Nyílt nap az Ybl Miklós Építéstudományi Karon

Ezer hallgató, száz munkatárs. Az Ybl Miklós Építéstudományi Kar áttekinthető méretű fakultás, tanárai a gyakorlatban kipróbált szakemberek. A január 17-i nyílt napon megjelent érdeklődők, közel háromszázan, a 140. tanévben látogattak az iskolába, amely 115. éve működik Pesten, a Thököly úton.

Dr. Anthony Gall egyetemi tanár, megbízott dékán elmondta a pályaválasztás előtt álló fiataloknak, hogy az építés értékalkotó tevékenység. Olyan tudást feltételez, amely a gyakorlatban „köt meg”. Az Ybl iskola egyben rendkívül erős kapcsolatrendszert is jelent az itt végzők között.

Dr. Kiss Gyula egyetemi tanár, dékánhelyettes kifejtette, hogy az építés lehetőség a teremtésre. A szakma gyakorlói két lábon a földön állva az ég felé tekintenek.

A kar épületek mellett infrastruktúrát létesítő mérnököket is képez. A hallgatókból tervező, kivitelező, üzemeltető, ellenőrző, kutató és tanító szakemberek válnak. Hibázniuk nem lehet. Felkészülésüket jól felszerelt laboratóriumok, mérőtáborok, építési munkahelyek felkeresése, üzemelő technológiák megtekintése segíti.

Bakos Benjamin, a kari hallgatói önkormányzat elnöke felsorolta rendezvényeiket is, beszélt a gólyatáborról, a gólyabálról, a szakmai napról, a laza napról és büszkén mondta, hogy az Ybl csapat negyedik éve vesz részt a SZIE Regatta sárkányhajó versenyen és hármat meg is nyert.    

A fotók Balázs Gusztáv felvételei.