Véget ért a Szent István Egyetem 2015/2016. tanéve

Június 17-én, a Szenátus gödöllői nyilvános ünnepi ülésével befejeződött a Szent István Egyetem 2015/2016. tanéve. Az eseményen köszöntőt mondott Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, tanévzáró beszédet tartott dr. Tőzsér János rektor. Az ünnepségen doktorokat avattak, majd habilitációs okleveleket, egyetemi és minisztériumi kitüntetéseket adtak át.

A magyar mezőgazdaság és élelmiszergazdaság további megerősítéséhez nélkülözhetetlen a megfelelő számú, jól képzett szakember – jelentette ki Nagy István. Az FM parlamenti államtitkára kiemelte, hogy az agrárium a magyar gazdaság kulcsfontosságú ágazata. A mezőgazdaság évről-évre jobban teljesít, kimagasló mértékben járul hozzá a nemzetgazdasági növekedéshez és exportteljesítményéhez, egyre több embernek ad munkát, megélhetést.
A politikus fontos feladatnak nevezte a Kárpát-medencén belüli gazdasági kapcsolatok erősítését. Megítélése szerint a magyarországi és a határon túli gazdák és gazdaszervezetek együttműködése kiemelt szereppel bír.
A földművelésügyi tárca évtizedek óta kiegyensúlyozott szakmai kapcsolatot ápol a Szent István Egyetemmel, amely a hazai agrárképzés kiemelkedő felsőoktatási intézménye. Magas színvonalú, komplex, elméleti és gyakorlati képzése biztosítja a magyar agrár- és vidékfejlesztési ágazat szakember-utánpótlását.

*

- A most záruló tanévről elmondhatjuk, hogy a Szent István Egyetem hajója jó szelet kapott a magyar felsőoktatás regattájában. A Fokozatváltás a felsőoktatásban című kormányzati stratégia ugyanis az agrár-felsőoktatás átalakításával kiemelt szerepet szán az agrárdiplomások képzésének. Ennek két oka van. Az egyik a generációváltás keltette utánpótlás igény. A másik – és ez a tartósabb – a mezőgazdaság és az élelmiszeripar fejlődésének perspektíváiból származó munkaerő-piaci kereslet -  hangsúlyozta tanévzáró beszédében az intézmény vezetője.
Dr. Tőzsér János megkülönböztetett tisztelettel köszöntötte az Élelmiszer-tudományi Kar, a Kertészettudományi Kar, továbbá a Tájépítészeti és Településtervezési Kar képviselőit, majd így fogalmazott:
- A Budai Campus karainak január elsejei csatlakozásával tovább erősödött a Szent István Egyetem és ezzel a magyar agrár-felsőoktatás. Ezt a megállapítást az elmúlt félév számos szakmai-tudományos eredménye igazolja, amiket a Villányi és a Ménesi úton oktató és kutató kollégák és hallgatók külön-külön és együtt értek el különböző tudományterületeken.
Közös akarattal, cselekedettel és együttműködéssel történelmileg rövid idő alatt jelentkezni fognak az integráció első eredményei. Együttes pályázatokban, az oktatási paletta átalakításában, a szinergiák kiaknázásában, a munka feltételeit javító beruházásokban. Kívánjuk új kollégáinknak, hogy érezzék jól magukat intézményünkben! Várjuk, és szívesen fogadjuk alkotó gondolataikat, hogy közös munkával minél előbb elérjük célunkat. Azt, hogy hosszú távon Közép-Európa, a Kárpát-medence meghatározó, nemzetközi súlyú, vezető agrár-vidékfejlesztési felsőoktatási intézményévé váljunk.
Az egyetem rektora elköszönt a búcsúzó karoktól.
- Az Állatorvos-tudományi Kar a Szent István Egyetem 2000. évi alapításától intézményünk része. Ezen idő alatt újította meg kétszer is a nemzetközi akkreditációját és vált kutatókarrá. Július elsejétől immár ismét önálló egyetemként működik. A jövőben hasonlóan szép sikereket és eredményeket kívánunk. Középtávú fejlesztési tervünk megvalósításában az István utcai műhelyekre stratégiai partnerként továbbra is számítunk.
Szintén egy fél emberöltőnyi időn át kötöttük össze sorsunkat a Jászság felsőoktatási intézményével, az Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Karral. Kívánjuk, hogy július elsejétől, az egri Eszterházy Károly Egyetem karaként, szintén találják meg számításukat, legyenek sikeresek a kiművelt emberfők képzésében!   
A Szent István Egyetem nevében ezúton köszönöm meg mindkét kar munkatársainak, hallgatóinak az együtt töltött 16 év közös munkáját, a példaértékű együttműködést és az együtt elért sikereket.

Beszéde folytatásában dr. Tőzsér János rámutatott arra, hogy hazánk versenyképessége szempontjából korunkban is meghatározó, hogy miként tud megélhetést és továbbtanulást biztosítani a vidéken élők számára.
- Jelenleg az agráriumban foglalkoztatottak korösszetétele és képzettségi szintje nem megfelelő. Ez a versenyképességünket nagyban akadályozó tényező. Ezért elengedhetetlen a magas szintű, korszerű tudással rendelkező szakemberek képzése és foglalkoztatása. A kormányzati elképzelések szerint is újra népszerűvé kell tenni a fiatalok körében az agrár-felsőoktatást. A fenntartó a képzési szerkezet koncentrálásával és a szükséges átalakításokkal, új és modern képzési elemek bevezetésével kívánja növelni az agrárképzés színvonalát. Természetesen igazodva a termelő és forgalmazó szféra igényeihez is.
Ez az elgondolás jelenik meg az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal és a Szent István Egyetem között megkötött négyoldalú stratégiai megállapodásban. A dokumentum erősíti a „Fokozatváltás a felsőoktatásban” című kormányzati stratégiát. Nevezetesen, hogy az agrár-felsőoktatás átalakításával, az agrár- és vidékfejlesztési képzések az agrár-tudásközpontokban koncentrálódjanak. Továbbá, hogy az egyes gazdasági-társadalmi szereplők minél szorosabban és minél hatékonyabban működjenek együtt az agrárszakmák fiatalok körében történő népszerűsítése érdekében.
A Szent István Egyetem a duális képzések területén is élvezi az agrár- és élelmiszeripari vállalkozások bizalmát. Mi sem mutatja ezt jobban, mint hogy a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karon valamint az Élelmiszer-tudományi Karon már közel harminc partner fogadja a következő tanévtől hallgatóinkat. Azon hallgatóinkat, akik készek és képesek többet áldozni egyetemista éveikből arra, hogy szakmailag felkészültebben, széles körű gyakorlati ismeretek birtokában kezdjék karrierjüket ezen a jórészt hosszú termelési ciklusú ágazatban. A duális képzés kiváló alapot és hátteret jelent ahhoz, hogy a SZIE-n végzett hallgatók a családi vállalkozásoktól kezdve, a közintézményeken keresztül a multinacionális vállalatokig, számos munkahelyen tudják kamatoztatni a megszerzett tudást és gyakorlati tapasztalatot.
Dr. Tőzsér János tanévzáró gondolataiban méltatta a határon túli magyar nyelvű képzés elindításának 25. évfordulóját.
- 1991-ben elsőként, szinte úttörőként indítottuk el első képzésünket Erdélyben. Jelenleg Kárpátalján, Beregszászon, Erdélyben, Csíkszeredában, az újonnan csatlakozott Budai Campus révén Délvidéken, Zentán sikeresen működnek kihelyezett képzéseink. Hagyományaink mellett az agrárkutatásban és agráripari innovációban nyújtott teljesítményünk is adja azt a bizalmi tőkét, aminek alapján Magyarország Kormánya a jövőben is számít egyetemünkre a külhoni magyar felsőoktatás képzési szerkezetének megújításában. Továbbá az adott régiókban működő felsőoktatási intézmények és a magyarországi felsőoktatási intézmények külhoni székhelyen kívüli képzéseinek összehangolásában.
A kormányzati szándékkal összhangban, az egyetem aktív szereplője a felsőoktatás nemzetköziesítésének. A rektor hangsúlyozta. hogy az Erasmus+, az Erasmus kreditmobilitási, az EGT Norvég Alap és Ceepus pályázatokkal minden korábbi keretet meghaladó finanszírozást nyert el az intézmény, s ez jelentősen megnöveli a hallgatói, oktatói és személyzeti mobilitási lehetőségeket.
- A rendelkezésre álló több mint 1 millió eurós mobilitási keretösszeg segítségével garantálni tudjuk, hogy a minimum jó rendű és középfokú nyelvvizsgával rendelkező hallgatóink közül mindenki nemzetközi tapasztalatszerzéshez jusson, részképzés vagy szakmai gyakorlat keretében.  Hallgatóinknak és oktatóinknak lehetősége nyílik olyan egzotikus országokba is pályázni, mint például Brazília, Kenya, Dél-Korea, Kína vagy Tajvan.
Egyetemünk nemzetközi hallgatói bázisa folyamatosan bővül. A kormány által finanszírozott Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében a következő akadémiai évtől több mint 30 Európán kívüli országból érkező hallgató kezdi meg tanulmányait angol nyelvű alap-, mester- és doktori képzés keretében. A teljesség igénye nélkül hallgatók érkeznek pl. Egyiptomból, Kolumbiából, Ecuadorból, Mexikóból, Kambodzsából, Ghánából, Indiából, a Fülöp-szigetekről, Pakisztánból és Mongóliából.
Az angol nyelvű képzés további szélesítésére törekszünk, amiben jelentős segítséget nyújt számunkra a Magyar Kormány és az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének közös ösztöndíjas programja, aminek keretében ebben a hónapban 33-an szerezték meg mester fokozatú diplomájukat.

*

A tanévzáró ünnepségen a következő személyeket avatták doktorrá.
Állatorvos-tudományok Doktori Iskolában
Bende Balázs, Kemencei Zita, Kreizinger Zsuzsa, Reinitz László Zoltán, Tombácz Kata, Tóth István, Vidovszky Márton, Vincze Boglárka

Állattenyésztés-tudományok Doktori Iskolában
Bernáth Gergely, Jung Ivett, Majorné Tánczos Zsuzsa, Markolt Ferenc, Staszny Ádám, Váradi Éva    

Biológiai tudományok Doktori Iskolában
Koncz Péter Bertalan, Panker Máté, Sass-Gyarmati Andrea    

Enyedi György Regionális Tudományok Doktori Iskolában
Antalik Imrich, Kiss Kornélia

Élelmiszertudományok Doktori Iskolában
Gere Attila, Szőllősi Dániel, Zentai Andrea    

Gazdálkodás és Szervezéstudományok Doktori Iskolában
Balyi Zsolt, Belovecz Mária, Douglas Michael Lloyd, Hárskuti János, Horváthné Kökény Annamária, Illéssy Miklós, Katona Ferenc, Lisa Chillingworth, Ménes András, Nagy Adrienn, Pallás Edit Ilona, Sájer István, Szabó Katalin, Valkó Gábor, Zalainé Mészáros Kornélia    

Környezettudományok Doktori Iskolában
Fehér Zsófia, Rákóczi Attila, Sándor Ferenc, Takács Eszter, Tóth Ákos    

Kertészeti Tudományok Doktori Iskolában
Froemel-Hajnal Veronika Mária, Haddadderafshi Neda, Jevcsák Melinda, Papp Viktor, Szőke Andrea, Tibenszkiné Kiss Emese    

Műszaki tudományok Doktori Iskolában
Fekete István, Háber István, Horváth Ádám Tamás, Kurják Zoltán, Pillinger György    

Növénytudományok Doktori Iskolában
Balla István, Bottlik László, Horváth Csaba, Kalmár Tibor, Komáromi Judit, Kruppa Klaudia Katalin, Mikó Péter, Pálinkás Zoltán, Sallai-Harcsa Marietta, Stingliné Biró Tímea, Szentes Szilárd

Tájépítészeti és Tájökológiai Doktori Iskolában Christian-Oláh Brigitta, Valánszki István    

Habilitációs oklevelet vett át agrár-műszaki tudományok tudományágban Kátai László, Keppler István, Kollár László, állatorvos-tudományok tudományágban Balka Gyula, Bakos Zoltán, Bartha András, Cserhalmi Dániel, Jerzsele Ákos, Lang Zsolt, Székely Andrea, állattenyésztés-tudományok tudományágban Horváth Ákos, Biró Zsolt, biológiai tudományok tudományágban Kondorossy Előd, gazdálkodás- és szervezéstudományok tudományágban Nagy Henrietta, Törőné Dunay Anna, környezettudományok tudományágban Centeri Csaba, Jordán Győző, Malatinszky Ákos, Sárospataki Miklós, regionális tudományok tudományágban Kaszásné Leveleki Magdolna, Khademi-Vidra Anikó, Neszmélyi György.

A Szenátus Tiszteletbeli doktori címet adományozott Martin Richenhagennek, az AGCO Corporation elnökének a mezőgépipar és a mezőgazdasági technológiák fejlesztése, valamint az iparág világviszonylatban is jelentős átalakítása területén kifejtett több évtizedes, nemzetközileg is meghatározó tevékenységének elismeréseként.

A Szent István Előadást ebben az évben dr. Szűcs István professzor tartotta meg A termőföld gazdasági értékelése címmel.

A Kosáry Domokos-díjat a Szenátus Koósné Török Erzsébet nyugalmazott főigazgató, főkönyvtáros részére adományozta két évtizedes könyvtárosi, ezen belül szakmai publikációs és közel egy évtizedes könyvtárvezetői tevékenységének elismeréseként.

Professor Emeritus címben részesült dr. Hornok László (MKK), dr. Villányi László (GTK), dr. Kozák János (EDHT), dr. Turányi Gábor (YMÉK).

A Szent István Egyetem a Budapesti Corvinus Egyetem jogutódjaként, ezen minőségében, a Budapesti Corvinus Egyetem által adományozott Professor Emeritus, Emerita  címeket a következőkben erősítette meg: Békássyné dr. Molnár Erika (ÉTK), dr. Bernáth Jenő (KTK), dr. Biacs Péter (ÉTK), dr. Dimény Imre (ÉTK), dr. Fodor Péter (ÉTK), Hajdu Istvánné dr. (ÉTK), dr. Hoschke Ágoston (ÉTK), dr. Kállay Miklós (KTK), dr. Kosáry Judit (ÉTK), dr. Lukács Noémi (KTK), dr. Mőcsényi Mihály (TTK), dr. Papp János (KTK), dr. Rimóczi Imre (KTK), dr. Terbe István (KTK), dr. Vermes László egyetemi tanár (KTK), dr. Maráz Anna egyetemi tanár (ÉTK).

A Szenátus SZIE Aranygyűrű kitüntetést adományozott dr. Villányi László egyetemi tanárnak.    

Szent István Egyetem Aranyérem kitüntetésben részesült dr. Kiss Péter egyetemi tanár, intézetigazgató, dr. Gálfi Péter egyetemi tanár, az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke.

Szent István Egyetem Ezüstérem kitüntetésben részesült Keszeyné dr. Say Emma Katalin egyetemi docens    (YMÉK), Vágó Katalin ügyvivő szakértő (GÉK).

Egyetemi magántanári címet kapott dr. habil Fehér János egyetemi docens (GTK).

Címzetes egyetemi tanári kitüntető címet adományoztak dr. Nemeskéri Eszter habilitált egyetemi docensnek (MKK), dr. Majzinger István egyetemi docensnek (MKK), Dr. Gyimes Ernő egyetemi docensnek (MKK), dr. Surányi Dezső tudományos tanácsosnak (MKK).

Pro Negotio Universitatis kitüntetésben részesült dr. Kapronczai István egyetemi docens és dr. Pénzes Béla egyetemi tanár.

Szent István Egyetem Babérkoszorú Arany fokozat kitüntetést adományoztak a következő munkatársaknak: dr. Rafai Pál egyetemi tanár (ÁOTK), dr. Kovács-Weber Mária egyetemi docens (MKK), dr. Horváth Zoltán egyetemi docens (GTK), dr. Szilágyi Tivadar egyetemi tanár, tanszékvezető, dékánhelyettes (GTK), dr. Balogh Antal mestertanár (GÉK), Rácz Istvánné dr. főiskolai tanár (GAEK), Edelényi Ottília Anna könyvtáros (ÁOTK), Kampó Józsefné laboráns (ÁOTK), Bódi Tibor ügyvivő szakértő (Oktatási Igazgatóság)  , Csapó László Attila ügyvivő szakértő, gazdasági vezető (MKK), Lestyán Katalin ügyvivő szakértő (GTK), Kámán Előd műszaki tanár, tanulmányi osztályvezető (YMÉK),
Molnár Erik József ügyvivő szakértő, mb. főosztályvezető (Kancellári Kabinet), Kovács Gézáné gazdasági ügyintéző (Kancellári Kabinet), Balogh Andrásné kisegítő alkalmazott        (GÉK), Birkásné Uhrin Beáta gazdasági ügyintéző (GAEK).

Szent István Egyetem Babérkoszorú Ezüst fokozat kitüntetésben részesültek dr. Bleier Norbert egyetemi adjunktus (MKK), dr. Rudnák Ildikó egyetemi docens, tanszékvezető (GTK), dr. Lencsés Enikő adjunktus (GTK), Nemoda Ferenc mestertanár, kollégiumigazgató (YMÉK), Fülöp István Zoltán tanársegéd (YMÉK), dr. Magó László adjunktus (GÉK), Szabóné Bohus Márta főiskolai adjunktus (GAEK), Kálnainé Pöntör Ildikó ügyvivő szakértő      (ÁOTK), Györe Bence igazgatási ügyintéző (Oktatási Igazgatóság), Kovács Gabriella ügyvivő szakértő (Oktatási Igazgatóság), dr. Bellusné Daniek Ágnes ügyviteli alkalmazott (MKK), Kovács Péter Györgyné igazgatási ügyintéző, előadó (YMÉK), Ábrahám Zoltán fenntartási alkalmazott (Kancellári Kabinet), Nickl Róbert üzemviteli alkalmazott (Kancellári Kabinet), Horváth Katalin ügyvivő szakértő (Stratégiai és Koordinációs Főigazgatóság), Szekeresné Virág Judit kisegítő alkalmazott (GÉK).

Szent István Egyetem Babérkoszorú Hallgatói Fokozat kitüntetést adományoztak a következő hallgatóknak: Kiss Gerda Zsuzsanna (ÁOTK), Bogdán Vivien (ABPK), Lázár Eszter Kata (MKK), Kincses Péter (YMÉK), Kelemen Ildikó (GAEK), Seres Richárd (GÉK), Szászi Dániel András (GTK),

Szent István Egyetem Főtanácsos elismerő címben részesült Lajkó Istvánné ügyvivő szakértő (Oktatási Igazgatóság), Berze Claudia igazgatási ügyintéző (GÉK).

Szent István Egyetem Tanácsos elismerő címben részesült Orbánné Dobrovits Katalin ügyvivő szakértő (Oktatási Igazgatóság), Molnár Jánosné ügyvivő szakértő (Kancellári Kabinet), Jilly Bertalanné igazgatási ügyintéző (Oktatási Igazgatóság).

Szent István Egyetem Főmunkatárs elismerő címben részesült Pintér Katalin ügyviteli alkalmazott (MKK).

Az emberi erőforrások minisztere Magyar Felsőoktatásért Emlékplakett kitüntetésben részesítette dr. Varró Bernadett főiskolai tanárt, tanszékvezetőt, mb. dékánt, Biró Terézia mb. kabinetvezetőt (Kancellári Kabinet), dr. Turcsányiné dr. Siller Irén egyetemi docenst (ÁOTK), Vas Judit mestertanárt, igazgatót, Törőné dr. Dunay Anna egyetemi docenst (GTK) és Balázs Gusztáv ügyvivő szakértőt (PR Sajtó- és Rendezvényszervezési Főosztály).              

A Szent István Egyetem Kiváló Sportolója kitüntető címet ebben a tanévben Bogár Gábornak, a GAEK hallgatójának ítélték, aki 7 éves kora óta kajakozik, az U23-as világbajnokság K1-1000 méteres döntőjében egyéni bronzérmes, az U23-as Európa Bajnokságról két, egyéni és csapat ezüstéremmel tért haza. A Közgép SE versenyzője.

Az ünnepségen bejelentették, hogy a Bonis Bona - A nemzet tehetségeiért elnevezésű díj Életműdíjában részesült dr. Szendrő Péter rector emeritus, a Szent István Egyetem alapító és első rektora, az Országos Tudományos Diákköri Tanács elnöke.

Nagyváthy János-díjban részesült dr. Helyes Lajos egyetemi tanár, intézeti igazgató, rektorhelyettes és dr. Urbányi Béla egyetemi tanár, tanszékvezető.

Kiemelkedő oktató, nevelő munkája, a pedagógiai gyakorlatot segítő kiemelkedő tudományos tevékenysége elismeréseként Apáczai Csere János-díjban részesült Prof. dr. Vetter János László egyetemi tanár (ÁOTK), dr. Beke János egyetemi tanár (GÉK).

Szentgyörgyi Albert-díjban részesült Prof. dr. Hornung Erzsébet egyetemi tanár (ÁOTK), dr. Micheller Magdolna főiskolai tanár (GAEK)

Egyetemi tanári címet kaptak 2015. szeptember 1-jei hatállyal dr. Bodó Gábor (ÁOTK), dr. Bakonyi Tamás (ÁOTK), dr. Muraközy László (GTK).

Egyetemi tanári címet kapott 2015. szeptember 30-i hatállyal dr. Gyuricza Csaba (az egyetemi tanári munkaköri cím felterjesztését a Kaposvári Egyetem kezdeményezte, a SZIE-n további jogviszonyban egyetemi tanár.)

Balázs Gusztáv felvételei