Híreink

Első helyezés a HVG Állásbörze standversenyén

A Szent István Egyetem nyerte a HVG Állásbörze standversenyének Kreatívan a KépzésTérben elnevezésű kategóriáját. A szeptember 26-27-ig Budapesten, a Syma Csarnokban megrendezett kiállításon, az ország legnagyobb karriervásárán nagyon sok látogatója volt a standnak, akik főként az MSc és doktori képzések iránt érdeklődtek.

5000 látogató a Kutatók Éjszakáján

Idén immáron 6. alkalommal kapcsolódott az országos rendezvénysorozathoz egyetemünk, melynek elsődleges létszámösszesítő adatai minden várakozást és korábbi rekordot felülmúltak: az összesen 76 programot kínáló eseményen regisztrált látogatók száma meghaladta az 5000 főt.

Visegrádi Egyetemi Szövetség

2013. szeptember 12-14. között került megrendezésre a Visegrádi Egyetemi Szövetség éves rendes közgyűlése, melyen egyetemünk is képviseltette magát.

Dr. Bodó Imre Jánossy Andor-díjban részesült

Jánossy Andor-díjban részesült dr. Bodó Imre, az MTA doktora, az Állatorvos-tudományi Kar (ÁOTK) professor emeritusa. Az Öko-forrás Közhasznú Alapítvány kuratóriuma által adományozott elismerést a Magyar Szürke Szarvasmarhát Tenyésztők Egyesülete által a Magyar Mezőgazdasági Múzeumban megrendezett konferencián adta át Szenthe Ádám, az alapítvány elnöke.

Agrárseregszemle a Hungexpo vásárközpontban

A 76. alkalommal megrendezett Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár  szeptember 18-22-ig hagyományosan sokszínű választékkal és változatos programokkal várja látogatóit Kőbányán, a Hungexpo területén. A központi, A pavilonban a Szent István Egyetem és a GAK Kft. standja is felkereshető.

Tankönyvbörze

Szeptember 24. és 26. között, 9 óra 30 - 13 óra 30-ig a Kosáry Domokos Könyvtár és Levéltár a GATE Zöld Klub közreműködésével ismételten Tankönyvbörzét rendez a könyvtár főbejárata előtt.

Csíkszeredában is új tanév nyílt

Ünnepélyes tanévnyitót tartott Csíkszeredában szeptember 13-án a Szent István Egyetem Gazdaság- és Társadalomtudományi Kara. Egyetemünk jogelődje, a Gödöllői Agrártudományi Egyetem 1990-től vállalta Erdélyben a magyar nyelvű agrárképzést, egészen a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem alapításáig. Ezt követően, 2011-ben doktori iskolát nyitott, tavaly pedig mesterképzési helyeket ajánlott fel a csíkszeredai kihelyezett tagozaton.

Gazdanap az energianövények jegyében

A Szent István Egyetem Mezőgazdaság- és Környezettudományi Karának (MKK) szárítópusztai Növénytermesztési és Biomassza-hasznosítási Bemutató Központjában szeptember 11-én 16. alkalommal rendezték meg a Gödöllői Ősz című gazdanapot. A határszemlét megelőzően szakmai tanácskozáson tekintették át az energianövények termesztésének és felhasználásának lehetőségeit közel háromszáz résztvevő, termelők és önkormányzati vezetők részvételével.

Az egyetemi „Mesebeli vén vackor” is lehet az Év Fája

Egyetemünk gödöllői kampuszának legendásan szép természeti környezetéből is kiemelkedik a botanikus kert, amelyben egy „Mesebeli vén vackor” várja mától a közönség szavazatait az Év Fája versenyben.

Megnyílt a Szent István Egyetem 2013/2014. tanéve

A Szent István Egyetemen (SZIE) 3308 elsőéves hallgató kezdte meg tanulmányait a szeptember 9-én megnyílt 2013/2014. tanévben. Az intézmény gödöllői aulájában tartott ünnepi szenátusi ülésen Tóth Katalin, a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) helyettes államtitkára mondott köszöntőt, majd dr. Tőzsér János egyetemi tanár, a SZIE ideiglenes intézményvezetője tartott tanévnyitó beszédet.

FAO konferencia az integrált növényvédelemről

Az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) Európai és Közép-ázsiai Regionális Irodája szakmai eszmecserét tart a Szent István Egyetemen szeptember 3-5-ig Integrált növényvédelmet (IPM) érintő regionális ismeretek bővítése, terjesztése Kelet-Európában címmel.

Tanévnyitó ünnepség az Állatorvos-tudományi Karon

Az Állatorvos-tudományi Kar 227. tanévét nyitotta meg augusztus 30-án Budapesten az István utcai kampusz aulájában dr. Sótonyi Péter dékán. A 110 magyar hallgató mellett 120 külföldi fiatal kezdte meg német és ugyancsak 120 nemzetközi diák angol nyelven állatorvosi tanulmányait. Utóbbiak 39 országból érkeztek. A biológus alapszakra 26, a mesterszakra 15 gólyát vettek fel. Az eseményen jubileumi diplomákat is átadtak.

Kutatók Éjszakája a SZIE-n – 2013. szeptember 27.

A Szent István Egyetem idén is – immár hatodik alkalommal - csatlakozik Magyarország talán legnagyobb tudománynépszerűsítő programjához, a

DOSZ-tábor: A tudomány presztízséből sokan akarnak részesülni

A Szent István Egyetem gödöllői kampuszán tartotta nyári táborát a Doktoranduszok Országos Szövetsége (DOSZ). Az esemény nyitóelőadását dr. Pálinkás József, az MTA elnöke tartotta a Tudásközpontban. A résztvevőket köszöntötte dr. Tőzsér János, a SZIE ideiglenes intézményvezetője és Tóth Tibor, Gödöllő alpolgármestere is.

Erdélyi hallgatók magyarországi tanulmányúton

Kiemelt szerepet kapott egyetemünk a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) gyakornoki programja keretében, szeptember első hetében zajló erdélyi hallgatók magyarországi látogatásában.

Dr. Farkas István a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetésben részesült

A Magyar Tudományos Akadémia elnökének előterjesztésére a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést vette át az Akadémia Székházában dr.

Nyári felvételi mérleg

A Szent István Egyetem az új tanévre 3001 hallgatót vett fel, közülük állami ösztöndíjjal támogatott képzésben 2250-en vehetnek részt. Alap- és osztatlan képzésre 1563-an, mesterképzésre 764-en jutottak be. A gödöllői fakultások közül a Gazdaság- és Társadalomtudományi Kar 1019,  a Mezőgazdaság- és Környezettudományi Kar 672, a Gépészmérnöki Kar 416 beiratkozót vár. Az Állatorvos-tudományi Kar 151, az Ybl Miklós Építéstudományi Kar 294, az Alkalmazott Bölcsészeti és Pedagógiai Kar 190, a Gazdasági, Agrár- és Egészségtudományi Kar 259 jelentkezőt vett fel. A számok a pótfelvételi révén még jelentősen változnak.

Új rektorhelyettesi megbízások

Dr. Tőzsér János intézményvezető úr 2013. augusztus 7-től az általános és stratégiai rektorhelyettesi feladatok ellátásával Dr. Póti Péter egyetemi docenst, az oktatási rektorhelyettesi feladatok ellátásával Dr. Tóth Tamás egyetemi docenst, a tudományos rektorhelyettesi feladatok ellátásával Dr. Gálfi Péter egyetemi tanárt bízta meg. Egyúttal Magyar Ferenc kari felnőttképzési referenst tanácsadóként felkérte az egyetem igazgatási rendszerének, szervezeti felépítésének és jelenlegi működésének áttekintésére, átalakítási javaslat kidolgozására.

Oldalak