Országos Egyetemi Regatta Fesztivál Szarvason

2015. május 19.

A Szent István Egyetem nyárindító fesztiválra invitálja az egyetemi, főiskolai hallgatókat. Június 5-én és 6-án az Egyetem immáron negyedik alkalommal rendezi meg nagyszabású sárkányhajó regattáját a szarvasi Holt-Körösön. A kétpályás, kb. 200 méter hosszú versenypályán az Egyetem karai által delegált csapatok mellett számos más felsőoktatási intézmény karának versenyzői is vízre szállnak.

Közel 1,5 milliárd forintos új fejlesztések a Szent István Egyetem Békés megyei campusain

2015. május 12.

A Szent István Egyetem összesen közel 1,5 milliárd forint, 100 százalékban vissza nem térítendő támogatást nyert konzorciumi partnereivel együtt, melynek megvalósítására TÁMOP projektek keretében kerül sor Békés megyében. Az Egyetem – alkalmazkodva a XXI. századi innovációs és tudásépítő folyamatokhoz, követelményekhez, munkaerő-piaci és társadalmi kereslethez – konvergencia régióban lévő campusain is hozzá kíván járulni az oktatás- és kutatásfejlesztéshez, melynek célja többek között a kutatói kapacitásfejlesztés és utánpótlás biztosítása mellett Békés megye tudásalapú gazdasági-társadalmi fejlődésének előmozdítása. 

Résztvevői rekord a XXXII. OTDK Had- és Rendészettudományi Szekciójában

2015. április 16.

A XXXII. Országos Tudományos Diákköri Konferencia (OTDK) Had- és Rendészettudományi Szekcióját a Szent István Egyetem (SZIE) Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara (GTK) a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Hadtudományi és Honvédtisztképző Karával közösen rendezi meg április 16-17-ig Gödöllőn. A szekcióra 9 intézményből 147 hallgató nevezett 145 pályamunkával, - ami 11 százalékkal több a két évvel ezelőtti versenynél. A dolgozatokat a szakmai bizottság 16 tagozatra bontotta.

Együttműködési megállapodást kötött a SZE és a Nemzetstratégiai Kutatóintézet

2015. február 10.

A mai napon Dr. Tőzsér János rektor (Szent István Egyetem) és Szász Jenő elnök (Nemzetstratégiai Kutatóintézet) öt évre szóló stratégiai együttműködési megállapodást írt alá Gödöllőn. A stratégiai partnerek közös célja elősegíteni a Kárpát-medencei egységes gazdasági, kulturális és oktatási tér kialakítását.

Több mint 3 és fél milliárd forintból épül meg a gödöllői uszodakomplexum

2014. október 8.

2014. október 8-án Gödöllőn a Szent István Egyetemen (SZIE) sajtótájékoztatón jelentette be Vígh László, a kiemelt sportlétesítmény-fejlesztésekkel, sportberuházásokkal összefüggő kormányzati feladatok ellátásért felelős miniszteri biztos, hogy a Kormány döntése  alapján 3 milliárd 565 millió forintból épül meg a gödöllői uszodakomplexum. A sajtótájékoztatón részt vett Tőzsér János, a Szent István Egyetem rektora és Vécsey László a választókerület országgyűlési képviselője is.

A Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet racionalizálásáról

Gödöllő, 2014. október 1.

A Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karán a kari koncepcióhoz igazodva egy olyan szervezeti átalakítás van folyamatban, amelynek szakmailag letisztultabb profilú szervezeti egységek kialakítása a célja. Ennek keretében a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet (KTI) korábbi 6 tanszékének feladatköre racionálisabban működtethető, vezetési, irányítási szempontból jobban kezelhető 2 intézetbe (Aquakultúra és Környezetbiztonsági Intézet, Természetvédelmi és Tájgazdálkodási Intézet) kerül átszervezésre.

Gödöllői virágok Zebegényben

Gödöllő, 2014. július 2.

A Szent István Egyetem gödöllői központjának 11 hektáros zöldterületén évente több tízezer palántát kiültető és gondozó egyetemi kertészet is segítségére sietett Zebegénynek. A Dunakanyar festői fekvésű települése a napokban az Entente Florale Europe versenyben vizsgázik, miután tavaly községi kategóriában megnyerte a Virágos Magyarországért versenyt.

Innovációs központ létesül Szentendrén - Együttműködési megállapodást írt alá a Szent István Egyetem és az ÉMI Nonprofit Kft.

Gödöllő, 2014. május 21.

Kutatási, oktatási és innovációs együttműködési megállapodást írtak alá 2014. május 21-én Szentendrén a Szent István Egyetem és az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft vezetői. Az együttműködés keretében létrejövő innovációs központnak része lesz az a közel zéró kibocsátású mintaház park, amelynek az építése nemzetközi példák figyelembevételével és széles körű vállalkozói együttműködéssel szintén idén kezdődik.

A Szent István Egyetemre látogatott Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter

Gödöllő, 2014. február 11.

A Szent István Egyetem (SZIE) a magyar agrárium legfontosabb felsőfokú oktatási intézménye, mondta kedden, gödöllői sajtótájékoztatóján dr. Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter. A tárcavezető az egyetem Állattenyésztési Tanüzemében megtekintette az ott kifejlesztett, piaci termelésre szolgáló zártrendszerű, telepíthető baromfitartási technológiát, amellyel háztájiban is a nagyüzemi termeléshez hasonló eredményeket lehet elérni. Az eseményen részt vett dr. Simon Attila István jogi és igazgatási ügyekért felelős helyettes államtitkár és Vécsey László, a választókerület országgyűlési képviselője is.

Együttműködési megállapodás az NGM és a Szent István Egyetem között

Gödöllő, 2013. december 4. 

A minőségi területi tervezés és a szakmai utánpótlás biztosítása érdekében december 4-én együttműködési keret-megállapodást írt alá Tőzsér János, a gödöllői Szent István Egyetem rektora és Komoróczki István, a Nemzetgazdasági Minisztérium tervezéskoordinációért felelős államtitkára.

Oldalak