A hadsereg fejlesztése újfajta megközelítéseket követel mindenkitől

A Zrínyi 2026 Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program páratlan lehetőséget biztosít, ugyanakkor újfajta megközelítéseket követel minden érintettől – mondta dr. Kádár Pál, a Honvédelmi Minisztérium közigazgatási államtitkára november 7-én szerdán, a Honvéd Vezérkar Tudományos Kutatóhely és a Szent István Egyetem konferenciájának megnyitóján a fővárosban.

Magyar Ferenc, a Szent István Egyetem kancellárja beszédében elmondta: az egyetem és a honvédség között hosszú évtizedekre visszanyúló kapcsolat van, s számos olyan témában dolgoznak együtt, amelyek indokolttá teszik, hogy a konferencia szervezésében mint társrendezők vegyünk részt. Ezt támasztja alá az is, hogy korunkban a biztonság fogalma tágabb értelmezést kapott, s jóval túlnyúlik a politikai, katonai, illetve társadalmi megközelítésen, és kiegészül például a fenntartható környezet, a gazdaság, az élelmiszer és a víz biztonságával is. A biztonság megteremtése ugyanakkor egy össztársadalmi feladat, amiben minden szereplőnek szerepet kell vállalnia, a Magyar Honvédségnek pedig szüksége van a civil kutatóhelyek, egyetemek által létrehozott tudásra.

Dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese a kétnapos konferenciát megnyitó beszédében elmondta: egy állam és egy társadalom ellenálló képességét jelzi diplomáciájának sikere, gazdaságának ereje, illetve hírszerzésének és hadseregének hatékonysága. Az altábornagy kitért arra is, hogy korunk és a jövő problémáinak megértéséhez, kezeléséhez fontos szem előtt tartani az éghajlatváltozás hatásait. Ezek alapján számítani lehet arra, hogy folytatódni, sőt fokozódni fog a jövőben a migráció, amire mindenképpen fel kell készülni.

Forrás: honvedelem.hu