Felsőoktatási intézményeket és hallgatókat érintő intézkedések

A Kormány a Gazdaságvédelmi Akcióterv keretében számos intézkedést hozott a felsőoktatási intézményekre, a hallgatókra és a felsőoktatási tanulmányokra vonatkozóan, mely intézkedések a Magyar Közlönyben jelentek meg a mai napon.

A 2019/2020. tanév rendje

  • A 2019/2020. tanévben az Egyetem a félévet, illetve a tanévet meghosszabbíthatja.
  • Ha az állami ösztöndíjas hallgató oklevelének megszerzésének meghatározott időpontja 2020. március 11-augusztus 31. közötti időtartamra esik, a hallgató a határidőt követő egy éven belül is megszerezheti az oklevelét, és a hazai munkaviszony fenntartási kötelezettségének határideje is kitolódik.
  •  A 2019/2020. tanév tavaszi félévét a tanulmányok egybefüggő szüneteltetéséről rendelkező szabályok alkalmazása során nem kell figyelembe venni.

Átsorolás

  • 2020-ban átsorolásra a 2020/2021-es tanévre nézve nem kerülhet sor.

Munkaviszony-fenntartási kötelezettség

  • Az Oktatási Hivatal által közigazgatási hatósági határozatban a volt állami ösztöndíjas hallgatókra vonatkozólag megállapított munkaviszony-fenntartási kötelezettség teljesítésére nyitva álló határidő egy évvel meghosszabbodik, amennyiben a hazai munkaviszony-fenntartási kötelezettség teljesítésére nyitva álló határidő 2020. március 11-én még nem járt le és 2020. december 31. előtt jár le.

Részletfizetési engedélyek volt ösztöndíjas hallgatóknak

  • Amennyiben a volt magyar állami (rész)ösztöndíjas hallgató részére az Oktatási Hivatal részletfizetést engedélyezett, a részletfizetés teljesítésére 6 hónap fizetési halasztás illeti meg. A fizetési halasztás nem érinti a volt magyar állami (rész)ösztöndíjas hallgató azon jogát, hogy a részletfizetést engedélyező döntésben meghatározott ütemezés szerint teljesítsen.

Nyelvvizsga alóli mentesülés

  • A 6.§ szerint aki 2020. augusztus 31-ig sikeres záróvizsgát tett, mentesül az oklevél kiadásának előfeltételéül előírt nyelvvizsga letételének kötelezettsége alól.

Be nem fejezett nyelvvizsga

  • Ha államilag elismert nyelvvizsgát a vizsgázó megkezdte, de a veszélyhelyzet miatt nem fejezte be, a nyelvvizsga-bizonyítványt a részvizsgák eredményeiről kell kiállítani. Ha a vizsga megkezdésére nem került sor, a befizetett vizsgadíjat a veszélyhelyzet miatt elmaradt vizsgák tekintetében a jelentkező kérésére vissza kell téríteni.
  • Az idegen nyelvből tett részvizsga eredményéről kiállított nyelvvizsga bizonyítvány a 2020. évi általános felvételi eljárásban középfokú (B2) szintű részvizsga esetén 28, felsőfokú (C1) szintű részvizsga esetén 40 többletpontra jogosít, amennyiben a jelentkező a részvizsgát a 2019/2020. tanévben szerezte meg.

Felvételizőknek pályaalkalmassági vizsga

  • 12. § Az 1/2013. (I. 8.) KIM rendelet vonatkozó rendelkezéseitől eltérően a 2020. évi általános felvételi eljárásban a pályaalkalmassági orientációs beszélgetés helyett olyan, annak rendeltetésének és tartalmának megfelelő pályaalkalmassági vizsgálat szervezhető, amely nem igényli a jelentkezővel való személyes érintkezést. A pályaalkalmassági vizsgálat eredményének elbírálására az Egyetem megfelelő szakértelemmel rendelkező személyeket jelöl ki.

A záróvizsga

  • A felsőoktatási intézmény a hallgatók részére a záróvizsgát megszervezi. A záróvizsga időtartamára a hallgató a felsőoktatási intézmény területére beléphet. A záróvizsga során biztosítani kell, hogy a vizsgázó és más személyek személyes érintkezését ne igényelje, a személyek között a legalább 1,5 méter távolságot meg kell tartani.

Oklevelek átvétele

  • A felsőoktatási intézmény területére a kiállított oklevelük átvételének céljából a hallgatók, illetve volt hallgatók beléphetnek úgy, hogy biztosítani kell azt, hogy az átvételi folyamat személyes érintkezést ne igényeljen és az átvétel során a legalább 1,5 méteres távolságot végig biztosítani kell.

Doktoranduszoknak

  • A felsőoktatási intézmények a doktori iskolák, doktori eljárások és habilitációk a bizottságok összetételére vonatkozó rendelkezések közül a komplexvizsga-bizottság létszámára, valamint annak külsős tagjára vonatkozó rendelkezésektől a veszélyhelyzet idején eltérhetnek, azzal, hogy a bizottság legalább kettő tagból áll, továbbá valamennyi tag foglalkoztatásra irányuló jogviszonyban állhat a doktori iskolát működtető intézménnyel.

Kedvező diákhitel

  • A hallgatói hitelrendszer esetében a hitelfelvevő legfeljebb 500 000 forint összegű szabad felhasználású hallgatói hitelre jogosult megélhetési költségei finanszírozásához.
  • A hitelfelvételre az is jogosult, aki már rendelkezik érvényes szabad felhasználású hitel- vagy kölcsönszerződéssel Diákhitel szervezettel. Hitelfelvételre nem jogosult, aki a hiteligénylés benyújtásakor nyelvtanulási hallgatói hitellel rendelkezik vagy betöltötte az 55. életévét.
  • A hitel kamatának kamatelemei a szabad felhasználású hallgatói hitel kamatelemeivel egyeznek meg azzal a kivétellel, hogy a kockázati prémium kamatelem fix 1,5%-os mértékű, amely kamatot az állam a központi költségvetés terhére, általános kamattámogatás formájában átvállal a hitelfelvevőtől a kötött felhasználású hitelre vonatkozó szabályok szerint.
  • A hitel törlesztését a felvételét követő 12 hónap elteltével kell megkezdeni havi egyenlő részletekben. A törlesztés időtartamát a hitelfelvevő a hitelszerződés megkötésekor választhatja meg években úgy, hogy az legalább 1 év és legfeljebb 5 év lehet.
  • A hitel igénylésére, folyósítására, előtörlesztésére, megszűnésére, a hiteltartozásra igényelhető gyermektámogatásra, a hitelszerződés felmondására, a felmondott hitelszerződésből eredő követelés behajtására, továbbá a hitelszerződésre a Korm. rendelet nyelvtanulási hiteleire vonatkozó 2020. január 1-jén hatályos szabályait kell alkalmazni azzal, hogy a felnőttképzésben részt vevőkre vonatkozó igénylési speciális szabályokat a Diákhitel szervezet részletezi.

Az intézkedések a rendelet kihirdetését követő napon, 2020. április 11-én lépnek hatályba, kivéve a hitelkonstrukcióra vonatkozó intézkedést, mely 2020. május 15-én lép hatályba.

Egyetemünk a jövő hét folyamán dolgozza ki és teszi közzé a részletes szabályokat.

A felsőoktatási intézményeket és hallgatókat érintő intézkedések részletei a Magyar Közlönyben olvashatók.