Dupla SZIE-siker a SCIndikátor elődöntőben

A SCIndikátor tudománykommunikációs mentorprogram idén negyedszer segíti a fiatal kutatókat abban, hogy tudományos eredményeiket közérthetően, szórakoztatóan tudják a nagyközönség elé tárni. A körülmények miatt már az első mentornap a webkamerák előtt zajlott, ahol dr. Farkas Alexandra, a SZIE Médiaközpont tartalommenedzsere is beszélt a tudománykommunikáció fontosságáról, az azt követő online elődöntő pedig dupla SZIE-sikerrel zárult: 31 fiatal közül Bodor Zsanett és Keszte Szilvia is bejutott a 12 döntős közé.

Bodor Zsanett az Élelmiszertudományi Kar Fizika-Automatika Tanszékének másodéves PhD-hallgatója. Dr. Kovács Zoltán (SZIE-ÉTK) és Dr. Benedek Csilla (SE-ETK) témavezetése alatt immár majdnem öt éve foglalkozik a mézek eredetazonosításával, továbbá hamisításának és melegítésének detektálásával.

Kutatásunkban a gyors és korrelatív módszerek – úgy, mint elektronikus nyelv és közeli infravörös spektroszkópia – teljesítőképességét vizsgáljuk a mézek botanikai és földrajzi eredetének azonosítására és hamisításának kiszűrésére. Mindezeket kombináljuk a mézek minőségi paramétereivel, amelyek pontos szabályozását a Magyar Élelmiszerkönyv tartalmazza. További célunk egy referencia-adatbázis felépítése a hazai mézek vizsgálati adatai alapján” – meséli kutatási területéről Zsanett, aki úgy érezte, most van itt az ideje, hogy kommunikációs mesterfogásokkal is felvértezze magát. „Az, hogy eredményeinket érthetően és élvezhetően tudjuk előadni és megmutatni másoknak, esszenciális eleme a kutatói életpályának” – mutatott rá a fiatal tehetség, aki szerint már az első online workshop során is nagyon sok hasznos tanács hangzott el a tudománykommunikáció alapjairól.

Keszte Szilvia a Mezőgazdaság és Környezettudományi Kar Halgazdálkodási Tanszékének PhD-hallgatója. Kutatásai során közösségi jelentőségű (tehát például őshonos vagy invazív) halfajok genetikai diverzitását vizsgálja különböző molekuláris genetikai módszerekkel.

A tudományos kommunikáció és az oktatás számára nem csak munka, hanem szenvedély is. Mint mondta, ez a program lehetővé teszi, hogy a résztvevők megtanulják az elsőre bonyolultnak tűnő témákat érdekesen, szórakoztatóan és közérthetően előadni. „Már az első, szombati napon tartott online workshopon is rengeteg hasznos információt kaptunk és számos inspiráló előadást hallgattunk meg, rákövetkező vasárnap pedig élesben is kipróbálhattuk magunkat a „személyes” meghallgatásokon. Három percben bemutatni egy témát, amiből egyébként egy kb. 100 oldalas doktori disszertációt kell írnunk, nem egyszerű, de azt mondják, ’amit nem tudsz egyszerűen megfogalmazni, azt te magad sem érted’. A programban résztvevő mentorok már itt nagyon jó tanácsokat adtak az előadás stílusával kapcsolatban. Érdeklődő kérdéseik voltak és rendkívül jó meglátásaik.

Döntőseink kíváncsian várják a további workshopokat, mi pedig sok sikert kívánunk nekik a SCIndikátor döntőjében!