Előkelő helyre került a SZIE a Times Higher Education nemzetközi ranglistán

A 126-150. közötti helyre rangsorolták a Times Higher Education (THE) Europe Teaching Rankings 2019-es listáján a Szent István Egyetemet.

A legkiválóbb kutatók között a Szent István Egyetem két oktatója

Ünnepélyes keretek között az MTA Dísztermében adták át a legnagyobb presztízsű elismerést, a Bolyai János Kutatási Ösztöndíjat. A nívós elismerésben, valamint az ösztöndíjhoz kapcsolódó Bolyai-plakettben a Szent István Egyetem két munkatársa is részesült. Dr. Csergő Anna Mária a növényökológia, dr. Kicsiny Richárd pedig a napkollektoros rendszerek matematikai modellezése terén végez kutatásokat.   

A dinnye termesztéstechnológiájának fejlesztésén dolgozik az Aranyérmes fiatal tehetség

Nyilvánosságra hozták az Országos Tudományos Diákköri Konferencián (OTDK) és a tudományos életben egyaránt kiemelkedően teljesítő Pro Scientia Aranyérmes hallgatók, valamint a tehetségeket támogató Mestertanár Aranyérmes oktatók névsorát is. A díjazottak között a Szent István Egyetem (SZIE) három kutatója és egy hallgatója is szerepel. Míg Dr. Bujna Erika, Dr. Horváthné Dr. Petróczy Marietta és Dr. Malatinszky Ákos munkásságát Mestertanár Aranyéremmel ismerték el, addig a görög- és sárgadinnye termesztéstechnológiájával foglalkozó Németh Dzsenifer Pro Scientia Aranyérem kitüntetésben részesült.

Együttműködési megállapodás a Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karával

Az FKF Nonprofit Zrt. és a Szent István Egyetem (SZIE) Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kara 2019. június 19-én, ünnepélyes keretek között hosszú távú együttműködési megállapodást kötött. A megállapodást Nagy László, a Fővárosi Közterület-fenntartó vezérigazgatója, Dr. Palkovics László, a Szent István Egyetem rektora és Balláné dr. Erdélyi Márta, a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar dékánhelyettese látta el kézjegyével. 

Trendek és tendenciák vállalatok és intézmények képzési és tréning gyakorlata területén – 2019

A vizsgált szervezeteknél egyre nagyobb hangsúlyt helyeznek a képzések és tréningek előkészítésére, és míg ez a magáncégeknél a piaci verseny által vezérelt, addig a közszférában inkább jogszabályi előírásoktól függ. Ez derül ki a Szent István Egyetem Menedzsment és HR Kutató Központ kutatóinak a FÓKUSZ-2 Gazdaságfejlesztési Központ Kft. támogatásával elkészített felméréséből. A kutatásban 277 cég és intézmény vett részt, többségük a szolgáltatások, kisebb részük pedig az ipar területén működik. A vizsgált szervezeteknél több mint 400.000 munkavállaló dolgozik, akik a magyar gazdaságban foglalkoztatottak 9,1 százalékát teszik ki.

Sikeres tanévet zárt a Szent István Egyetem

A Szent István Egyetem Tanévzáró Ünnepi Szenátusi Ülését június 14-én tartották az Egyetem gödöllői campusán. Az esemény díszvendége Dr. Bódis József, az Emberi Erőforrások Minisztériuma oktatásért felelős államtitkára osztotta meg ünnepi gondolatait a vendégekkel, majd a ceremónia Dr. Palkovics László rektor felszólalásával folytatódott, amit a doktorrá avatás, a habilitációs oklevelek átadása, majd az egyetemi címek és kitüntetések kiosztása követett.

A Szent István Egyetemé a legjobb mobilitási pályázat az országban

Duplán is büszke lehet a Szent István Egyetem a 2019-es Erasmus+ nemzetközi kreditmobilitási pályázati eredményére, hiszen országos összehasonlításban a megítélt támogatási összeg, valamint az elnyert mobilitások számának tekintetében is a legeredményesebbnek számít a hazai felsőoktatási intézmények között.

A GMO lesz a jövő agrártechnológiája vagy a mentességben rejlik nagyobb üzleti potenciál?

Első alkalommal szervezett GMO-val, azaz genetikailag módosított organizmusokkal foglalkozó konferenciát a Szent István Egyetem Élelmiszertudományi Karán működő Deák Tibor Szakkollégium június 7-én, Budapesten. A konferencia célja egy szakmai párbeszéd megindítása volt az agrárium széles körében alkalmazható génmódosítási technológia élelmiszeripari, szabályozási és gazdasági hátteréről, illetve a genetikailag módosított szervezetektől mentes termékek piaci lehetőségeiről.

V. Nemzetközi Természetfilm Fesztivál – a Szent István Egyetem részvételével

2019. május 24-26. között ötödik alkalommal kerül megrendezésre a Nemzetközi Természetfilm Fesztivál a gödöllői Alsóparkban. A régió legnagyobb filmes, természet- és környezetvédelmi tematikus rendezvényén a Szent István Egyetem három kara is képviselteti magát, szemléletformáló, interaktív programokkal színesítve a kiállítók forgatagát.

Taroltak a SZIE hallgatói a XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia Agrártudományi Szekciójában

Szinte minden tagozaton érmeket söpörtek be a Szent István Egyetem hallgatói a Debreceni Egyetemen –12 év után – megrendezésre került XXXIV. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Agrártudományi Szekciójának díjkiosztóján. Az összesen 27 tagozatban értékelt csaknem 300 pályamű közül minden eddiginél több, körülbelül 300 rátermett fiatal kutató a Szent István Egyetem campusairól érkezett. Az ágazatban kiosztott helyezések közül 70 alkalommal zsebeltek be elismerést a Szent István Egyetem tanulói. A szakmai zsűri 9 SZIE-s tehetség nyakába akasztott aranyérmet, 15 hallgató munkásságát ezüstmedállal, 22 tudósjelölt fáradozásait pedig bronzmedállal jutalmazta, ezeken felül pedig 22 SZIE tanuló OTDK szereplését különdíjjal jutalmazta a szakmai zsűri. 

Oldalak