Erdélyi hallgatók magyarországi tanulmányúton

Kiemelt szerepet kapott egyetemünk a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) gyakornoki programja keretében, szeptember első hetében zajló erdélyi hallgatók magyarországi látogatásában. A határon túli felsőoktatási intézmények hallgatóit támogató Nemzeti Tehetség Program által finanszírozott tapasztalatszerzésen 20 diák vesz részt, akiket egyetemünk kollégiumában szállásoltak el. Vendégeink fele-fele arányban a GTK csíkszeredai kihelyezett vidékfejlesztési agrármérnök mesterképzésén tanulnak, illetve a Sapientia EMTE csíkszeredai diákjai. Fővárosi ismeretszerzésük mellett hétfőtől szombatig minden nap van gödöllői, egyetemi elfoglaltságuk is.

Hétfőn a VM-ben Budai Gyula parlamenti államtitkár és Tóth Katalin helyettes-államtitkár is fogadta a fiatalokat, akik több napon át ismerkednek a minisztérium és háttérintézményeinek munkájával, valamint az agrárigazgatás rendszerével. A minisztérium határon túli agrárkapcsolatainak ápolásában fontos mérföldkő, hogy az erdélyi diákok személyesen szerezhetnek szakmai tapasztalatokat, információkat az anyaországi intézményekben.

- Nem tesz különbséget a kormány az anyaországi és a határon túli területek magyarsága között, minden lehetséges módon, jelen esetben a gyakornok programon keresztül nyújt segítséget a nemzethatárainkon belül élő honfitársainknak. Teljes mellszélességgel ott vagyunk önök mellett - mondta Budai Gyula az erdélyi diákoknak.

Az erdélyi hallgatók elmondták, hogy a magyar kormány jelentősen megkönnyíti a helyzetüket, hiszen ingyen részesülhetnek felsőfokú képzésben, juthatnak taneszközökhöz, és erre az anyaországi látogatásra is a kormány segítségével kerülhetett sor.

Délután a Szent István Egyetemen zajló tehetséggondozással ismerkedtek vendégeink.

Kedden a Parlament Nagy Imre termében fogadta őket Jakab István, az Országgyűlés alelnöke és több, mint másfél órás kötetlen beszélgetés alakult ki a résztvevők között. Kora este ellátogattak a Kosáry Domonkos Könyvtár és Levéltárba.  Szerdán a szakkollégiumok, csütörtökön a tudományos diákkörök működésével, a legjobb TDK-s hallgatók előadásaival ismerkednek gödöllői programjaikon.

Pénteken és szombaton egész napjukat Gödöllőn töltik. Körsétát tesznek kampuszon, felkeresik a Tudástranszfer Központot, a Mezőgazdasági Eszköz- és Gépfejlődéstörténeti Szakmúzeumot, a Szárítópusztai tanüzemet, a Haszonállat-génmegőrzési Központot. Ismerkedve a várossal a királyi kastélyt is meglátogatják. Szombaton a magyar felsőoktatás kérdéseit taglaló kerekasztal-beszélgetésen vesznek részt, majd a Babatvölgyi Tanüzembe indulnak, ahol már kötetlenül ismerkednek  gödöllői hallgatókkal .

A vasárnap hazainduló erdélyi fiatalok szerepet vállalhatnak a Románia és Magyarország közötti gazdasági kapcsolatok élénkülésében, amely a magyarság megmaradását és szülőföldön való boldogulását is segíti. Elengedhetetlen, hogy a kapcsolatrendszerben rejlő előnyöket hazánk kihasználja. Többek között ehhez és a határon túli magyarlakta területek integrált gazdaságfejlesztéséhez kíván hozzájárulni az agrártárca gyakornoki programja is.  Ez jelentős állomása a határon túli magyar szakmai és politikai szervezetekkel 2012 februárjában aláírt vidékfejlesztési együttműködési megállapodással, illetve a Nemzeti Vidékstratégia elfogadásával megindult folyamatnak.

Jakab István, dr. Budai Gyula, Tóth Katalin valamint Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke jövő héten részt vesznek Csíkszeredában a SZIE GTK vidékfejlesztési agrármérnök mesterképzésének tanévnyitóján. Ez már a második évfolyam, idén 37 hallgató jelentkezett a képzésre.

("A program  az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából az Oktatáskutató és Fejlesztő Intézet és az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által meghirdetett NTP-TDKR-M-MPA-12 kódszámú pályázati támogatásból valósult meg.")