A Szent István Egyetem a 17. HVG Állásbörzén

A 17. HVG Állásbörze kezdődött szerdán Budapesten, a Syma Rendezvényközpontban. A Szent István Egyetem a K11 jelű standon várja az érdeklődőket a várakozások szerint több mint tízezer látogatót vonzó kétnapos seregszemlén. A tavasszal és ősszel jelentkező program sajátossága, hogy egy fedél alatt szerepelnek rajta képzőhelyek és vállalkozások. Erre utal a börze "alcíme" is: Országos Képzési és Karriernapok.  

A tavaszi börze statisztikája szerint 12 felsőoktatási intézményben végzett vagy nemsokára végző fiatal adja a látogatók 72 százalékát. Ebben a mezőnyben egyetemünk a 6. legtöbb hallgatót „küldő” résztvevő. A börzézők 44 százaléka 18-24 év közötti fiatal, ezért a SZIE részvétele beiskolázási szempontból is fontos.

A karokat és a Zöld Út Nyelvvizsgaközpontot képviselő kollégáink és hallgatóink tudásukkal, valamint az egyetemi kiadványokkal állnak az érdeklődők rendelkezésére. A standot a nyitást követően dr. Tőzsér János rektor is meglátogatta.

Tény, hogy a HVG Állásbörze résztvevőinek többségét alkotják a tudatos karriertervezők, a magasan képzett látogatók, mérnöki, műszaki, informatikai vagy gazdasági terület iránt érdeklődők. A látogatók 84 százaléka legalább egy nyelvet középszinten beszél.

Az ÁllásTéren megjelenő kiállítók a hazai autóipar, telekommunikáció, bank és biztosítási szféra, kiskereskedelem, elektronikai és energetikai ipar, valamint logisztika színe-javát képviselik. Többen közülük egyetemünk partnerei.

A KépzésTér kiállítóinak döntő hányada felsőoktatási intézmény, nyelviskola továbbá szakképzéseket vagy továbbképzéseket kínáló vállalkozás.

A mindkét nap 10-18 óráig látogatható rendezvényen való részvétel ingyenes, csak regisztrálni kell!

*

A börzéről persze a játék sem hiányozhat… Két napra a Syma Csarnokba költözött az egyetemi főporta mellől a közérdekű bejelentéseket fogadó ládikó. A kis bútordarab ugyanis a Kulcs a jövőhöz című játék kellékévé vált. A HVG Állásbörze látogatói közül a standunkat felkereső vállalkozó szellemű érdeklődők regisztrálás után egy csomó kulcsból választhatnak egyet. Az a szerencsés kezű játékos, aki a jó kulcsot húzza ki, a ládikó ajtaját kinyitva egy Ipad készülékkel gazdagabban távozhat.