Sikeres akkreditáció után doktorrá avató ünnepség az Állatorvos-tudományi Karon

Száztizenhat doktort avattak az Állatorvos-tudományi Karon március 1-jén. Az ünnepségen dr. Sótonyi Péter dékán bejelentette, hogy eredményes zárult a kar immár harmadik nemzetközi akkreditációja. Helsinki, London, Svájc, Koppenhága, Bécs és Gent után, hetedikként teljesítette a kar azokat a követelményeket, amiket az Európai Állatorvos-képző Intézmények Szövetsége felállított.

A diplomaosztó és doktorrá avató ünnepélyes kari tanácsülésen részt vett Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a Magosz elnöke, dr. Kardeván Endre országos főállatorvos, a VM élelmiszerlánc-felügyeletért és agrárigazgatásért felelős államtitkára, dr. Maruzsa Zoltán, az EMMI felsőoktatásért és tudománypolitikáért felelős helyettes államtitkára, Tóth Katalin, a VM parlamenti államtitkárságának helyettes államtitkára, Rónaszékiné Keresztes Monika országgyűlési képviselő, Erzsébetváros alpolgármestere, dr. Gönczi Gábor állatorvos, a Magyar Állatorvosi Kamara elnöke, dr. Tőzsér János egyetemi tanár, rektor, dr. Schmidt Rezső egyetemi tanár, a Nyugat-magyarországi Egyetem Mezőgazdaság- és Élelmiszertudományi Kar dékánja, dr. Káposzta József egyetemi docens, a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar dékánja. Az elnökségben helyet foglalt dr. Sótonyi Péter egyetemi tanár, dékán, dr. Tuboly Tamás egyetemi tanár, kutatásért és posztgraduális képzésért felelős dékánhelyettes, dr. Bartha Tibor egyetemi tanár, nemzetközi kapcsolatokért felelős dékánhelyettes, dr. Németh Tibor egyetemi docens, klinikai dékánhelyettes, Dankó Dávid, a kari hallgatói önkormányzat elnöke és dr. Farkas Róbert egyetemi tanár, oktatási dékánhelyettes.

Az ünnepélyes kari tanácsülés dr. Sótonyi Péter beszédével kezdődött, amit teljes terjedelmében közlünk.

 

Mélyen tisztelt ünnepi Tanácsülés, kedves avatandó Kollégáim, Oktatótársaim, Vendégeink, Hölgyeim és Uraim!

 

Megilletődve köszöntöm Önöket a Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Karának 227. tanévi doktorrá avató és diplomaátadó ünnepségén.

 

Dear eminent doctors who have just received the title, and dear colleagues, ladies and gentlemen!

It is my great honour to greet you on this historic day of your life: with your oath, you have been admitted as colleagues on the inauguration in the 227th academic-year of the Faculty of Veterinary Science, Szent István University.

 

Sehr geehrte jetzt eingeweihten, ausgezeichneten Doktoren, liebe Kollegen und Kolleginnen!

Tief ergriffen begrüße ich Sie an einem bedeutenden Tag Ihres Lebens. Nachdem Sie Ihren Eid abgelegt haben, haben wir Sie an der Einweihungsfeier des 227sten akademischen Jahres der Fakultät der Veterinärmedizin an der Szent István Universität als Kollege und Kolleginnen empfangen.

 

Életük egyik sorsfordító nagy napján osztozunk ünnepi érzéseikben. Amikor esküjük után immáron befogadtuk Önöket állatorvosi Karunkba, mint kollégáinkat, akkor legyen első gondolatuk a köszöneté. Köszöneté mindazoknak, akik lehetővé tették, hogy állatorvossá válhassanak, szüleiknek, családjuknak, barátaiknak, támogatóiknak, évfolyamtársaiknak és végül, de nem utolsó sorban tanáraiknak, akik tanítványokat neveltek.

 

Kedves Vendégeink!

 

Az Állatorvos-tudományi Kar kiválóan képzett oktató-, kutatógárdával rendelkezik, elmélyült kutatómunkán alapuló képzést valósít meg és sokoldalú műveltséggel bíró, helyüket a gyakorlati életben is megálló szakembereket bocsát ki falai közül. Az állatorvosi diploma hagyományosan magas színvonalat képvisel, jó hírét az idegen nyelvű képzésben végzett állatorvosok is öregbítik szerte a világban.

Az Európában egyedülálló módon, három nyelven: magyarul, angolul és németül oktató Állatorvos-tudományi Karon a magyar képzésben 502, az idegennyelvű képzésben, angol és német nyelven - a világ 39 országából érkező - 865 hallgató tanul. A mai doktorrá avató ünnepségünkön 53 magyar és 63 angol nyelvű, köztük 4 FAO ösztöndíj keretében tanulmányokat folytató (3 etióp és 1 vietnámi) állatorvosnak adunk át diplomát.

Nemzetközileg is figyelemre méltó, hogy az Európai Állatorvos-képző Intézmények Szövetsége már két esetben állapította meg, hogy oktatásunk megfelel az Európai Unió irányelveinek. Egy évvel ezelőtt a ballagási beszédemben jeleztem, hogy az Önök doktorrá avató ünnepségén az éppen tegnap befejeződött két lépcsős akkreditációnkról fogok beszámolni, amelynek során a képzésünk mellett a minőségbiztosítást is vizsgálják. 2009 óta csak az az intézmény nevezhető akkreditáltnak, amely mindkét bizottság szempontjainak megfelel, az összes többi, Európában mintegy 49 állatorvos-képző intézmény az elfogadott kategóriába tartozik. Örömmel és nagy büszkeséggel jelentem, hogy Helsinki, London, Svájc, Koppenhága, Bécs és Gent után, hetedikként teljesítettük azokat a követelményeket, amelyeket ez a rendkívül szigorú, a minőség iránt elkötelezett szervezet támaszt az állatorvos-képzéssel szemben. Az ezt tanúsító oklevelet minden valószínűség szerint május végén kapjuk meg. Az elmúlt napokban Karunk az akkreditáció lázában égett. Ezúton is meghatottan köszönöm valamennyi munkatársamnak és valamennyi a magyar és az idegennyelvű képzésben résztvevő hallgatónknak azt a példaértékű hozzáállást és elkötelezettséget, amellyel felsorakoztak a magyar állatorvos-képzés ügye mellett. Ez az egy emberként történő kiállás nem csak a magyar felsőoktatásban, de azt hiszem, a világban is példaértékű, és ezt a vizitáló bizottság is elismerte. Még egyszer kérem Önöket, tolmácsolják köszönetemet azoknak is, akik most nem hallják szavaimat.

Oktatásunk fejlesztése szempontjából kiemelkedő jelentőségű, hogy a kormányzat az állatorvos-képzés időtartamát egy félévvel meghosszabbította. Önök már ebben a rendszerben végeztek, így, ezzel a tizenegyedik félévvel nagyobb súlyt kapott a szakmai gyakorlati képzés. Ugyanakkor nem adjuk fel a hat éves képzésre vonatkozó elképzeléseinket. Az élelmiszerbiztonság legfőbb letéteményese a hazai Állatorvosi Kar, amelynek minőségét megőrizni, sőt az új kihívásokhoz igazodva tovább növelni csak a képzés meghosszabbításával tudjuk. Éppen ezért nemcsak az oktatásban, de a kutatásban is kiemelt figyelmet érdemel az élelmiszerhigiénia, a gazdasági haszonállatok egészségügye és a járványtan, pillanatra sem feladva orvosi szemléletünket.

Az elitképzés célkitűzéseinek megfelelően, a tudományon keresztül történő nevelés a legfontosabb célunk, feladatunk, hogy ébresszünk hallgatóinkban kíváncsiságot, nemcsak arra, amit a tankönyvekben olvasnak, hanem annál sokkal többre is. Önök attól válnak többé, hogy nem pusztán csak tudnak, hanem részt vettek a tudás megszerzésében is. Kutatói tevékenységünk szempontjából kiemelkedően fontos a fiatal tehetségek felismerése és ezért külön öröm számunkra, hogy Önök közül sokan kiváló eredményt értek el a Tudományos Diákköri tevékenységük során.

Állatorvos-tudományi Kar kutatási teljesítménye, a hagyományaiból adódóan, jóval az átlag felett van, amit az is jelez, hogy a 2013-2016 közötti időszakra a Kormányzat „kutató karrá” minősítette Karunkat, amely kitüntetés értékét növeli, hogy országosan – a több mint 160 egyetemi és főiskolai fakultás közül mindössze négy kart – érdemesítettek erre.

Karunkon az elmúlt évben több szervezeti egységet is érintő változást hajtottunk végre. Így kettéválasztottuk az üllői Nagyállat Klinikát: Lógyógyászati Tanszék és Klinikára valamint Haszonállat-gyógyászati Tanszék és Klinikára. Január 1-től önálló tanszéki státuszt kapott az Egzotikus Állat- és Vadegészségügyi Tanszék illetve a Kórélettani és Onkológiai Tanszék.

A nehéz gazdasági körülmények között is büszkén számolhatok be a Kampusz területén az utóbbi időben történt fejlesztésekről: Felújítottuk az Anatómia és a Patológia épületét, a Kémia és Élettan Tanszékeket, a Kar István utcai bejáratát: a portát, a telefonközpontot. Új korszerű állatház, valamint központi mosdó került kialakításra. Megkezdődött a parkosítás, az utak és parkolók térkövezése, burkolatcseréje. A Tanszékek számára nagy értékben tettünk lehetővé műszerbeszerzést. Külön is fontosnak tartom kiemelni, hogy a beruházások teljesen önerőből, saját bevételeink terhére történtek.

 

Kedves ifjú Kollégáim!

 

Az életünk során néha érdemes megállni, főleg olyankor, amikor valami fontos állomáshoz érkeztünk. Álljunk hát meg ennél a mérföldkőnél és tisztelegjünk Önök előtt, akik elérték, hogy állatorvosi diplomát kapjanak egy rangos, nagy múltú patinás kartól, amely 1787-ben lett alapítva, és most diplomájukat kiállítva tanúsítja, hogy állatorvosok lettek!

Karunk hazánkban egyedüli állatorvos-képző intézményként működik, szinte minden magyar állatorvos itt végzett, így az itt megalapozott barátságok, közös élmények részei annak a kari összefogásnak, szakmai összetartozásnak, amelyre irigykedve tekintenek a kívülállók. Vigyázzanak erre a különleges értékre, amelyre mindig támaszkodhatnak pályájuk során.

Alma Materünk falai tanúi voltak a magyar állatorvoslás kiemelkedő alakjai által végzett magas szintű munkának, állatorvos generációk születésének és az Önök állatorvossá érésének. Az általunk nyújtott képzésre mindig büszkék lehetnek, amely nem az igazi munka és teljesítmények nélkül kiadott bizonyítványok csalóka világát tartotta fontosnak. Itt a sikerért, a tudásért mindig meg kellett dolgozni, de ez adja meg igazán az örömét is. Gondoljanak erre az elkövetkező évek nehézségei közepette, mert Önöknek nemcsak szakmájuk kimagasló művelőiként kell helytállniuk, hanem az ország jövőjét formáló értelmiségivé is kell válniuk.

Rohanó világunkban egy pillanatra valóban meg kell állni, örülni, ünnepelni kell, de ez nem lehet több pár boldog napnál, hétnél. Újabb és újabb célokat kell megfogalmazni, kitűzni, újabb és újabb tudást kell szerezni – életünk végéig. A tudás megújítása életformává kell, hogy váljék Önökben.

Klinghammer államtitkár úr gondolatai szerint „A tudás „tud” valamit, amit az emberiség többi energiaforrása nem: azok ugyanis a használatukkal fogynak, a tudás viszont a használatával nő. Birtokunkban van egy energiaforrás, amely nem csupán kimeríthetetlen, hanem attól lesz több, hogy használjuk. Nem mástól kell elvenni, hogy nekünk több legyen, hanem a miénket kell a többiekével megosztani, hogy nekünk is több legyen.”

 

Tisztelt avatandó Doktorok!

 

Az jár jól, aki megtalálja a munkában az alkotás örömét és erre az állatorvosi pálya bőséges lehetőséget ad. Állítom, hogy a jól végzett alkotó munka a legfontosabb emberi szükségletek közé tartozik.

Kívánjuk, hogy a kihívások és a nehézségek mellett sok örömet és megelégedést is találjanak jövendő tevékenységükben. Gondoljanak arra, hogy Karunk, amelyen legszebb és legtermékenyebb fiatal éveiket töltötték, visszavárja Önöket. Nyugodtan keressék fel egykori tanáraikat, akik bizonyosan örömmel állnak rendelkezésükre tanácsaikkal, iránymutatásukkal. A tanultak gyakorlati alkalmazásáról szóló beszámolóikkal, munkájuk tapasztalataival Önök is hozzájárulhatnak oktatásunk további fejlődéséhez, az újabb állatorvos nemzedékek neveléséhez.

Kívánom, hogy lelki békében, hasznosan és nagy megbecsülésben töltsék be hivatásukat! Legyenek felvértezve a belső meggyőződésen alapuló morális tisztasággal és szilárdsággal, mely sarokköve az áldozatos, szolgálatot teljesítő állatorvosi ténykedésnek.”

 

Az ünnepségen a legmagasabb egyetemi kitüntetést, a tiszteletbeli "Honoris Causa" doktori címet dr. Tuboly Sándor professzornak adták át az állatorvosi immunológia és járványtan területén végzett több évtizedes oktatói, kutatói tevékenysége elismeréséül.

Professzor Emeritus elismerő címben részesült dr. Brydl Endre professzor, az Állathigiéniai, Állomány-egészségtani és Állatorvosi Etológiai Tanszék nyugalmazott egyetemi tanára.

A Kari Tanács javaslatára a Szent István Egyetem Szenátusa ebben az évben a magyar nyelvű képzésben a Záróvizsga Bizottságok elnökeinek, illetve tagjainak a több éves munkájuk elismeréseként Pro Negotio Universitatis kitüntetést adományozott. Az elismerésben dr. Vetési Ferenc és dr. Semjén Gábor professzorok, dr. Gombos Zoltán főosztályvezető, dr. Korzenszky Emőd ny. igazgató, dr. Kovács Sándor és dr. Süveges Tibor főállatorvosok részesültek.

Ebben az évben az Állatorvostudományi Egyetem Díszpolgára címet dr. Szieberth István, a Magyar Állatorvosok Világszervezetének elnöke vehette át.

 

A doktorrá avatást megelőzően állatorvosi esküt tettek a végzett hallgatók. Tóth Alexandra a magyar állatorvos-doktori eskü szövegét olvasta elő, az angol nyelvű képzésben végzett hallgatók esküjének szövegét Lisa Sharko olvasta fel.

 

A végzett magyar hallgatók nevében dr. Pikó Evelin állatorvos, az angol hallgatók nevében pedig dr. David McCabe búcsúzott az alma matertől.

A friss diplomásokat dr. Kardeván Endre, dr. Maruzsa Zoltán és dr. Gönczi Gábor is köszöntötte.

 

Az ünnepség további kitüntetések átadásával folytatódott. A Kari Tanács dr. Gál János egyetemi docens részére az Állatorvos-tudományi Oktatómunkáért Alapítvány kitüntetését adományozta. A Tolnagro díjat a magyar nyelvű oktatásban résztvevő, az adott évben a legjobb takarmányozástani témájú diplomadolgozatot készítő részére adományozzák. A díjat idén dr. Csonka Barbara Viktória nyerte.

Az egyetemünk volt hallgatója, dr. Terdik József 1986-ban szerzett állatorvos-doktori oklevelet. Tanulmányait a negyedik félév után már gyógyíthatatlan betegsége tudatában, hősies kitartással folytatta. Doktorrá avatása után néhány hónappal elhunyt. Rendkívüli szorgalma, akaratereje és a reményt soha fel nem adó emberi optimizmusa örökös például szolgálhat mindnyájunk számára. Ettől indíttatva a szülők, a volt évfolyamtársak, valamint az Állattenyésztéstani Tanszék oktatói és dolgozói, emlékére 1987-ben létrehozták a Dr. Terdik József Alapítványt. Az alapítványtevők szándéka szerint az alapítvány díját évről évre az a hallgató kapja, aki állattenyésztési témában a legjobb diplomadolgozatot készítette. A díjat 2014-ben dr. Bogó Zsófia állatorvos részére ítélte oda az Alapítvány kuratóriuma.

A Magyar Állatorvosi Kamara az ünnepségen adta át a 2014. év Állatorvosa Díjat dr. Zsoldos Lászlónak.

A Szenátusa dr. Brydlné Németh Erzsébet részére a Szent István Egyetem Babérkoszorú Aranyfokozata kitüntetést adományozta.

A Kari Tanács dékáni kitüntetésben részesítette Borbás Évát, Frank Dorottyát, Már Melindát, Pálinkás Lászlónét és Urbán Istvánt.

Az ünnepségen közreműködött a „Syrinx Állatorvosi Kamarakórus”.

Balázs Gusztáv felvételei