Tudással a vidék felemelkedéséért

Igazi mérföldkőnek számít az Emberi Erőforrások Minisztériumának Felsőoktatásért Felelős Államtitkársága, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Szent István Egyetem közötti négyoldalú stratégiai együttműködési keret-megállapodás, amelyet 2016. március 30-án írtak alá a felek Gödöllőn. Az esemény a kormányzat, a szakmai szervezetek és a felsőoktatás együttműködése szempontjából példaértékű megállapodás, hiszen közös feladat az agráriumhoz és vidékfejlesztéshez kapcsolódó szakmák, képzések népszerűsítése a fiatalok körében.

Horizont 2020 pályázat a halgazdálkodás fenntarthatóságának Megalapozására

2016.  március 11.

Az élelmiszerbiztonság fenntarthatósága miatti növekvő kétségek hatására életre hívott, európai kutatóintézetekből álló konzorcium kezdi meg közel 7 millió eurós összköltségvetésű négyéves munkáját, amelynek célja olyan új stratégiák és modellek létrehozása, amelyek megalapozzák a halászati ágazat növekedésének fenntarthatóvá tételét.

Magyarország szolgálatának biztonságáért

A Polgári Védelem Világnapja alkalmából a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóságon március 1-jén rendezett ünnepségen csapatzászlót adományoztak a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karán 2014-ben megalakult Ybl Katasztrófavédelmi Bajtársi Egyletnek. Az eseményen polgári védelmi esküt tettek a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Önkéntes Katasztrófavédelmi Szolgálata és az Ybl Katasztrófavédelmi Bajtársi Egylet új hallgató tagjai.

Megalakul a Szent István Egyetem konzisztóriuma

Gödöllő, 2016. február 10.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a mai napon átnyújtotta a megbízóleveleket a Szent István Egyetem konzisztóriumi tagjainak. A konzisztórium tagja a Szent István Egyetem rektora és kancellárja, három, az Egyetemmel jogi viszonyban nem, de szakmai viszonyban álló tagot pedig Balog Zoltán miniszter delegált az Egyetem, az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat és a felsőoktatási intézmény gazdasági-társadalmi környezetének javaslata alapján.

Határon átnyúló képzési és innovációs törekvések

Gödöllő, 2016. február 8.

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatói és hallgatói látogattak a Szent István Egyetemre 2016. február 4-7. között. A négynapos program keretében a vendégek a Szent István Egyetem vezetői és képviselői mellett az Egyetemi Hallgatói Önkormányzattal és oktatókkal is találkoztak.

Lezárult a Budai Campus integrációja

Gödöllő, 2016. február 2.

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának döntése értelmében és a felsőoktatási struktúra átalakításának lépéseként a Budapesti Corvinus Egyetem három budai kara 2016. január 1-től a Szent István Egyetem szerves részeként működik tovább. A Szent István Egyetem – a fenntartó törekvéseivel összhangban – támogatja a Budai Campus hosszú távú és kiszámítható fejlesztését, fejlődését. Az integráció megvalósításával a Szent István Egyetem a régióban egyedülállóan széles agrárképzési- és kutatási portfólióval rendelkező felsőoktatási intézménnyé vált.

A Szent István Egyetemre látogatott az erdélyi református püspök

Gödöllő, 2016. január 26.

A Szent István Egyetem (SZIE) meghívására Kató Béla erdélyi református püspök, a Sapientia Alapítvány kuratóriumának elnöke és Dr. Dávid László, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem rektora az intézménybe látogatott 2016. január 25-26-án, melynek keretében a püspök és a rektor a SZIE vezetőivel és képviselőivel találkozott.

Újra indul a Zöld Ipari Innováció Program

Gödöllő, 2016. január 19.

A Szent István Egyetem – a környezetvédelem iránt elkötelezett felsőoktatási intézményként és a Norvég Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014 Zöld Ipari Innováció Program Operátoraként – pályázatot hirdet „Hulladék mennyiségének és a levegő, víz, talaj szennyezésének csökkentése”, valamint „Környezetbarát termelési technológiák fokozottabb használata” címmel.

Példaértékű kulturális együttműködés a Falvak Kultúrájáért Alapítvány és a Szent István Egyetem között

Gödöllő, 2016. január 22.

 A Falvak Kultúrájáért Alapítvány a felsőoktatási intézmények között elsőként a Szent István Egyetemmel kötött együttműködési megállapodást, amelyet a felek a mai napon, a XX. Magyar Kultúra Napja Gála keretében írtak alá a Stefánia Palotában. Az esemény a felsőoktatás és a kultúra, a művelődés, valamint a határokon átívelő együttműködés szempontjából példaértékű megállapodás, mely hozzájárul a hátrányos helyzetű települések, térségek és közösségek esélyegyenlőségének növeléséhez, a lakosság életminőségének javításához, valamint a Kárpát-medencében és a diaszpórában élő magyar közösségekkel való élő kapcsolattartással a magyar identitás erősítéséhez.

Újabb duális képzéseket indít a Szent István Egyetem

Gödöllő, 2015. november 6.

A Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kara duális képzéseket indít a 2016/2017. tanévtől kilenc vállalattal közösen. Az együttműködési megállapodások megkötésére ünnepélyes keretek között 2015. november 6-án került sor. Az esemény a felsőoktatás és a magánszféra együttműködése szempontjából igazi mérföldkő, hiszen az egyetem mellett a partnervállalatok is aktívan részt vesznek a hallgatók gyakorlatorientált képzésében, elősegítve ezzel a fiatalok szakmában történő sikeresebb elhelyezkedését.

Oldalak