanszék, a Kémiai Tanszék, valamint a Központi Könyvtár falán elhelyezett emléktáblák előtt. Az idei esemény különlegessége volt, hogy azon dr. Boross Péter ny. miniszterelnök, a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság elnöke is részt vett.

Az 1990-ben felavatott, a II. világháborúban elesett illetve mártírhalált halt állatorvos és állatorvos-hallgatóknak emléket állító emlékmű előtt egybegyűlteket Erdélyi Jázmin Luca köszöntötte. A Himnusz eléneklése után Eperjes Károly Kossuth-díjas színművész József Attila verseit és idézte fel és értelmezte. Ezt követően hangzott el dr. Boross Péter beszéde, amely a magyarság megmaradásunk érdekében folytatott ezeréves küzdelmét és a hősök áldozatát méltatta.

Az emlékműnél koszorút helyezett el dr. Boross Péter, a kar nevében dr. Sótonyi László dékán és Gálfi Péter egyetemi tanár, továbbá a szaktárca és szakmai szervezetek képviselői.  

Az emlékezők az emléktábla megkoszorúzása után Tatay Zoltán emléktáblájához vonultak.

A harmadéves állatorvostan-hallgató 1956. október 24-én fehér köpenyben, fegyver-ropogás közben elindult az utcára – életet menteni. A Harminckettesek terén – a golyózápor elől egy kapualjba húzódva – észrevette, hogy nem messze tőle egy ismeretlen, súlyos sebesült segítségért könyörög, s hozzárohant. A fehér köpeny könnyű céltáblának bizonyult: egy gonosz kéz géppisztolysorozatának 7 golyója végzett vele. Pár óra múlva, Gulyás István állatorvostan-hallgató ismerte fel a holttestet, lezárta a diáktárs szemeit, s vitte a hírt a főiskolára. Lelőhelyének pontos leírása alapján az évfolyamtárs, Czabarka János és a belgyógyászati szaksegéd, Szalai Ferenc − pataműtét után gyógyult Rigó nevű lovat stráfkocsiba fogva − szállította ide. A sebtében deszkából összeállított koporsóban, a Kémiai tanterem mellett, néhány résztvevő − és Urbányi László professzor úr telefonhívására: a Szerencsről érkező, megrendült szülők − jelenlétében, október 27-én, ideiglenesen ezen a helyen földelték el.

Tatay Zoltán tettének megőrzésére az ’56-os Forradalom és Szabadságharc 50. évfordulóján készült emléktábla, amit most is megkoszorúztak.  

A megemlékezés a Könyvtár épületénél fejeződött be. Itt dr. Jáger Sándor ny. főállatorvos és dr. Sátori Jenő ny. főállatorvos az 1944-ben nyugatra telepített Egyetemi Tanzászlóalj és a M. Kir. I. Önálló Egyetemi Rohamzászlóalj tagjaként Budán harcoló és vérző állatorvostan-hallgatók emlékének állított táblánál a kortársak koszorúját helyezték el, majd az I. világháborúban elesett állatorvosok és állatorvostan-hallgatók 1926. február 28-án felavatott emléktáblájánál helyzeték el a kar és a szakmai szervezetek képviselői a kegyelet virágait.

 

Balázs Gusztáv felvételei