Lezárulnak a Zöld ipari innovációs programok

Gödöllő, 2015. október 29.

Mérföldkőnek számító beruházást hajtott végre a ReMat Hulladékhasznosító Zrt. a Norvég Finanszírozási Mechanizmus 2009-2014-es időszakának Zöld Ipari Innováció programja keretében, mely program eredményes és hatékony lebonyolításáért a Szent István Egyetem, mint Program Operátor felelős. A vállalat a pályázat során elnyert 404 millió forint támogatással 808 millió forint összköltségű beruházást hajt végre, ezzel jelentősen hozzájárul a magyar hulladékfeldolgozás fejlődéséhez, a hulladék mennyiségének szignifikáns csökkentéséhez a válogatási és mosási technológia innovatív fejlesztése révén.

Gödöllői áttörés az európai angolna mesterséges szaporításában

Gödöllő, 2015. október 13.

A Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszéke úttörő eredményt ért el a kihalóban lévő európai angolna (Anguilla anguilla) indukált ivarérlelésében és szaporításában: az ikrákból kikeltek a lárvák. A teljesítmény értékét emeli, hogy a sikert anyaállatként a Balatonból származó nőstény hallal érték el.

Díjeső a Szent István Egyetem építéstudományi karán

Gödöllő, 2015. október 9.

 

Több rangos építészeti díjat nyertek a Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Karának (YMÉK) munkatársai és hallgatói, mely elismeréseket az Építészet Világnapja alkalmából adták át 2015. október 5-én.

Színvonalas, strukturáltabb, hatékonyabb agrárképzés a jövő útja A Szent István Egyetem intézményi átalakítása

Gödöllő, 2015. szeptember 2.

A Szent István Egyetemet három területen is érinti a felsőoktatási struktúra átalakítása, az intézményhálózat racionalizálása. Az EMMI Felsőoktatásért Felelős Államtitkárságának tegnapi bejelentése szerint a Szent István Egyetem karokat befogadó és elbocsátó intézmény is egyben: az Állatorvos-tudományi Kar bázisán önálló egyetem alakul, a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti, Élelmiszer-tudományi és Kertészettudományi Karai pedig a Szent István Egyetem részeként működnek tovább. Az átszervezés továbbá érinti az egyetem jászberényi Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karát is.

Az agrár-felsőoktatás a gazdasági stratégia egyik eleme

Gödöllő, 2015. augusztus 5.

A Szent István Egyetem nyitott a képzési szakstruktúra átalakítására, az agrár-felsőoktatás megújítására, s valóban szükség van az agráriumhoz és vidékfejlesztéshez kapcsolódó képzések átláthatóvá, finanszírozhatóvá és gazdaságosan működtethetővé tételére – hangzott el az egyetem mai sajtótájékoztatóján, melyet a felsőoktatási intézmény Ybl Miklós Építéstudományi Karán tartottak. Mint ismeretes, az Emberi Erőforrások Minisztériuma július 30-án jelentette be a felsőoktatási struktúra átalakítására vonatkozó tervét, amelynek több változatában érintett lehet a Szent István Egyetem. Az elgondolások szerint az Állatorvos-tudományi Kar bázisán önálló egyetem alakulhat, az egyetem jászberényi kara az egri Eszterházy Károly Főiskola, míg a Budapesti Corvinus Egyetem Tájépítészeti, Élelmiszer-tudományi és Kertészettudományi Kara a Szent István Egyetem részeként működhet tovább.

"Szükség van az agrár-felsőoktatás megújítására!"

Gödöllő, 2015. augusztus 5.

A Szent István Egyetem az alábbi sajtóközleménnyel kíván reagálni a Népszabadság és a nol.hu 2015. július 31-én megjelent, „A másik lábunkat is kirúgják alólunk” – Orbánék lenulláznák a Corvinus sikerkarát című cikkére, melyben a Budapesti Corvinus Egyetem vezetői a Szent István Egyetemmel kapcsolatban nyilatkoztak.

Regionális FAO konferencia az e-mezőgazdasági stratégiákról

Gödöllő, 2015. június 22.

Ma kezdődött az ENSZ Élelmezésügyi Világszervezete (FAO) nemzeti e-mezőgazdasági stratégiák fejlesztésével foglalkozó regionális konferenciája a Szent István Egyetemen. A gödöllői kétnapos rendezvényen 22 országból érkezett szakemberek és az Egyetemen tanuló ösztöndíjas külföldi hallgatók vesznek részt.

A Szent István Egyetem stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Országos Horgász Szövetséggel

Gödöllő, 2015. június 10.

A Szent István Egyetem egyedülálló és példaértékű stratégiai együttműködési megállapodást kötött a Magyar Országos Horgász Szövetséggel 2015. június 10-én. Az ünnepélyes rendezvényen Figler Kálmán, a Szent István Egyetem kancellárja és Dr. Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke látta el kézjegyével a megállapodást. A stratégiai együttműködés célja és feladata, hogy a két szervezet közösen végezze a vízhez kapcsolódó, horgászatot érintő tudományos, oktatási, kutatási és fejlesztési tevékenységeket, ezáltal előmozdítsák a víz és a hozzá kapcsolódó környezet jobb és fenntartható felhasználását.

Egyetemi kutatások – magánlaborban

Gödöllő, 2015. június 9.

Igazi mérföldkőnek számít a Szent István Egyetem és a WESSLING Hungary Kft. közötti stratégiai együttműködési megállapodás, amelyet június 9-én írtak alá a felek Gödöllőn. Az esemény a felsőoktatás és a magánszféra együttműködése szempontjából példaértékű megállapodás, hiszen a jövőben Közép-Európa egyik meghatározó agrárprofilú egyeteme, illetve Magyarország egyik legnagyobb tapasztalattal rendelkező magánlaboratóriuma adja össze a tudását, többek között az élelmiszergazdaság és a vidékfejlesztés területén.

 

smart city: innovatív kutatási hálózatok fejlesztése pályázati projektről

2015. május 22.

A Szent István Egyetem, Gyula Város Önkormányzata és az Interindustria Tudásközpont Alapítvány konzorciumi partnerségben sikeres pályázatot nyújtott be „Smart City: innovatív kutatási hálózatok fejlesztése Gyula és Salgótarján városokban” címmel – „A társadalmi innováció, valamint a társadalom- és gazdaságtudományi kutatási hálózatok együttműködésének erősítése” című pályázati felhívásra. A projektet az Európai Unió támogatja.

Oldalak